... szól az alábbi, Bruno Ferrero szalézi pedagógus, lelki író Olykor elég egy napsugár című könyvében olvasható történet.

„Egy fiatalember mindennap délben bekukkantott a templom ajtaján, és pár másodperccel később már ment is tovább. Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.

– Imádkozni jöttem – válaszolta a férfi.

– Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?

– Hát… Mindennap benézek a templomba, és annyit mondok: Jézus, Józsi vagyok, aztán elmegyek. Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy azért meghallgat.

Néhány nap múlva munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel szállították kórházba. Érkezése teljesen átalakította az osztályt. Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye. Fiatalok és idősek ültek az ágya mellett, és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves szava.

A plébános is eljött meglátogatni, és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.

– Azt mondták, hogy nagyon összetört a tested mindenütt, mégis te nyújtasz vigaszt a többieknek. Hogy van erőd erre?

– Annak a valakinek köszönhetem ezt, aki mindennap délben eljön hozzám.

Az ápolónő félbeszakította:

– De hisz délben soha nem jön senki!

– Ó, dehogyisnem! Mindennap eljön, benéz az ajtón, és azt mondja: Józsi, Jézus vagyok, és elmegy.”

A hivatásosok nem mindig értik a laikusok kapcsolatát Istennel. A hétköznapi öltözet, a közvetlen stílus, a baráti hang, a rövid bejelentkezés Jézushoz – Józsi természetes viselkedése megindító, egyszerű, mégis rejtélyes. Elég így megszólítani Jézust? Elég csak hívni az ő nevét, aztán hinni, hogy megteszi azt, ami nekünk jó? Úgy tűnik, néha elég. Nem kell misztikus látomás ahhoz, hogy átéljük, Jézus meglátogat, velünk van. Az ilyen villámlátogatás, lelki érintés és hogy a nevemen szólít, elég erőt ad, hogy vállaljam a terheimet. Nem óv meg a sérülésektől, de úgy alakít, hogy elfogadjuk a rosszat is, és azt a javunkra, sőt mások javára fordítja.

Ezt a szabálytalan imádságot nem szabad hittanórán vagy a gyülekezetben tanítani. Nem lehet példa, mert félreérthető: szívesen hinnénk, hogy ilyen kényelmes a hívő élet, pedig nem az. De van úgy, hogy csak ennyire telik: Jézus, itt vagyok.