Olyan korban élünk, amelyet valaki a versenyek világának nevezett. Napjaink híradásai tele vannak sporthírekkel, amelyek győzelmekről tudósítanak. Szinte nincs olyan foglalkoztatási ág, ahol ne lenne jelen a másokhoz hasonlítgatás. Ez már gyermekkorban elkezdődik, majd folytatódik a felvételi vizsgákon, a színpadon, a koncertteremben, az állásinterjúkon – mindenütt, ahol a teljesítmény a döntő. Mi a célja a versenyeknek? Az érvényesülés, a győzelem, a siker. Aki velünk egyidejűleg hozzánk hasonló cél megvalósítására törekszik, akaratlanul is sérti az érdekeinket, vetélytársunkká válik, kénytelenek vagyunk megmérkőzni vele. A 21. századi ember óhatatlanul versenyzővé vált.

A siker iránti vágy és a beteljesedése esetén érzett öröm a Bibliában is tetten érhető. Pál abban a reményben írja levelét a rómabeliekhez, hogy egyszer elmehet hozzájuk (1,10), János pedig harmadik levele elején kívánja Gájusznak, hogy mindenben „jól legyen dolga” (2). A legszembetűnőbb azonban Jézus hetven tanítványának kiküldetésük után érzett öröme, az a megbízatásuk következményeként tapasztalt siker, amely szerint „…még az ördögök is engednek nékünk…” (Lk 10,17)