Online előfizetés
-
Online tartalmak elérése -
Digitális archívum
Húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
Egyházunk a Feltámadottat, Isten igazságát, az életet és a megváltást hirdeti a felbolydult, háborúba rohanó, káoszba sodródó világban is. A húsvét üzenete, hogy Isten megfékezi a gonosz erőket, és megszabadítja az embert.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a két héten Czanik Péter nyugalmazott református lelkipásztor osztja meg velünk gondolatait.
Három és fél évszázada született II. Rákóczi Ferenc. A szabadságharc vezére a felekezeti békét kereső keresztyénként is figyelmet érdemel. Személyi titkárának is hívő reformátust választott: Ráday Pált. A jubileumot országos és határokon átívelő emlékév köszönti. Hogy mit jelent ma fejedelem ő öröksége, hogyan őrzi emlékét Sárospatak, erről Dienes Dénes egyháztörténész, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem rektorhelyettese beszélt.
Közvetlenül tőle kérdezte meg, ő-e a Krisztus. Amikor Jézus kimondta: „Én vagyok”, ez elegendőnek bizonyult az elítéléshez. E kijelentés döntött a sorsáról. Ez nem puszta válasz volt: az a név hangzott el, amellyel Isten maga mutatkozott be – az örökkévaló, önmagában létező Úr neve, amelyet Izráel különös tisztelettel őrzött. Nem azért ítélték el, mert félreértették. Hanem mert nagyon is jól értették.
A Gecsemáné-kerti történet középpontjában a valóság áll. Az, hogy Jézus magányosan fohászkodik a megváltás emberi erőt és lelket meghaladó viharában. A tanítványok alszanak. Korábban megéltek már vihart együtt, a tenger hullámai között egy bárkában. Csak akkor Jézus aludt, ismerve a valóságot, hogy még nem jött el az ő órája...
– Barna Sándor tiszáninneni püspök ünnepi gondolatai
Életútját végigkíséri a hídépítés szándéka: ember és ember, felekezet és felekezet, valamint egyház és társadalom között. Püspöki és ökumenikus vezetői szolgálata a békesség, az együttműködés és a közösségépítés szellemiségét jeleníti meg. Mindezek alapján Steinbach József munkássága méltán tekinthető nemzetünk erkölcsi és szellemi élete meghatározó értékének.
Hagyomány nálunk a húsvéti sonka elkészítése. Régebben januárban vágtunk disznót, hogy húsvétra elkészüljön a sonka. Ma már mi is a hentesnél vesszük a nyers parasztsonkát, ezt sózzuk, pácoljuk. Hat hétig állt a sóban, fűszerekből álló páclében, ezután kerül a füstre. Füstölés után a padlásra tesszük szellőzni, száradni, így válik húsvétra megfelelő állagúvá.
Az abaúji Felsődobsza reformátussága mára jóval kisebb létszámú az évtizedekkel ezelőttihez képest, mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy vasárnapról vasárnapra és az ünnepeken együtt álljanak meg Isten színe előtt. A gyülekezetben a hagyományőrzés és az egymásra figyelés ma is természetes. A húsvéti készülődés pontosan megmutatja, mit jelent egy kis közösség életében a megmaradás, a családi ünneplés és a reménység továbbadása.
Azon az estén a tanítványok leültek vacsorázni. De senki sem mosta meg a lábukat. Akkor Jézus felállt az asztaltól. Levette a felsőruháját. Vett egy kendőt, és a derekára kötötte. Aztán egy korsóból vizet öntött egy tálba. És térdre ereszkedett. A tanítványok döbbenten nézték. Mit csinál a Mester? Jézus pedig mosni kezdte a tanítványok lábát.
– A kedvenc Igém A zsoltárok könyve 37,5 (Károli G. fordításában): „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” Úgy gondolom, erre az utolsó évre különösen jól illik ez a szakasz. Meghatározó, hogy tanuljak, haladjak, szorgalmas legyek, de közben bízom Istenben: ő már elkészítette számomra a tervét, nem kell aggódnom a jövő miatt. Megváltóm tenyerében jó helyen vagyok.
Szeretnék a történetre figyelni, annak részleteiben elmerülni, szeretnék úgy gondolni erre az ünnepre, hogy annak öröme átjárhasson. Hogy ott lehessek gondolatban a tömeggel, és énekelhessem, kiálthassam: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” Megjelenne ebben a saját életem személyes öröme, a társak jelenléte által a közösség és az egy akarat öröme, a leterített ruhák tapinthatósága, a por és a zaj, amely mégsem zavar, a sodrás.
A híd közepe föl volt szedve, így csak a mintegy harminc centiméter széles kerékvető betonon, mint alkalmi járdán, tudtam oda-vissza átgyalogolni. Igencsak veszélyes vállalkozás, szédítő volt látni az alattam örvénylő vizet. Ha ott belepottyantam volna a Dunába, soha senki sem tudta volna meg, hova lettem… Bevallom, ma is látom lelki szemeimmel azt a gyors sodrású vizet.