Online előfizetés
-
Online tartalmak elérése -
Digitális archívum
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Gaál Sándor esperes-lelkipásztor osztja meg velünk gondolatait.
Kirándulás és a találkozás, a megerősödés ünnepe is az országos református gyermekvédelmi találkozó. – A legnagyobb nehézség országszerte ugyanaz: egyre kevesebben jelentkeznek nevelőszülőnek, miközben egyre több gyermek vár családra – jelezte Miklósi Erzsébet, a Nyugat-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ vezetője a nevelőszülőség mai feladatait, a közösség megtartó erejét és a gyerekek fő szükségleteit taglalva.
„Egyetlen dolog állandó, a változás”. Milyen igaz! S milyen jó, ha a folyton változó, megújuló, a régiből merítő, azt újragondoló vibrálást, az élet elevenségét, a feje tetejére állított gondolatokat, értékeket mégis az egyedül állandó szövetség ölelésében tudjuk látni és hinni! Hiszen „az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével”.
Az Imádság Évének októberi kezdeményezése, az Egy hét imádsága arra hívja a református közösségeket, hogy együtt figyeljenek Istenre. – Sokszor azt hisszük, az imádság ennyi: én beszélek, Isten meghallgat. Pedig mindig párbeszéd – vallja Hajdú Zoltán Levente, egyházunk Missziói Szolgálatának vezetője. – A csend lelki tér, ahol az ember végre nemcsak beszél Istenhez, hanem figyelni is kezd rá.
Ha az egyházi keretek működnek, de a Szentlélek ereje hiányzik, akkor a közösség nem lesz vonzó, és a református identitás is gyengül. Ezért mindig oda kell figyelnünk: erősek maradjunk küldetésünkben, hitünkben és a gyülekezeti életben – hangsúlyozza Jakab István, az erdélyi egyházkerület missziói előadója, az identitásról, a küldetésről és az egyház jövőjéről beszélve.
Péter is zsidó ember volt, és egész életében azt tanulta, hogy bizonyos ételeket nem szabad megenni. Nemcsak szokás volt ez, hanem törvény, amelyet Isten rendelt el. És ugyanígy törvény volt az is, hogy pogány, vagyis nem zsidó ember házába nem lép be egy zsidó. Más nép, más szokás, más étel. Nem keverednek. Kornéliusz pogány volt, római százados, az ellenség katonája. Mégis különleges ember. Mindennap imádkozott.
A sátor előtt egy legény a nagyobb szíveket nézegette. Észrevettem, hogy egy szép lány jön sietve – homlokát selyemkendő árnyékolta, virágos selyemblúzt viselt kis, keményített köténnyel –, a sátor előtt pár lépésre lelassított, s kedvesen-kecsesen-szelíden odalépett a legényhez. (Ekkortájt nem volt divat a nyilvánosság előtti csókváltás, ölelkezés.)
Százéves az Erdélyi Helikon, amelynek olyan respektje volt, hogy Szerb Antal, az ifjú esztéta csak kétszeres biztosítással mert elindulni a pályázaton: a jelige melletti lezárt borítékba a fiktív Tar János nevet adta le a sajátja helyett. Az akkor életre hívott erőtér ma sem hagy érintetlenül, hisz az olvasókörben idén hónapokat szántunk Makkai Sándor Holttengerére.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret, magasztalás. Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
Van valami utánozhatatlan egy nyári estén elfogyasztott hamburgerben. Ez a görögízek ihlette változat a hagyományos marhahúspogácsa helyett szaftos csirkéből készül, a citromos fetakrém és a pácolt paradicsom pedig igazi mediterrán hangulatot kölcsönöz neki.
A Művészetek Völgyében hosszú évek óta működik a LéleKzet Református Udvar. A fesztiválmisszió először nem kifelé akar üzenni, hanem az udvart működtető szolgálókat igyekszik lelki közösséggé, barátokká, Isten szeretetét megélő emberekké formálni. És ez működik. Az udvar motorja a bizalom. Bizalom Istenben, hogy ha hívjuk, köztünk lesz, hiszen ígérte. A legkülönbözőbb embereket képes összekötni Lelkével.
Hiszem, hogy Isten az élet apró, mégis jelentős részleteibe rejt el nekünk ajándékokat, ezekkel formál bennünket: mozikban, kiállításokon, előadásokon találkozhatunk nekünk szánt kincseivel. Nem csak a direkt, kikapcsolódás céljából betervezett programon gazdagodhatunk különleges, építő élményekkel. Isten olykor éppen a hétköznapiban, a már-már semmiben lép mellénk és mutatja meg magát.