Portré
-
Nem akartam betanult hittel élni
Összefér a népzene a zsoltárokkal? Színpadra állíthatók-e a népdalok? Mit tanulhatunk a hagyományos paraszti kultúrától? A népzene jelenét-jövőjét firtató kérdéseinkre Tímár Sára énekesnő válaszolt, megosztva a hitre jutásának kacskaringós történetét is: – Hosszú ideig mindenkinek meg akartam felelni, hogy elismerjék, szeressék munkásságomat. Ma már tudatosan figyelek arra, ne ez motiváljon, hanem a saját értékrendemet képviselve zenéljek.
-
Isten szolgálóleánya
A helyemen vagyok, nem hagynám el az egyházamat. Népegyház, de megtartó bibliai alapokon áll – vallja Sípos Ete Álmosné Takács Sarolta, osztályidegenként eltelt gyerekkoráról, újjászületéséről kérdeztünk, és arról, hogyan sikerült lelkészfeleségnek és tizenegy gyermekük édesanyjának lennie a tíz éve elhunyt, nagy hatású lelkipásztor oldalán.
-
Oda-vissza végighúzni a fűrészlapot
„Uram, jó nekünk itt lenni!” Ez akkor is igaz, ha tudom, egyszer le kell menni a hegyről… De addig is biztos lehetek abban: azt teszem, amire az Úr elhívott engem és megerősített – vallja Szabó Zoltán Levente, aki ötvenhét évesen felvételizett a teológiára, hogy aztán hatvankét évesen Csabdi református missziói gyülekezetének lelkipásztora legyen.
-
Vissza a kaptafához
Attila exkluzív bőrcipői nem említhetők egy lapon a diszkontokban árult termékekkel, amelyek sem minőségükben, sem árukban nem közelítenek a kézzel varrottakhoz. Ezért is meglepő, hogy a miskolci manufaktúra vásárlói között nem csak a tehetősek képviseltetik magukat. Ma ő az egyike annak a néhány hazai mesternek, akik műhelyében egyedi tervezésű cipők készülnek, hagyományosan: varrva, szegelve.
-
Isten kegyelme volt
Huszonnyolc éve szolgál Gagybátorban Bódi Noémi lelkipásztor. Már a teológián is falusi lelkésznek készült. Úgy tartja, aki falun lelkész, az nemcsak azoknak a pásztora, akik eljárnak a templomba, hanem a község minden lakójának. Isten szolgálatára hívattam el- vallja, aki akkor is megadja mindazt, amire szükségem van, ha öröm vagy ha bánat ér.
-
Lángocskákat kaptam
A jövőkép nem elsősorban gazdasági kérdés, hanem hitbeli ajándék. Ezért azt szeretném, hogy sokkal többen eljussunk ahhoz a felismeréshez: Isten gondolatában benne vagyunk egyenként és nemzetként is. Az üdvösségünkkel együtt kapjuk, hogy gondja van ránk, jól tudván, mire van szükségünk.
-
Isten törvénye olyan, mint a gravitáció: akkor is érvényes, ha tagadjuk
Rajkai Zoltán színművész szerint a megtérésnél nincs jelentősebb esemény az ember életében. Vallomás hitről, megtérésről, a Tízparancsolatról és egy Isten dicsőségére, missziós céllal készített személyes előadásról.
-
A Himnusz örökségének őrzője
Megszámolni is nehéz, hány írást publikált a Himnusz szerzőjéről Csorba Sándor irodalomtörténész. Ő rendezte sajtó alá Kölcsey Ferenc egybegyűjtött iratait (ez 2021-ben jelent meg). A teljes anyagban a kor történelmi, közéleti, gazdasági, irodalmi kérdéseiről, eseményeiről, jogszabályokról, rendeletekről találunk levéltári pontosságú összeállítást.
-
Őrállók a gazdaságban
Maga az Úr az, aki a történéseket végső soron irányítja, igaz tehát a mondás, ember tervez, Isten végez. A keresztyén vezető békessége mégis megmaradhat, ha rábíztuk a körülményeket, illetve ha a megoldásért is hozzá folyamodunk – vallja Kovács Marcell közgazdász, a MASPED Csoport logisztikai területének református identitású vezetője.
-
Keresztyén orvos, szentlelkes fuvolista
Ha valaki mind az orvosi pályán, mind a művészetben kap talentumokat, sáfárkodjék mindkettővel. A talentumokról szóló példázat eligazít ebben. Egyébként mind az orvosi munka, mind a zenei tevékenység más irányban foglal le, így egyikből a másikba átváltva ki tudom magam pihenni – vallja Kollár Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai főorvosa, a Solaris és az Invocatio Musicalis zenekarok frontembere.
-
Félúton a mennyei összhangzattan felé
Az egyházi szolgálatok egyik meghatározó alakja a kántor, akire a vasárnapi orgonálás mellett számos változatos feladat bízatott. A Kecskeméti Református Egyházközség kántorát, Mikesi Tibor karnagyot a dicsőítés szerepéről, a kántori szolgálat próbatételeiről, valamint a régi és új keletű gyülekezeti énekek adta lehetőségekről kérdeztük.
-
Itthon vagyok
Az ifjúság nem az egyház jövője, mert ők a jelene is. Már most is az egyház szerves részei, úgy tekintünk rájuk, mint akik teljes jogú tagjai. Talán ezért fektetünk Szentgericén sokkal több energiát a közöttük végzett szolgálatba, mint a közösség más rétegeibe – mondja Batizán Attila lelkipásztor, a Küküllői Református Egyházmegye esperese.
-
Isten adománya a tehetség
Eszmélkedésem óta identitásképzőm, hogy református vagyok és Debrecenben születtem. Később még mélyebben meg kellett értenem, mennyire a szívemhez nőtt ez a város. Miután ugyanis emigráltam, minden éjjel Debrecennel álmodtam – vallja Vásáry Tamás világhírű zongoraművész, karmester.
-
A mélységből a keresztig
Jézusnak elsősorban a bűnösökkel van dolga. Ha száz bárányból egy eltévelyedik, annak az egynek is utánamegy. Fontos megértenünk, mit mond a Biblia a bűnről. Az Ószövetség idején még csak a tetteknek volt következménye, Jézus óta viszont már a gondolatoknak is – vallja Büki László, a soltvadkerti református egyházközség főgondnoka.
-
Negyven év szolgálat
Hálásak vagyunk Istennek – szinte mindent, amit egy vidéki lelkész elérhet, megkaptam tőle: a legkülönbözőbb egyházi tisztségekben szolgálhattam az egyházmegyétől a zsinati tanácsi tagságig, ez nekem igazi örömet szerzett – mondja Szabó József lelkipásztor, aki feleségével negyven évig szolgált a Nagykunság törökszentmiklósi református gyülekezetében.
-
Lovak a parókián
Rájöttem, alkalmas vagyok arra, hogy embereket tanítsak, megértsem a problémáikat és az ő nyelvükön tudjam megfogalmazni, amit hiszünk. Ekkor gondoltam, megpróbálom a teológiát. Ha Isten azt akarja, hogy lelkész legyek, felvesznek. Felvettek – emlékezik Ferenc József. Ő talán az egyetlen magyarországi „lovas lelkész”. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bükkzsércen szolgál.
-
Az ember a rábízottakat nem dobálja el
Ha a tábori lelkész felveszi az egyenruhát, katonává is kell válnia, de nem felejtheti el, hogy Jézus Krisztus jó vitéze. Mi a hadseregben elsősorban Krisztus katonái vagyunk – hangsúlyozza Mészáros László ezredes. Október 15-én szentelik tábori püspökké.
-
Merre vezet az utam?
– A felelősség nem rémisztett meg soha. Felelősnek lenni azt is jelenti, soha nem megyek felkészülés nélkül a szószékre, vagy anélkül, hogy imádkoztam volna, hogy Isten tegye a szolgálatomat áldottá. Tehát érzem a felelősséget, hogy amit hirdetek, ahogyan élek, ahogyan a lelkiségemet megélem, az hatással lesz a gyülekezetre – tudatja Kéri Ákos, a nagymarosi gyülekezet lelkipásztora. A fiatal lelkészlét sajátosságairól beszélgettünk vele.
-
Eszperantó és teológia egy életben
Az Ólomcukor velem egykorú szereplői szüleik sorsának nemcsak tanúi, hanem részesei is. Amikor 1968-ban a prágai tavasz zajlott, mi, fiatalok helyeseltük a csehszlovákiai reformokat – tekint vissza Tófalvy Éva nyugalmazott református lelkész, író, ainek eddigi életútja bővelkedik fordulatokban.
-
„Köszönöm” és „kérem”
– Ahogy hívő körökben mondják, minél több a gond, annál többet kell imádkozni. Úgy vállalható ez a teher, hogy mindennap leteszem, és mindennap fölveszem. Az imádságban továbbá egyensúly szükséges a hálaadás és a kérés között, ebben a sorrendben. Vagyis: „köszönöm” és „kérem”. – Gaál Sándor egyetemi tanárral, a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség esperes-lelkipásztorával beszélgettünk.
-
Test, lélek, keresztyénség
Úgy vélem, a bátor ember is fél, a teljesen félelemmentes ember inkább vakmerő, senkitől se félve nekimegy a világnak, nem számol cselekedetei következményeivel. Ám sok esetben azt gondoljuk, a félelem a bátorság hiányát is jelenti. Ez nem igaz. A bátor ember is félhet, de őt ez nem akadályozza a cselekedeteiben – állítja Gogola István pszichológus, presbiter.
-
Olyan sok tervem van, lehet, annyit nem is élek
– A kemény évek megedzettek bennünket, azért élünk ilyen sokáig – mondja Benke György. A kilencvenéves nyugalmazott lelkipásztor szerint a prédikáció kulcsa, hogy a lelkész kapjon igei üzenetet a lekcióból, így lesz hiteles és hatásos a szószéken. – Érezhető, látható, hogy a kimondott szó szívből vagy csak fejből szól-e – vallja.
-
Pokolból mennyország
– Dicsérem Istent a huszonnégy órás józan projektemért, a levegőért, az élelemért, a munkámért, a gyermekek szeretetéért. Dicsérem azért, mert Krisztusban felszabadított, és gyönyörűvé tette az életem – vallja Gombola András, a Vívódások, a Nem hagyhatom kint Istent és a Mennyország a Földön című könyvek szerzője, vívó.
-
A kevés is elég tud lenni
Naponta kell Isten mellett döntenünk, hozzá fordulnunk. Nélküle úgysem tudjuk megtartani magunkat sem a hitünkben, sem az életünkben. Ha meggyőződésében biztos, hitvalló gyülekezet vesz körül bennünket, amelyben ha kevesen vannak is, a családjukban, munkahelyükön, lakóhelyükön maguk is magvetőkké válnak, nagyobb hatást tudunk gyakorolni a környezetünkre – tudatja Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület új püspöke.
-
Mert a haza nem eladó…
Érdekes módon született a kórus. A magyar iskolában dolgoztam a '90-es évek elején. Hirtelen beköszöntött a korszakváltó hangulat. A kórussal különféle rendezvényekre hívtak meg bennünket. Ezt nem nézte jó szemmel az oktatási rezsim, gyorsan mennem kellett. Viszont a gyerekek felkerestek: nem akarják abbahagyni a zenélést – tekint vissza Ivaskovics József zeneszerző, az ungvári gyülekezeti kórus és a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon zenedéjének vezetője.
-
Négy boldog évtized óvodások között
Ahogy Comenius sok évszázada éleslátással kifejtette: egy személyiség fő ágai hétéves korig alakulnak ki, később inkább csak gallyak sarjadnak. Itt látom annak a jelentőségét, mennyit fektetünk a gyermekeknek ebbe az első időszakába – hangsúlyozza Zila Péterné óvodapedagógus, aki a rendszerváltozás után szervezője és vezetője volt az első református óvodák egyikének, később még több ilyen intézménynek.
-
Illett volna belehalnom, de mindig volt emberem
– A szél gyönyörű dallamokat susog még ezekkel a száraz vesszőkel is. Az Úr csodálatosnak teremtette a természetet, csak sajnos elmegyünk mellette – magyarázza Skripeczky Bertalanné zongoratanár, aki szerint az Úristen nem válogat abban, hova adja a tehetséget.
-
Krisztust felemelni
Nem önmegvalósításra kell törekednem, hanem azt kell engednem, ő tegyen azzá, amit álmodott felőlem az én Atyám! – vallja Sípos Ete Álmosné. A néhai lelkész felesége közösen végzett szolgálatukról azt mondta: mindig Isten vezette őket. A házaspár a gyülekezetépítésben, az evangélium terjesztésében, tizenegy gyermekük nevelésében az Úr és egymás hű társaiként szolgált.
-
Ajándék a szabadult szenvedélybeteg
A szenvedélybetegek akkor tudnak igazán elindulni a gyógyulás útján, ha őszinték – hangsúlyozza Hodánics Tamás, a Kecskeméti Kékkereszt Csoport segítője, kórházlelkész és addiktológiai konzultáns a témáról készült interjúban.
-
Jézussal mindig lehet újat kezdeni
M. Kiss Katalin kerámiatervező művész hatvanéves pályafutásának derekán tért meg. Művészetével is az Urat szolgálja: minden munkájára ráteszi még a szignója előtt: S. D. G. Egyedül Istené a dicsőség! A kétezres években új útra, új anyagra, új színvilágra talált: a levélformára, amely kettős üzenethordozó: láttatja a Teremtő „keze nyomát” a levél lenyomatában, és a levélre írott Igéjét közvetíti a szemlélőnek.
-
Elhívott, elkötelezett
Az ember bármely szakmába kerüljön, ha Jézussal együtt dobog a szíve, akkor Márk evangéliumából kiindulva kötelessége az evangéliumot szertevinni a világban. Nekem a kultúra területére szól az elhívásom, ezzel Isten azt a pecsétet tette a szívemre: az emelkedett kultúra által kell az evangéliumot minden emberhez elvinnem – vallja Zámbori Soma színművész.
-
A lélek igénye az állandó és változó gyakorlat
Egymaga pótol egy kisebb kutatóintézetet – vélekednek Fekete Csaba könyvtárosról régi kollégái. E szakma, azon belül az egyházi könyvtárak kiemelkedő személyisége immár fél évszázada megszakítás nélkül dolgozik a Debreceni Református Kollégiumban.
-
Az Úr igazítja járását
Ma is hálatelt szívvel mondhatom: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” Ezt még konfirmációm idején nagymamámtól és Szilháti Sándor lelkipásztoromtól kaptam – vallja Patkós Attila, a sokoldalú pszichológus és presbiter, gépészmérnök, tanár, vallástörténész, előadóművész. A lélekgyógyítás evangéliumi missziójáról, Eger szakrális kincseiről, a holtig tanulás igényéről beszélgettünk vele.
-
Olyan az életemben Isten, mint egy főrendező
Nagyon is észreveszi, különösen visszatekintve, a Gondviselés nyomait az életében a 95 esztendős Kulin Sándor nyugalmazott orvos, volt országgyűlési képviselő, aki hatvan évig szolgált presbiterként. Állítja, az Úr nemcsak szüntelenül vigyázott rá, hanem vezette is őt.
-
Onnan jött, ahol a reformátusság és a magyarság ugyanaz
Az alig hat és fél száz lelkes Barsbaracska Léva és Érsekújvár között található, a magyar–szlovák nyelvhatáron. – Mifelénk a magyar és a református egyet jelentett, az identitás formálásában az etnikai és a vallási tudat szinte egybeesett – mondja szülőfalujáról Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere.
-
Ki kell állni az örök igazságért
A brandünk lényege, hogy kiváló intellektuális minőséggel, hiteles érvekkel alátámasztva, egyszersmind közérthetően, korszerűen képviseljük az örök értékeket. Időszerű kulturális és társadalmi próbatételekkel kapcsolatban nyújtunk működőképes keresztyén alternatívát – mondja az Axióma Központról Földi-Kovács Andrea igazgató.
-
Mindig a feltámadott Jézus oldja meg a problémát
Az Ige hatása kétféle módon mutatkozik. Egyik: meglátom a bűneimet. Másik: vonz Jézus szeretete. Lehet, hogy előbb az ő szeretete vonzását fedezem föl, és csak ennek nyomán a bűneimet. De a kettő mindig együtt munkálkodik, hogy eljuttasson a kereszthez – mondta a pályafutására visszatekintő interjúban Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor.
-
Sóvárogtam a szolgálatra
Hálás vagyok Istennek, hogy a száz évet megengedte, megtartott engemet, és annyi mindenen keresztül vezetett, és mellettem állt. Isten úgy szeretett, hogy méltónak tartott a néki végzett szolgálatra – tudatja a vele készített életútinterjúban a Nyíregyházán élő Szabó Zoltán nyugalmazott lelkipásztor.
-
Lassan indult be, de megállíthatatlan lett
Kisgyermekkoromban kiraktak az asztalra egy grillcsirkét a sütőből, közöltem: ezt most megeszem. Szüleim kételkedtek. Betömtem az egészet. Akkor figyeltek fel arra, nem ismerek lehetetlent… A versenysportban fontos lehet a következetes öntörvényűség,, hogy lebeszélhetetlen legyél a vállalásaidról – vallja Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó.
-
„Hát mi így szelídítjük az oroszlánokat”
Elérzékenyülök, amikor dicsőítő énekeket énekelnek a srácok. Hogy rovott múltú, tetovált nehézfiúk, akik az utcai gengek világából jöttek, mennyire nyitottak az evangélium iránt – osztja meg érzéseit Erdős Eszter drogterápiás lelkész.
-
A szeretet szintézise
Nem érzem magam túlságosan optimistának, ám azt remélem, hogy eljön majd az idő, amikor visszatér az ember a tiszta forráshoz, újra értékelni kezdi a klasszikus nagyokat – teszi ezt azért is, mert telítődik a bóvlival, az értéktelennel, a nívótlannal. A művészet biztos pont, fogódzó, segít abban, hogy jobbá váljunk, élhetőbbek legyenek mindennapjaink – vallja Szilágyi Imre grafikusművész.
-
Puritánok és katicák
A puritánok lelkisége közel áll hozzám, javuk a mindennapi keresztyénség gyakorlója volt. Számításoktól mentes, hősies egyéniségek voltak köztük, nem féltették akár az életüket sem – nyilatkozta lapunknak a friss Károli-díjas Petrőczi Éva költő, író, műfordító, irodalomtörténész és publicista.
-
Teológus, lelkipásztor, bibliacsempész
Isten útmutatása szerint engem teológusként akart használni, emiatt éreztem kötelességemnek, hogy az egyházat írásaimmal is segítsem – vallja életútinterújában Czanik Péter nyugdíjas lelkipásztor.
-
A keskeny út
– A Jézussal való közösség tart meg bennünket a szeretetben, örömben és bánatban is. Kitartunk mellette, ahogy Jób is tette azt gazdagságában, nyomorúságában egyaránt – vallja a monori Berkes házaspár. Istenben találták meg 43 éve tartó házasságuk értelmét, de nehéz út vezetett idáig. Történetük arra tanít, a Teremtő váratlan helyzetben is képes elhinteni az Ige magját, türelmes a makacs emberrel, bőkezű az övéivel.
-
A legigazabb karácsony
A Pozsonyban született Papp Györgyi férjével, Bőjtös Lászlóval 1956. december elsején menekültek el Magyarországról az Egyesült Államokba azzal a szándékkal, hogy hamarosan visszatérnek. A történelem ezt megakadályozta. Ám a diaszpóra szellemi motorjává váltak. Kilencvenévesen férje, a Magyar Baráti Közösség volt gondnoka szellemi hagyatékának feldolgozásán fáradozik.
-
Az alkotás: eggyé válás a teremtéssel
A szerves kultúra megismertetésében a gimnazista korosztállyal szerencsém volt. A Dóczy tanulóinak harmada településekről jár be, kollégista vagy határainkon túli. Érzékenységük, élettapasztalatuk közelebb van a földhöz, mint a városiaké – vallja Buka László művésztanár, Debrecen egyházi iskoláinak egyik legsokoldalúbb pedagógusa.
-
Szülések és újjászülések
A krisztusi megbocsátást nem lehet és nem szabad abbahagyni. Igaz ez a különbözőségek miatti önkéntelen súrlódásokra és az egymás és Isten ellen elkövetett bűnökre, mulasztásokra is. A meg nem vallott bűnök, mulasztások felszínre hozatala fontos, mert amit próbálsz a másik előtt titkolni, abba belefáradsz és az tovább is mételyezheti a kapcsolatot – szögezi le Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász, keresztyén házassággondozó.
-
A szeretett: szolga
Életemre visszatekintve azt látom, hogy annak lényegére nincs jobb meghatározás, mint ez a szó: kegyelem. A predestinációnak igaznak kell lennie, másként elképzelhetetlen lett volna, hogy egy ilyen csodálatos ember oldalán ötven éven át segítőtárs lehettem, gyermekeimet otthon nevelhettem – fogalmaz életútinterjújában a kereken százesztendős Szabó Árpádné Török Klára.
-
Szervezni, építkezni, megújulni
Az anyanyelvi közösségünkbe tartozó embertársaink iránt nagyobb a felelősségünk. Mindent meg kell tenni azért a létében fenyegetett közösségért, amelybe születtünk, országhatártól függetlenül – nyilatkozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület fáradhatatlan püspöke, aki a közelmúltban Magyar Örökség díjat kapott Budapesten.
-
Akik megélték az ételszaporítást
Az idősek már nem szépítik a múltat. Bojtor István nyugalmazott lelkipásztornál és feleségénél jártunk Hajdúszoboszlón, hogy felevenítsünk néhány, lényükbe égett emléket. A házaspárnak eddig húsz könyve jelent meg. Most is nagy munkán vannak túl, nemrég fejezték be a Csak kegyelem című kötetüket.
-
A zene művelése egész lényünket megrendítő élmény
A közösségépítésnek egy módját ismerem: keressünk egy feladatot, amelyet érdemes együtt elvégezni, s amíg elvégezzük, a közös munka csapattá gyúr. Együtteseimmel rendre találtunk ilyen teendőt – vallja Arany János zenepedagógus, karvezető. Sikeres kórusai közösségi életéről, az énektanításról beszélgettünk vele.