Online előfizetés
-
Online tartalmak elérése -
Digitális archívum
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Gaál Sándor esperes-lelkipásztor (VIII. 31.ig), majd Bogárdi Szabó István nyugalmazott püspök (IX. 1-től) osztja meg velünk gondolatait.
Mit adhat a diákoknak és a szülőknek egy református általános iskola? Valóban védőburkot képez a diákok köré? Egy négygyermekes miskolci apa osztotta meg tapasztalatait az új tanévre készülve. Szabó Zsolt két nagyobb csemetéje a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonba jár, a két kisebb pedig a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvodába.
A tanév kezdetén érdemes feltennünk a kérdést: milyen tartós hatást szeretnénk gyakorolni a református oktatásban? Mit vigyenek magukkal tanítványaink a felnőtt életükbe, családjukba, munkahelyükre és közösségeikbe akkor is, amikor a kémiaórán tanult képletekre vagy egy történelmi esemény pontos évszámára már nem emlékeznek? Milyen emberré szeretnénk segíteni őket válni?
Istentisztelettel, zenei és kulturális programokkal, valamint beszélgetésekkel várta a IV. Protestáns Sokadalom az érdeklődőket augusztus 20-án a budai várban. Az egész napos ünnepen a sokféleségben megélt közösség és az Istenhez való közeledés állt a középpontban. A református, evangélikus, baptista és metodista felekezetek közös rendezvényén lelki alkalmak és kulturális események követték egymást.
Steinbach József dunántúli püspök Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára lett. E kitüntető címmel több évtizedes lelkipásztori és püspöki szolgálatát, az ökumenikus párbeszéd és az egység erősítéséért, valamint a helyi református közösségért végzett munkáját ismerték el. A hozzá fordulók nemcsak egyházi vezetőként, hanem lelkipásztorként is mindig számíthattak segítségére – hangzott el egyebek között az ünnepi közgyűlésen.
– Az építészet, a népművészet, az igehirdetés, a zsoltáréneklés, a gyülekezet imái boldogsággal és büszkeséggel töltenek el. Mások örülnének, ha ilyen földi kincsek között dicsérhetnék az Atyát. Nekünk már természetes, ahogy a csodálatos fafaragások, a hungarikumnak számító beregi keresztszemesek is azok.
Amire a manna naponkénti szedése vagy a kenyérért való mindennapi ima tanít bennünket – Isten mindig megújuló gondoskodása –, most súlyos kérdés elé állít: mi történik, ha Isten nem adja? Ilyenkor mutatja Isten, hogy ő nem automata, vagy épp bűneink következményei érnek utol minket...
Az érett, felnőtt személyiség igényli a biztonságot is. Mert sokszor tévedések és bukások közben jön rá: nincs felkészülve arra, hogy mindennel megbirkózzon egymaga. Az a nagykorú, aki tudja, hogy az felelősséggel is jár, nem csak jogokkal, és választania kell, kinek és minek kötelezi el magát, ajándékozza oda a szabadságát.
Az élelmes derceni presbiterek még idejében megneszelték, hogy be fogják zárni a kajdani templomot, így megbeszélték az ottani presbiterekkel: elcserélik a megrepedt harangjukat a kis gyülekezet egyik harangjával. Így az éj leple alatt, korántsem veszélytelen módon, leemelték és elszállították. A Kajdanóról elkobzott derceni harang így kerülhetett később az ungvári skanzenbe.
Hidán Csaba történész, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója nem csak kutatja a régi mozgásformákat: gyermekkorától sportol, történelmi vívóiskolát alapított, és ma is tanít harcművészetet. Felidézi a református kollégiumok testkultúráját, a testedzés egykori szerepét és a továbbörökíthető hagyományokat.
Miért teljesülnek némelyek legnagyobb álmai is, miközben mások úgy érzik, még legalapvetőbb kéréseikkel is zárt ajtókra találnak Istennél? Mi állhat imádságaink meghallgatásának útjában? És hogyan hordozhatjuk ezt a feszültséget anélkül, hogy Istent hibáztatnánk, magunkat pedig nem eléggé hívőnek, netán hitetlennek bélyegeznénk?
Nem kívánok aránytévesztő lenni, annál inkább személyes hangvételű, ezért írhatom, az emlékezésben átmelegedett a lelkem. 1976 augusztusában úgy léptem a Ráday falai közé, hogy kétesztendőnyi céltalan járás-kelést, ide-oda próbálkozást tudtam magam mögött, s nem voltam biztos a kimenetelben.