Párosával járták az Evangéliumot Minden Otthonba szolgálattevői a nagyközség utcáit. Házról házra becsengettek, néhány mondatot váltottak a lakókkal, átadták vagy a postaládába dobták a szórólapot, és hívogatták az embereket a hétvégi evangelizációs összejövetelre a templomba.

Egyik párosuk különös fiatalemberre bukkant. A csengetésre kijött a kapuba, majd amikor megtudta, miről van szó, megfordult, hogy megmutassa a dzsekije hátulján hordozott sátáni arcot, ezzel jelezve, hogy ő kihez tartozik. Hozzátette, hogy mondják meg a papnak, ha el mer jönni hozzá, szívesen várja. Így jutott el a lelkipásztor ebbe az „otthonba”. Azért írom idézőjelben, mert egy kunyhó fogadta őket, ahol a bilincsektől az akasztófáig mindenféle várta őket egymás hegyén-hátán.

A beszélgetés elején a fiatalember a falra mutatott, ahol egy Jézus-kép és egy sátánfej volt látható egymás mellett: – Nem tudom, melyiket válasszam – mondta őszinte szóval a fiú. A lelkipásztor így válaszolt: – Ember! Ez kérdés lehet? Az egyik elveszi magától az életet, odáig, hogy már csak lidércfény mellett tud aludni, a másik odaadta mindenét, az életét is magáért, hogy kiszabadítsa a rabtartó kezéből.

A beszélgetés odáig jutott, hogy a fiatalember döntés elé került, és ki tudta mondani: – Jézus! Szabadíts meg a Sátán markából! Elsápadt, izzadt, úgy nyögte ki: – Nem merem kimondani… Előtte mondta az imát a lelkész, mire nagy erőfeszítéssel elhangzott a fiú ajkáról: – Könyörülj rajtam, Jézus!

Ennek már csaknem harminc éve. A lelkipásztor elkerült abból a gyülekezetből, sőt csaknem húsz év után nyugdíjba ment az új helyéről, és visszaköltözött a nagyközségben épített házukba. Örömmel fedezte fel, hogy az egykori fiatalember – ma már túl az ötvenen – ott él abban a szegényes házikóban, leszázalékolva, betegségek között, de megerősödött hittel követi Jézust. Rendszeresen jár a gyülekezetbe, és tehetségét arra használja, hogy fa alapra égetett technikával igéket ír és mintákat készít. Ezeket a munkáit az idős lelkész evangelizációs útjaira magával viszi. Kettős haszna van ennek az akciónak: minden Ige – az igényesen elkészített táblákon – szolgálatot végez otthonokban, ahová kerül, és a táblákért kapott adományok kiegészítik a férfi alacsony, nyugdíjnak is alig nevezhető havi segélyét.

Lelkipásztorával időnként visszatekintenek az indulásra, a megtett útra, együtt adnak hálát Istennek, hogy mindkettőjük életére igaz: „Azért jött az embernek fia, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10) Együtt szolgálnak az Igével – ki-ki a neki adatott kegyelmi ajándékkal –, és imádkoznak azért, hogy az „égetett” Igék és a hirdetett Ige mások életében is végezze el áldott munkáját.