Egy már-már csüggedésbe forduló karanténnapon, amikor épp bazsalikomos paradicsomlevest főztem, váratlan öröm ért. Az élelmiszert házhoz szállító cégek egyike a rendelésekhez kedves ajándékot csatolt: egy cserép illatos bazsalikomot. Méghozzá azzal a szép kívánsággal, hogy a megajándékozottak ültessék el a belvárosi lakásokban is kései tavaszt, kora nyarat ígérő, dús kis palántát, hogy ezzel ünnepeljük együtt „a fenntartható városi közösségi létezést”.

A küldők talán nem is gondoltak rá, de a Bibliát rendszeresen olvasóknak a fenntartható hitéleti közösségek is eszükbe juthattak erről az ajándékról. Hiszen a bazsalikom már a nevével is prófétál: az Abakum szó, a szent férfiú héber neve egyben a kicsi „illatpetárda” elnevezése. Habakuk júdeai próféta a gonoszok szerencséjét kárhoztatva megátkozza a kapzsi gazdagokat, és dicsőíti a népe ellenségeit legyőző Istent. Kispróféta, aki a halál, a pusztulás közelében a jó illatot, az élet illatát, a szenvedéseket enyhítő – sőt akár feledtető – illatot jelenti.

A bazsalikom latin elnevezésében ott rejtőzik a király szó is, amelyről eszünkbe juthat: milyen igazi basilikon doron, azaz királyi ajándék volna, ha minden feljebbvalónk igazi bazsalikomtermészetű, bazsalikomlelkületű ember volna – határozott egyéniségű, de szelíd és gyógyító, a rábízottakat nem erőszakkal, hanem bölcsességgel és szeretettel vezető. Ha már a királyokat emlegetjük: érdekesség, hogy az 1570-es évektől Angliában nem csak a gyarmatokról behozott konyhai kedvenc volt ez növény.

A Tudor-királyok és -királynők sok vérrel öntözött uralkodása idején egy cserép bazsalikommal köszöntötték a vendégeket. Moldáviában pedig úgy tartják, ha a férfi ezt a növényt kapja ajándékba a leánytól, ez kettejük életre szóló szerelmének a jelképe. Nem Moldáviában élünk ugyan, de a karantént elhagyó első sétánkon én is egy cserép bazsalikomot kaptam férjemtől, máig dédelgetem-ápolgatom. Tudtommal népdalainkban csak a „bimbós majoránna” kapott helyet – a bazsalikom ez idáig még nem.

Erről a látszólag hétköznapi ajándékról nagymamám gyakori mondása jutott az eszembe: Isten útjai kifürkészhetetlenek. Valóban. Olvassunk bele most a Habakuk 3,5–6 és 3,13 igerészek – az idei tavaszra érvényes – soraiba: „Előtte döghalál jár, és nyomaiban forró láz támad. Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az ő ösvényei örökkévalók! […] Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére; szétzúzod a főt a gonosznak házában.” (Károli-fordítás)

Isten üzenetét bármi közvetítheti: akár egy orrunkat és szívünket megérintő bazsalikomtő is.