A Jelenések könyvében olyan jelképek által olvasunk az utolsó idők próbáiról, amelyeket ma már nehezen tudunk érteni. Amikor egy beteggel közlik, hogy műtét vár rá, sokszor nem a műtét részletei érdeklik, hanem az időpont.

Amikor Jézus beszélt a végső időkről a tanítványainak, ők is azt kérdezték, hogy mikor lesznek ezek, de Jézus ezt mondta: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (ApCsel 1,7–8) A feladatunk nem az, hogy az időpontokat számolgassuk, még ha ott van is bennünk a kíváncsiság. El kell fogadni, hogy nem mi, emberek döntjük el ennek a teremtett világnak a sorsát, még akkor sem, ha ez ma sokak számára vonzó gondolat. A mi mennyei Atyánk nem ezt várja tőlünk, hanem hogy készen legyünk.

A szenteknél nem a szentképekre kell gondolni. A Biblia szerint az a szent, ami Istené. Az Ószövetség szentnek nevezi az Úr sátorát és a templomot, de a választott nép feladata is az volt, hogy szent életével az Úrról tegyen bizonyságot. Az Újszövetség Jézus követőit nevezi szenteknek. Pál apostol így nevezte a gyülekezetek tagjait: „Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola és Szószthenész testvér az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek...” (1Kor 1,1) Akik magunkat hitvallásunk szavaival Jézus Krisztus tulajdonának valljuk, mindnyájan szentek vagyunk.

Így nekünk szól az ige, hogy hitre és állhatatosságra van szükségünk (Jel 13,10). Az advent elmúltával nem múlhat el a várakozás ideje, de Jézus szava erősít: „…veletek vagyok a világ végezetéig.” (Mt 28,20)