Megváltozott rendhez, felcserélt, aránytalanul elosztott szerepekhez igyekeznek alkalmazkodni napjainkban szerte az országban az emberek. A tanárok, akik jó esetben hivatásként tekintenek a munkájukra, elszakadtak a rájuk bízott iskolásoktól: az osztálytermek zsibongását felváltotta saját lakásuk és a nebulók otthonának csendje vagy épp zaja, az internetes felületek személytelen ridegsége.

A szülőknek többnyire legalább három munkakörben kell helytállniuk egyszerre: megpróbálják összeegyeztetni az otthoni munkát, azaz a home office-t, az otthoni oktatást és a házimunkát. A gyerekek mindeközben olyan helyzetbe kerültek, amely életkorukból adódóan idegen számukra: eltűnt az állandó, kiszámítható napirendjük, nem veszi körül őket az osztálytermek nyugodt tanulási környezete.

Igen, a tantermek annak számítanak akkor is, ha harminc diák van összezárva, hiszen azonos feladattal, céllal vannak ott; nem számíthatnak a tananyag szakszerű, mindenre kiterjedő elmagyarázására; nem vezethetik le a megszokott módon az energiáikat, a mozgásigényüket; nem lehetnek együtt a barátaikkal. Ellenben órákon keresztül a képernyő előtt kell ülniük – és nem azért, hogy kedvenc sorozatukat nézzék, cseteljenek a haverokkal vagy játsszanak. Holott mindeddig többnyire éppen arra buzdították őket, hogy használják kevesebbet az okoseszközeiket, ne nyomogassák állandóan a telefonjukat.