... még olyan orvosok, akiknek fontos, hogy gyógyítás közben kapcsolatot is kialakítsanak a betegükkel? A beszélgetésnek fontos szerepe van, de a verbális és nonverbális információáramlás feltétele a bizalomra épülő, őszinte kapcsolat, amelyben az emberek félelem nélkül megfogalmazhatják az érzéseiket és a kérdéseiket. Sok felesleges fájdalomtól szabadulhatnak meg így.

A háziorvosok nagy előnye, hogy ismerik a családokat, a körülményeiket, az életük fontosabb eseményeit. Ebben a kontextusban értelmezik a beteg tüneteit. Így másként vizsgálják meg őt, és talán hamarabb felismerik egy megbetegedés korai stádiumát, mintha idegenek lennének egymásnak. A páciens is nagyobb bizalommal van az iránt, akivel évek alatt kialakult ismeretsége van.

Gyermekorvost búcsúztattunk a gyülekezetben. Ezúttal is beigazolódott: ahhoz, hogy valakiről megtudjuk, milyen csodálatos ember volt, meg kellett halnia. Életében nem mesélte el könnyes és humoros kalandjait, amelyeket halála után hallottunk róla.

A doktornő házhoz ment, ha hívták. Este, vasárnap, bármikor. Busszal és gyalog járta hegyvidéki körzetét – ha kellett, síkos, jeges úton is. Táskájában a gyógyító eszközök, fejében a tudomány, szívében a szeretet voltak. Életet mentett, többször is. Egyszer lázas gyermekhez hívták sürgősen. Odaért a zuhogó esőben, de a csengő nem működött. Mit tegyen? Mobiltelefon akkor még nem volt. Hát bedobta a táskáját az udvarba, és átmászott a kerítésen.

Szakvizsgája előtt egy vidéki kórházban dolgozott, és az első nap a nagyviziten az európai hírű tanár ismertette a féléves Erzsike történetét. Néhány hónapos kora óta volt a kórházban, mert nem fejlődött megfelelően. A hossznövekedése normálisnak volt mondható, de a súlya nem gyarapodott, annyi maradt, amennyivel született: három és fél kiló. Szánalmas látvány, csupa csont és bőr volt. A gyógyszeres kezelés eredménytelennek bizonyult. A főorvos lemondóan legyintett, és az újonc doktornőre bízta: gyógyítsa meg. Óriási megbízatás. Áttanulmányozta az előzményeket: a gyermek valami jelentéktelen aprósággal került a kórházba.

Közben az édesanyja megbetegedett, ezért nem küldhették haza. Lefogyott. Gagyogás, rugdalódzás nélkül, mereven feküdt a kiságyban. Akkoriban is nővérhiány volt. A doktornő ezért ölébe vette, és úgy etette a kicsit. Külön főzött neki. Nem mintha jobbat tudott volna, mint amit a tejkonyhán készítettek, de valahogy a szeretetét is belefőzte az ételbe. Ha volt szabadideje, ölbe vette, beszélt hozzá. Különleges élmény volt, amikor a gyermek aszott arcocskáján megjelent az első mosoly. Napról napra gyarapodott, szépen kikerekedett. Vajon mi vagy ki gyógyította meg?