A nagyhét szertartásait részletesen ismertető első leírás Egeria útinaplója, amely a IV. századból maradt ránk. A zarándoknő a jeruzsálemi keresztyének ünneprendjéről tanúskodik, akik a szenvedéstörténetről az események eredeti helyszínein emlékeztek meg. A történetet zsoltárok és az azokat keretező antifónák éneklésével kísérték. A passióéneklés rendjét először az V. században I. Leó pápa rögzítette, aki virágvasárnapra Máté, nagypéntekre pedig János evangéliumát jelölte ki. Ezt a beosztást később kibővítették Márk evangéliumának nagykeddi, és Lukács evangéliumának nagyszerdai használatával.

A nagyheti szertartások fontos jellemzője a retrospektivitás, máshol már elhagyott ősi formák megtartásával. A böjti és különösen a nagyheti liturgiák előírásai egyszerűséget és visszafogottságot vártak el az egyházzenétől, így egészen a XV. századig egyszólamú énekként, recitálva hangzott a passió. A történet dramatizált előadására vonatkozó igénynek ugyanakkor már korábban, a IX. században engedtek: három különböző dallamon énekelte egy szólista az evangélista, Jézus és a többi szereplő szövegrészeit. A passió szerepeit csak a XIII. században osztották ki, ettől az időszaktól kezdve már több énekessel olvashatták a történetet.