Online előfizetés
-
Online tartalmak elérése -
Digitális archívum
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Bella Péter református lelkipásztor osztja meg velünk gondolatait.
Hogyan tekinthetünk a népesedési válságra keresztyénként? Parancs vagy áldás Isten teremtéskor elhangzó felszólítása, a „szaporodjatok, sokasodjatok”? Béres-Áfra Zsuzsa debreceni szociológussal vizsgáljuk Magyarország évek óta csökkenő népességszáma mögött húzódó okokat, többek közt a posztadoleszcencia jelenségét is.
A magyar szóhasználatban az üdülés leginkább a vakációs időszak programjait jelöli. A kiszakadást a megszokott hétköznapi környezetből, idegen tájak felfedezését, vagy éppen a jól ismert vidékek újralátogatását. Erre szükségünk is van ahhoz, hogy ép ésszel túléljük az élet küzdőterén vívott csaták sorozatát, esetleg győzedelmeskedjünk is ezekben. Isten azonban jóval többet kínál nekünk ennél.
Teológusok, történészek, lelkipásztorok kutatják, miként vált a csatavesztés után kibontakozó reformáció a reménység egyik forrásává. Ötszáz évvel a mohácsi vész után is élő közösség fogadja az érkezőt a Duna partján. – A tragédia után nemcsak politikai és társadalmi átrendeződés indult el, hanem lelki megújulás is – magyarázza Wébel Zsolt lelkipásztor, a baranyai egyházmegye esperese. A gyülekezet nemcsak emlékezik, hanem közösséget formál és fiatalokat hív szolgálatba.
Ha egy gyerek fejlődése eltér az átlagostól, a családok számára a bizonytalanság a legnagyobb nehézség. Ezért vágyhatnak a diagnózisra, csakhogy a segítség nem abban rejlik – magyarázza Siteri Erika pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai terapeuta. Megítélése szerint a szakma szemlélete is változik: egyre inkább a gyermek és családja szükségletei, nem pedig a kórisme kerül a középpontba.
A háború kitörése után családjával egy időre Magyarországra költözött, mégis hazatért Kárpátaljára, hogy ott szolgáljon, ahová Isten állította. S mint vallja, hiányzott neki a család, a falu – az a közeg, ahol „otthon vagyunk”. Sápi Attila szőlősgyulai diakónus időseket gondoz, ügyeket intéz, lelki támaszt nyújt, miközben a fogyatkozó közösség reménységéről is tanúságot tesz.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Bella Péter református lelkipásztor osztja meg velünk gondolatait.
Szép az Isten, Veszprém festői, jó élni és együtt lenni. A tizenegyedik Református Egyházi Napok – Dunántúl, azaz: REND fesztivál alapmondatának e három igazsága a Megváltóra, majd saját környezetünkre és egymásra irányította figyelmünket. Isten szépsége éppúgy megnyilvánult a zenében, festményekben, mint az igehirdetésekben. Veszprémben együtt tapasztalhattuk meg az életünkben az áldást és a békességet.
A noszvaji templom históriája beszédes. A mostani épület helyén korábban Árpád-kori részleteket is őrző istenháza állt, ám az a XX. század elejére kicsinek bizonyult az akkor még népes egyházközségnek. A régi épületet lebontották, hogy 1929-ben nagyobb, a gyülekezet igényeihez jobban illeszkedő születhessen. Az eklézsia történetének éppúgy része a hajdani templom, mint az élő, egymásra figyelő közösség. Július 5-én a Kossuth rádió onnan közvetít istentiszteletet.
A bírák könyve aktuális olvasmány. Az életünk céljához kétféleképpen is viszonyulhatunk, ha az időfelfogásunk fókuszából közelítjük meg a kérdést. A lineáris időfelfogás értelmében életünk valamely forrásból ered, és egy végső cél felé tart, vagyis azt feltételezhetjük, hogy az idő előrehaladtával egyre közelebb kerülünk a célhoz – ha nem feledjük, honnan jöttünk és hová tartunk.
Nincs régibb egy tegnapi újságnál – tartja a tréfás mondás. Pedig a hajdani lapok, a református sajtóorgánumok, kiadványok számos megfontolandó, ma is igaz, érvényes, tanulságos, sőt jövőbe tekintő gondolatot kínálnak. Időálló régi elmélkedésekből olvashatók citátumok e rovatban. Idézésük értékőrzés, hagyományápolás.
... és minden bűn esetében felmerül a kérdés, ki vétkezett először, egyáltalán ki kezdte. Talán számít valamit, ki volt a felbujtó, az ötletgazda, és ki az, aki azután csak követte, megvalósította? A lebukásnál mindenesetre lehet egymásra mutogatni. A bűnösök a felelősség elvállalása helyett úgy védekeznek, hogy egymást tolják maguk elé. Ő kezdte, én csak belecsúsztam, netán visszaadtam, amit kaptam.