Az üdvösség létkérdés – vallja Kontha Benőné Molnár Piroska, a Református Dunamenti Kistérségi Diakónia elnök-diakónusa. Egyesületük tizenhét településen végez házi hospice-szolgálatot, Majosházán megépítették az első hazai református hospice-házat is. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan tekintenek a feltámadásra, az üdvösségre a betegség, a fájdalom és a halál árnyékából.

– Ez a helyzet megpróbálja a lelküket, nehéz, hogy nem jöhetnek be hozzájuk a szeretteik – mondja Kontha Benőné Molnár Piroska, a koronavírus-járvány miatt ugyanis már március 8. óta nem érkezhetnek látogatók. Ráadásul a lelkészek, papok sem mehetnek be az otthonba, így sem istentisztelet, sem személyes lelkigondozás nincs.

– Az ebédlőben én olvasom fel naponta az igét azoknak, akik kijönnek – mondja az elnök-diakónus. Szabadkozva hozzáteszi, nemsokára hetvenéves lesz, így – tekintettel a betegség szempontjából veszélyeztetett korára – az otthonba látogatást minden alkalommal mérlegelnie kell. Szíve, lelkiismerete és tenni akarása azonban nem hagyja otthon ülni, szinte mindennap bemegy néhány órára dolgozni.

Amikor nem az intézmény vagy a házi hospice ügyeit intézi, akkor sem tétlenkedik, most éppen szájmaszkokat varr a szabadidejében. A kollégái és a bentlakók mellett ezekből a Majosházán élőknek is jut. – Megyek az utcán, és ha látom, hogy nincs valakinek, előveszek egyet, és neki adom – mondja Kontha Benőné Molnár Piroska.

A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY HATÁSAI

– Az otthoni hospice-ellátás jelenleg is folyik, a munkatársak védőfelszerelésben – gumikesztyűt és szájmaszkot viselve – mennek a betegek lakásába, hogy az ellátottakat és magukat is védjék. – Kellemetlen próba ez mindannyiunknak – teszi hozzá. Egyelőre van elég védőeszközük – ruha, kesztyű, kézfertőtlenítő, lábzsák –, de nem könnyű a munkájuk. Panaszkodás helyett azonban a diakónus arra kéri a Reformátusok Lapja olvasóit, hogy imádkozzanak értük, sőt ne csak értük, hanem minden, a szociális szférában és az egészségügyben dolgozóért. – Az imádság és az Úrba vetett bizalom segít, az, hogy tudjuk: nem vagyunk egyedül – állítja a vezető.

Amennyire lehetséges, az intézményt – pontosabban a benne élőket – próbálják izolálni. Ezt szolgálja az is, hogy nem jöhetnek látogatók, családtagok. A munkatársakat is arra kérik, hogy csak haza menjenek, ne érintkezzenek másokkal, még boltba se járjanak. Az otthonban élők ugyanis fokozottan veszélyeztetettek: daganatokkal és egyéb súlyos betegségekkel küzdenek, ráadásul többségük hatvanöt évnél idősebb.

– Bonyolult helyzetben vagyunk. A munkatársaim félnek, volt, akiben már felmerült, beköltözik ide, hogy biztosan ne veszélyeztesse a gondozottjainkat – magyarázza Kontha Benőné Molnár Piroska.