Hogyan hívta el Isten a lelkészi pályára?

Megtérésem után mélyebben foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy miként, milyen hivatásban lehetnék az Úr Jézus szolgálatára, és természetesen 18 évesen sokat imádkoztam és tépelődtem ezzel kapcsolatban. Sok minden érdekelt, de tudtam, hogy nem A, B és C tervek készítését várja tőlem Isten, hanem, hogy megértsem az akaratát. Így jutottam el egy ifistársammal való beszélgetésben addig, hogy azzal viccelődtem: kétéves koromban kukás szerettem volna lenni. Erre azt mondta, lehet, hogy annak kell lenned, csak lelki értelemben. Addig is ott volt a lelkészi hivatás a gondolataim és az imádságaim közt, de a testvéri beszélgetés után ez már folyamatosan ott motoszkált a lelkemben. Aztán eljött az ideje, hogy a jelentkezési lapot le kellett adni.

Szüleim azt tanácsolták, az ismerőseim többségével együtt, hogy inkább a biztosabb pedagógusi pályát vagy bármi más „rendes megélhetést biztosító” munkát válasszak. A biztató igei vezetés és testvéri támogatás ellenére elbizonytalanodtam. Azon a reggelen, amikor döntenem kellett, ez volt a napi ige: „Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben.” (Kol 3,2–3) Ez megerősített az elhívatásomban, és hiába mondták, hogy felkopik az állam, és hogy tönkreteszem a családomat (anyukámék teljesen kiborultak), csak egyfelé mehettem tovább, és ez az Ige szolgálata volt.

Amikor elvégezte a teológiát, szeretett volna hagyományos gyülekezet élén állni?

Igen, bár már akkor is érdekelt a katonai lelkészség, hiszen ez olyan missziói közeg, ahol a nulláról kell építkezni. Ráadásul hetedikben még vadászpilóta akartam lenni, és a családomban is voltak katonák, tehát nem volt idegen tőlem az ottmunkálkodás gondolata.

Van a Bibliában olyan rész vagy vers, amelyre vezérigéjeként tekint?

Az egyik a konfirmációs igém: „Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid” (Ézs 49,16). A másik az, amit azután kaptam, hogy a teológiára felvettek. Ez így szól: „Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben!” (Ez 3,17)

A parókus lelkészekhez viszonyítva miben más tábori lelkészként családfőnek lenni?

Nem sokban. A családfő az családfő mindenhol. A különbség annyi, hogy amíg Ágasegyházán missziói lelkész voltam, addig átjáróház volt a parókia. Volt, hogy hajnalban a kopogás nélkül érkező és szobába benyitó idős asszonytestvér elől alsónadrágban ugrottam át a szomszéd szobába. Viszont egy gyülekezeti lelkésznek nem kell félévekre otthagynia a családját, hogy külszolgálatba menjen, mondjuk Irakba vagy Afganisztánba, ahonnan csak a világháló útján tartható a kapcsolat az otthoniakkal.

Szabadidejében mivel foglakozik legszívesebben?

Sok minden érdekel ma is. A műszaki dolgok, például a számítástechnika, az elektromos autózás fejlődése, a haditechnika, a történelem, és szívesen hallgatom Lackfi János karanténszínházát, olvasom Cseri Kálmán igehirdetéseit. És persze a gyerekkori legjobb barátommal és családjával való bográcsozást is szeretem.