Az egyik januári vasárnap délutánra készülésemnek áramszünet vetett véget. Sebaj, volt lehetőségem idejében asztalhoz ülni – bár most elmaradt a megszokott Kossuth rádiós háttérzene, a Jó ebédhez szól a nóta. Telt-múlt az idő, az áramszünet ráérős volt, hát maradt. Így a délutáni istentiszteletet sem vezette fel harangszó, de az idősek otthonáig, ahová járok, amúgy sem hallatszana el.

A szeretetotthon ebédlőjében csendben gyülekeznek az idős testvérek. Udvarias kérdésemre a konyhások azt felelik, hogy köszönik, de nincsenek jól, mert éppen tortát kellene készíteniük a holnapi születésnaposnak, de áram híján ez lehetetlen. Közben leesik végre, miért uralkodik olyan szokatlan csend az előtérben, ahol mindig egy-egy remekbe szabott fekete-fehér filmklasszikus megy ilyenkor, a délutáni műsorsávban. Közben felnézek, a szokásosnál nehezebben gyülekezünk. Az idősgondozók szabadkoznak: nem tudják lehozni az emeleten lakó, zömében kerekesszékes időseket, merthogy a lift áram nélkül nem működik.

Sebaj, az Ige azért utat talál áramszünetben is, nyugtatgatom az földszintről érkező szerencséseket. Az igehirdetésben éppen a világosságig jutok, amikor végszóra meg is jön az áram. Pontosan két másodpercre. Pedig annyira büszke tudnék rá lenni, ha (Adrian Plass író kegyes kétbalkezese után szabadon) együgyű szavaimtól kigyúlnának a fények, beindulna az előtérben a filmmúzeum, és a konyhások süthetnék a finom tortalapokat.

De nem, együgyű szavaim hatására talán csak a szívekben gyúlnak a fények, az áramszünet ellenben marad. Így aztán az istentisztelet után a már sokszor elsütött, szakállas viccemmel búcsúzom kedves öregeimtől, amelynek kíséretében könyveket és újságokat szoktam osztogatni idősnek és fiatalnak.

– Ha jön az áramszünet és az internet-világvége, még jól jöhet – mondom ilyenkor. Mert ma már alaposan meg kell indokolni, miért akarom ilyen leértékelt dolgokkal: könyvekkel, olvasnivalóval fárasztani a huszonegyedik század modern és haladó emberét. De hiába, az áramtól függő szomorkás arcokat nem tudom felvidítani.

Hazafelé tartva azt tárgyaljuk egyik kedves hívünkkel, hogy lám, egy néhány órás áramszünet is felfordítja az életünket. Otthon már tizenkilenc fokra csökkent a hőmérséklet, és nincs alternatíva. A kazán csak árammal megy. Meg is fogadom, felújítom a csempekályhát. Legyen egy b verzió a nehéz napokra.

A közösségi médiában már cikáznak a felháborodott bejegyzések a három órája tartó áramszünet miatt: miért nincs áram?! Ki több, ki kevesebb kérdőjellel, habitus szerint. A fejemben már íródik a forgatókönyv a modern világvégéről, ahol valakik átvágják az életben tartó drótokat és kábeleket