Milyen emlékei vannak gyermekkorából a gyülekezettel kapcsolatban?

Sok időt töltöttünk a gyülekezet közösségében. Vasárnaponként nemcsak délelőtt jártunk templomba, hanem délután gyermek-bibliaórákra is. Még ma is emlékszem, hogy ezeken az alkalmakon mindig kaptunk kis képeket, amelyeket kincsként őrizgettünk. Más világ volt akkoriban. Én 1953 júniusában konfirmáltam. Sokan voltunk, három-négy padsor is megtelt a konfirmandusokkal. Akkor kétezer-háromszáz lelkes volt a falu, most meg már alig ezerötszázan vagyunk. Néhány éve egyik este otthon régi fényképeket nézegettem, amikor előkerült a konfirmációs fotónk, a hátulján a nevekkel és a dátummal. Ekkor jött az ötlet, hogy a konfirmáció hatvanadik évfordulójára szervezzünk találkozót 2013-ban. Magam is meglepődtem, milyen sokan eljöttek az ország minden részéről. Igazán áldott, lélekemelő alkalom volt.

Mit tart a legfontosabbnak a gondnoki szolgálatban?

A gyülekezet egységességét tartom az egyik legfontosabb dolognak, ezt munkálom a hétköznapokban is. Kevesen vagyunk, de számomra fontos a közösségünk léte. A nyári hittantáborokban is mindig jelen vagyok, sütök-főzök a gyerekeknek. Mindig nagyon szerettem énekelni, igyekszem ezen a területen is vezetni a közösséget.

Én itt születtem, itt töltöttem a gyermekkorom, itt voltam szerelmes, itt mentem férjhez, most itt élem az öregkoromat. Én ezt a falut tisztelem és becsülöm. A bibliaórákon példamutatással igyekszem aktivizálni a gyülekezeti tagokat. Képviselem az egyházközséget az egyházmegyei alkalmakon, a közösségünk tagjai megbíznak bennem.

Mit jelent önnek a gyülekezet?

Nekem családi közösséget jelent. Szívvel-lélekkel végzem a szolgálatomat. Kiállok a gyülekezetért és a lelkipásztorokért. Többször voltam már kórházban, olyan is volt, hogy emberi számítások szerint már nem sok remény látszott a megerősödésemre, de tudtam, hogy itthon imádkozik értem az egész közösség, a lelkipásztorok. Ezek az imák meghallgatásra találtak, mert itt vagyok, már betöltöttem a nyolcvanadik évet.

Milyen áldásokat és próbatételeket élt meg?

Három gyermekkel ajándékozott meg az Úr minket a férjemmel. Két lányunk és egy fiunk született. 2006 júniusában halt meg a férjem, a fiam egy évvel később, ugyanazon a napon. Ez szomorú időszak volt az életemben. A lányaim már nem Tetétlenen élnek, mégis ők adnak vigaszt, illetve a lelkészcsalád: sajátjaimként tekintek rájuk, és ők is családtagként kezelnek engem.

Hogyan tudott a hitbe kapaszkodni a nehéz időkben?

Sokat segített a hit. Amikor elénekeltem egy éneket vagy imádkoztam, mindig megnyugodtam, és tudtam, hogy jó helyen van a fiam és a férjem. Tudtam azt, hogy rám még itt van szükség, ezért a betegségeim idején is mindig küzdöttem. Erős, megtartó hittel viseltem mindazt, amit rám mért az Úr. Amikor kórházban voltam, sokat beszélgettem a szobatársaimmal. Többen voltunk reformátusok, esténként együtt énekeltünk a kórteremben, a nővérek pedig a folyosón hallgatták. Megnyugvást találtam az Úrhoz szóló éneklésben. Sokszor átgondolom, milyen irgalmas az Úristen, hogy még mindig itt tart. Mindig azt kérem, hogy tudjam dicsérni az ő háromszor szent nevét.