Mi már tudjuk, hogy ő harmadnapra feltámadt. Tehát nem a teljes vég volt ez számára. Sőt, az „elvégeztetett” fordítható így is: „beteljesedett”. Tehát mindaz beteljesedett, amit Isten megmondott már ott, az Éden kertjében, hogy a Fiú a kígyó fejére tapos, és amit a próféták egyre részletesebben megjövendöltek az évszázadok alatt, hogy a Messiás majd meghal a bűneinkért. Trianonnal kapcsolatban alkalmazva viszont ez a kifejezés csupán a teljes reménytelenséget fejezi ki.

Hogy mennyire „elvégeztetett”, annak az egyik jele éppen az, hogy most, száz évvel az ország megcsonkítása után még mindig aktuális ez a helyzet, és ma is gyásznapként jelenik meg ez a nap minden jóérzésű magyar naptárában. Az akkoriak természetesen nem törődtek bele ebbe az állapotba, és azt gondolták, hogy nem maradhatnak így sokáig a határaink. Így született meg a Magyar hiszekegy is: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában.” Jézus Krisztus valóban feltámadt a halottak közül, Magyarország viszont ilyen módon azóta sem támadhatott fel, és erre egyre kevesebb az esély.

Azonban van vigasztalásunk: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban.” (2Kor 1,3–4) A magyarság vigasztalása az lehet, hogy a nemzet még mindig él határokon innen és túl. Sok nyomorúság ért minket a történelem során, de nem tudtak minket elpusztítani. Sőt, amellett, hogy gyásznapként tekintünk június 4-re, most már új értelmet is kapott – így lehet ez a nemzeti összetartozás napja. A határokon innen és túl élő magyarokat továbbra is összeköti a nyelv, a kultúra, a közös múlt.

Nemrég találtam egy nagyon kifejező képet az interneten. Egy fa látható rajta, amelynek gyökere Nagy-Magyarország alakú, az ágai pedig a mai Csonka-Magyarországot ábrázolják, de úgy, hogy egy-egy kis ág és levél azért túlmutat a mai határokon, utalva az ott élő magyarságra.

Nagyon érdekes az, hogy sok nagy magyar történelmi személy, költő és író, akikről tanultunk az iskolában, nem a mai Magyarországon született, tehát ma határon túliaknak neveznénk őket. Például Mátyás király, Arany János, Kazinczy Ferenc és Ady Endre a mai Romániában, II. Rákóczi Ferenc a mai Szlovákiában, Kosztolányi Dezső a mai Szerbiában született. Ez is mind arra mutat rá, hogy egy a történelmünk, a kultúránk, a nyelvünk, tehát mind testvérek vagyunk. A nemzeti összetartozás napján ebben erősödhetünk meg.