... feljegyzés arról, hogy Jézus Palesztina területén kívül járt, a kánaáni asszony története. Jézus tanítványaival együtt visszavonult Tírusz és Szidón területére. Máshol nem talált félreeső helyet, mert özönlöttek utána az emberek. Betegek, akik gyógyulást reméltek tőle, legalább a ruhája szegélyét meg akarták érinteni. Gyanakodva figyelték ellenségei, a farizeusok és a szadduceusok, hogyan lépte át a szombat és a tisztaság törvényeit, hogyan gyógyított szabálytalanul. Megbotránkoztak benne, vitatkoztak vele, de ide, a pogány földre nem jöttek utána, mert az megvetett volt előttük.

Kérdés, hogy Jézus elfogadta-e népének és korának teológiáját, az előítéletet, hogy a pogányok kutyák lennének, vagy csak idézte azt. Csak próbára tette tanítványait és a hozzá forduló nőt? A legtöbb teológus ezzel magyarázza Jézus meghökkentő magatartását és szavait. Egy kánaáni asszony kiáltott neki, és kérte, hogy gyógyítsa meg a lányát. Jézus először hallgatott, mint aki meg sem hallotta őt, és amikor végre megszólalt, döbbenetes volt, amit mondott, mert elutasította az idegent: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” A nő további könyörgésére pedig még fokozta ezt a megkülönböztető álláspontot: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” (Mt 15,24–26)

Van tehát hierarchia Isten világában? Van első helyen szereplő, kedvenc, kiválasztott ember és nép más emberek és népek hátrányára? Istennek vannak gyermekei, és vannak, akik csak kutyáknak minősülnek? Súlyos kérdések ezek, amelyekkel ma is küzdenek a világ népei, nemzetei és vallásai: istenképek ütköznek, egymás kirekesztése, megbélyegzése, tüntetés, követelőzés, agresszió történik az egyenlőség nevében, háborúk dúlnak.

Mintha ebben a történetben is durva diszkriminációról olvasnánk. Isten gyermekei a zsidó nép, a nem zsidók pogányok, azaz kutyák? Ez az anya sarkon fordulhatott volna, hiszen félreérthetetlen elutasítást kapott, ráadásul többszörösen: emberi mivoltában, női méltóságában, nemzeti hovatartozásában sértette meg az Istentől jött férfi, akitől gyógyítást remélt. Mégsem ez volt a fontos neki, hanem az ügy, amelyért jött: a beteg lánya, akit szeretett. Az asszony alázatos és határozott, szelíd és okos, elfogadó és kitartó volt. Ha már a kenyér nem adatott, küzdött a morzsákért. Nem a büszkesége, hanem a hite és szeretete győzött. Lehet és érdemes Istennel vitázni.

Már az Ószövetségben is látunk olyanokat, akik merték átlépni a határt (Támár, Ráháb, Ruth), Máté evangéliuma végén pedig minden népnek, az egész világnak kinyílik az örömhír.