Elhagyott keresztnevek

A régi iskola miliőjében természetesnek hatott, hogy a tanárok puszta vezetéknéven (családnéven) szólították növendékeiket: „…a tanár úr azért szigorúan nézett a verkli irányába is, és így szólt: – Csengey, csukd be az ablakot!” – olvassuk Molnár Ferenc regénye, A Pál utcai fiúk első lapjain. „– Nem hallotta, Ladó, hogy szólítottam?” – címezi Kengyel tanár úr a figyelmeztető kérdését Tutajosnak Fekete István Tüskevárjának nyitányában.

Ma már távolságtartónak, fölényesnek tartanánk az efféle megszólítást, akkor is, ha mindenki pontosan tudja az illető közegben, ki a megszólított. A puszta vezetéknéven szólítást ugyanis napjainkban nem érezzük eléggé udvariasnak, sőt úgy véljük, bizonyos esetekben még sértő is lehet, például valamiféle hierarchia rideg érzékeltetője.

A puszta családnéven emlegetés olykor ráadásul értelemzavaró is. Függetlenül attól, hogy a szöveg más (korábbi) pontjain utaltak-e a teljes nevekre, beszéd, az írás egyetlen helyén sem szerencsések az efféle vezetéknevezések: „Nem állt fenn barátság József és Illyés közt?”; „Illyés és Szabó legendásan jó barátok voltak”; „Szabó regényeiben gyakori a jelen és a múlt összefonódása”; „Metrókocsikat neveztek el Grosicsról és Buzánszkyról”; „az Arany Bikát Hajós tervezte”.

A citált, a sajtóból, a médiából vett példák az úgynevezett szófukarság esetei. A beszédbeli hanyagság – stilisztikai értelemben is kifogásolható – példái. Éppen ezért nyugodtan írjuk ki ilyenkor a keresztnevet is, nem számít szóismétlésnek: „Nem állt fenn barátság József Attila és Illyés Gyula közt?”; „Illyés Gyula és Szabó Lőrinc legendásan jó barátok voltak”; „Szabó Magda regényeiben gyakori a jelen és a múlt összefonódása”; „Metrókocsikat neveztek el Grosics Gyuláról és Buzánszky Jenőről”; „az Arany Bikát Hajós Alfréd tervezte”.

Érzékelhető a kétféle írásmód közötti különbség. Megtiszteljük embertársainkat, ha teljes nevükön emlegetjük, illetve szólítjuk meg őket.