…hanem bízzatok Istenben, legyetek gond nélküliek, mint a gyermekek, akik ráhagyatkoznak szüleikre. Máté szerint Jézus háromszor is megismétli a biztatást követőinek: „…ne aggódjatok életetekért…” (Mt 6,25) Az aggodalom szó a görög merosz szóból származik, amely azt jelenti, hogy az egésznek egy része. Részekre szabdal, megosztja energiáinkat a gond, a félelem és aggodalmaskodás. Isten gondviselő jó Atyánk, aki tudja, mire van szükségünk, folytatja Jézus. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nekünk nincs is semmi dolgunk, csak tétlenül élvezni Isten gondoskodását.

Keskeny az út a hanyag gondatlanság és a fölösleges öngyötrés között. Hogyan találjuk meg a kettő között a bizalom és a felelősség útját? Nem a gyermeteg kiskorúságot tanítja Jézus a felnőtt tanítványoknak: te csak imádkozz, nem kell semmit tenned. De nem is a világ megváltását terhelte ránk, hogy minden kizárólag rajtunk múlik, nekünk kell mindent megtennünk az életünkért. Jézus itt a pogány materializmussal szemben a mennyei kincsek gyűjtésére irányítja a figyelmet.

A sorrendet állítsuk föl helyesen: először Isten országát keressük, és minden szükséges megadatik nekünk. Azt azonban nem ígérte, hogy minden kívánságunkat betölti, azt sem, hogy a keresztyéneket nem éri baj, betegség, halál, mert Isten megóv minket azoktól. Nem jelenti azt, hogy élj a mának, ne törődj a holnappal. Minden napnak föl kell venni a gondját, el kell végezni a feladatát, megtenni a magunkét. Istenbe vetett bizalom és felelős teherviselés, önkorlátozás és önfegyelem együttesen ad nyugalmat a hívőknek.

A koronavírus globális terjedése most sokakat megrémít, pánikba ejt, mások hanyagul és gondatlanul folytatják megszokott életvitelüket, utaznak, szórakoznak elővigyázatosság nélkül. A szabadságukra, a jogaikra hivatkozva terjesztik a betegséget. Van azonban vallásos formája is a felelőtlenségnek: „Isten megóvja híveit, ha közös kehelyből úrvacsoráznak.” „Eddig is így tettük, atyáink is így éltek vele.” „Az úrvacsorában Isten kegyelmének jegyeit vesszük magunkhoz, azok nem fertőzhetnek.” „Hitben gyenge, aki nem mer a közös kehelyből inni.” Persze bibliai igehelyeket lehet idézni a fenti kijelentésekhez. Az úrvacsora azonban nem varázseledel és -ital.

Az ilyen gondolkodás nem Istenbe vetett bizalom, hanem egyszerre gondatlanság és istenkísértés, keveredve az átlényegülés nem református tanításával. Ami rajtunk áll, tegyük meg, ne játsszuk ki a fokozott egészségügyi előírásokat! A vakhit méltatlan Jézushoz és református eleinkhez.