Lassan három éve, hogy Szeifert György idegsebész professzor a Pest megyei Veresegyházáról Sukoróra költözött. Ha a professzor nem dönt úgy, hogy a Duna közelségét a Velencei-tó látványára cseréli, akkor a sukorói református gyülekezet talán soha nem kezd el gyűjtést szervezni egy több mint hatezer kilométerre fekvő, római katolikus fenntartású, nigériai szeretetkórház javára. Isten mégis úgy intézte, hogy fontossá váljon ez az ügy számukra, és egy emberként mögé álljanak.

KIFÜRKÉSZHETETLEN UTAK

De miért éppen Nigéria? Talán az olvasóknak is ismerősen cseng Csókay András idegsebész neve, aki az elmúlt hónapokban többször is szerepelt az országos és a nemzetközi sajtóban, miután orvosi csapata segítségével egy maratoni, több mint harmincórás műtéttel szétválasztotta a fejüknél összenőtt bangladesi ikerpárt, Rabeyát és Rukayát. Csókay András még a kétezres években társalapítóként hívta életre a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt azzal a céllal, hogy a magyar kórházak segítése mellett a világ szegényebb országaiban is lehetőséget teremtsenek a gyógyulásra azoknak a szegényeknek, akiknek arra esélyük sem lenne.

Az alapítvány karitatív orvoscsoportja azóta nemcsak Bangladesbe jár rendszeresen plasztikai és idegsebészeti műtéteket végezni, hanem 2017 óta Afrika legnépesebb országába, a kétszázmilliós népességű Nigériába is. – Az országban nincs ingyenes, állami egészségügyi ellátás, betegbiztosítása is csak a lakosság töredékének van – mondta kérdésünkre Szeifert György, aki ez évben már harmadjára vett rész a Cselekvés Alapítvány magyar orvosmissziójában. A professzor elárulta, hogy amikor 2017-ben kollégája és barátja, Csókay András megkereste az afrikai misszió gondolatával, azonnal igent mondott.

HÁROM ÉV, TÖBB MINT SZÁZ MŰTÉT

Az alapítvány célja az volt, hogy folyamatos és ingyenes idegsebészeti ellátást szervezzen az Onitshában található Szent Borromeo Károly Kórházban, amely Nigéria egyik legnagyobb nem állami egészségügyi intézménye, és amelyet a katolikus egyház tart fenn, állami támogatás nélkül.

– Ennek a missziós szolgálatnak az a lényege, hogy az egyházi fenntartású kórházban mi, magyar misszionáriusok fizetség nélkül végezzük ezeket a műtéteket – mondja Szeifert György, aki egyike azoknak az orvosoknak, akik vállalták a külföldi missziós szolgálatot, és ingyen gyógyítják a szegényeket. A missziós orvosok kiutazását Fodor Réka alapítványa, az Afréka Alapítvány finanszírozza, egy hónapos ellátásukról pedig a kórház gondoskodik.

Amíg az orvosok Magyarországon készülődnek a misszióra, addig a nigériai kórház összegyűjti azokat a betegeket, akik nem tudják megfizetni egy-egy idegsebészeti műtét négy-ötezer dolláros árát. – Mindig februárban szoktam vállalni egy teljes hónapot, most harmadjára voltam kint. A három év alatt közel száz operációt végeztünk – árulja el Szeifert György, aki Csókay Andrással együtt gerinc- és agyműtéteket végez igen szerény körülmények között a nigériai kórházban.

De nem csak műtéteket vállalt egy hónapos kinntartózkodása alatt a magyar professzor. Elmondása szerint az elmúlt évben új rendelőintézet is épült a kórház mellett, ahol elsősorban járóbeteg-szakrendelés folyik. – Hetente két alkalommal én is vállaltam szolgálatot a rendelőben – árulja el Szeifert György. Meglepetésként élte meg, hogy a rendelőintézetnél a magyar misszionáriusok tiszteletére felhúzták a magyar zászlót is a nigériai mellé.

SZEGÉNYSÉG ÉS HIT

– Kelet-európai szemmel is felfoghatatlan az a szegénység, amelyben az ottani emberek élnek, és mégis mekkora hitük van! Engem ez az, ami elsősorban megragadott bennük. Azt lehet mondani, hogy amilyen nagy a szegénységük, olyan nagy az Úristenbe vetett hitük. Ez tartja őket életben – osztja meg észrevételét Szeifert György. A kétszázmilliós ország lakosságának közel fele vallja magát keresztyénnek, közöttük is kimagasló a katolikusok aránya. Szeifert György tapasztalata szerint amíg nálunk és Nyugat-Európában a templomok néha konganak az ürességtől egy-egy vasárnapi alkalmon, addig Nigériában zsúfolásig telnek a vallási központok és az istentiszteleti helyek.

– A kórháznak saját, háromszáz-négyszáz fős kápolnája van, ahol minden reggel hat órakor misével kezdődik a nap. Az istentisztelet hét óráig tart, majd a kórház dolgozói mennek a dolgukra, és végzik az aznapra kijelölt feladatukat. Vasárnaponként itt is zsúfolásig megtelik a templom kisgyerekekkel, felnőttekkel egyaránt – mondja az orvos, aki szerint ott egyáltalán nem számított, hogy valaki katolikus vagy református: aki imádkozni akar, az megteheti mindkét templomban.

– Az onitshai kórház igazgatója maga is felszentelt pap, reggelente együtt mentünk át a kórház kápolnájába, mert ott tudtunk együtt imádkozni. Amikor az ember segíteni akar a másikon, teljesen mindegy, hogy valaki baptista, evangélikus vagy éppen katolikus. Az Úristen egy és ugyanaz.