Hogyan merült fel önökben e két műfaj egymásba oltásának gondolata?

PÉNTEK ATTILA: A kolozsvári Kakasos templom, azaz a Kolozsvár-Felsővárosi Református Egyházközség kántoraként, valamint korábban az otthoni gyülekezetemben, a Marosvásárhelyi Szabadság Úti Református Egyházközségben helyettes kántorként szolgálva lassan három éve játszom ezeket a gyülekezeti énekeket. Azonban a megszokás helyett bensőséges viszonyom alakult ki velük, és ezt elmélyítették a klasszikus zenei ismereteim is. Ezekben a zsoltárokban és dicséretekben óriási lehetőség van – miközben abban a formában, amelyben énekeljük őket egy-egy istentiszteleten, tökéletesen megállnak a mai napig. Sok vita zajlik egyházi énekeink megújításának kérdéseiről, azonban én ebbe nem szeretnék beleavatkozni.

DOMSCHY MERCÉDESZ: Gyülekezeti ifjúsági munkásként szolgálva azt vettem észre, hogy a kamaszok és a rétegalkalmakra járó helyi egyetemisták hamar megbarátkoznak az ifjúsági énekekkel, de amikor a gyülekezeti énekeskönyv kerül elő, szinte semmilyen módon nem tudnak kapcsolódni az abban található énekekhez. Nem ismerik, de nem is vágynak megismerni azokat. Attila is jelen van ezeken az alkalmakon, és önkéntelenül is keresni kezdte valamiféle feloldását ennek a kettősségnek.