A gyerekkorunkban megszokott ízek és illatok akár évtizedekkel később is, ezer kilométerre az otthontól visszahozhatják az otthonosság érzését. Ha egy ország vagy egy tájegység konyháját megismerjük és megszeretjük, akkor étkezés közben a hangulatok, ízek, illatok felelevenednek bennünk.

Jól élve ezzel az étkezés az Isten által készített örömök egyik fontos forrása lehet életünkben. Az evangéliumokban tizenkét vendégségtörténettel találkozunk, de az asztalközösség nemcsak a bibliai időkben, hanem a mai ember számára is fontos jelképe lehet az összetartozásnak. Ételre szükségünk van, de nemcsak az számít, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy hogyan. Az okostelefon nyomogatása közben elfogyasztott gyorsétel, a tévé előtt megevett vacsora vagy a húszperces ebédszünet mind azt üzeni, hogy az étkezés olyan szükséges tevékenység, amely ahhoz kell, hogy aztán tudjunk dolgozni, termelni, feladatokat végrehajtani. Pedig az étkezés számos lelki üzenetet hordoz.

Először is jele Isten gondoskodásának, mert közvetlen vagy közvetett módon az ő megtartó kegyelme az, hogy kenyér kerülhet az asztalunkra. Másodszor: túlmutat a földi világon. Hogyha éhes és szomjas vagy, ez emlékeztessen arra, hogy van nagyobb éhség és szomjúság is. Jézus maga mondja: „Inkább keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Lk 12,33) Harmadszor: az étkezés lehet Isten közelségének hétköznapi ünnepe is. A feltámadás után az első dolog, amit Jézus a tanítványaival tett, az volt, hogy közös étkezésre hívta őket.