Hogyan élte meg kórházlelkészként azt az időszakot, amikor a kórházakba nem mehettek be látogatók?

Mindennap bent voltam a kórházban, az egyetlen félelmem az volt, nehogy én vigyek be valamit a betegeknek. Mindig imádkoztam: „Uram, te tudod, hova kell mennem” – és ez teljes biztonságérzetet adott. Persze felelősségem volt, hogy betartsak minden higiéniai előírást. A harminchat kórházlelkész közül senki sem kapta el a vírust, és jó lenne azt mondani, hogy ez az egész már mögöttünk van, de néhol még életben van a látogatási tilalom. Igaz, a kórházlelkészek kétharmada előtt bezárultak a kórházak ajtajai a járvány idejére.

Mi kórházi alkalmazottként dolgozhattunk, de az egyháziak nem mehettek be az épületekbe. Akiknek szabad volt dolgozni, köztük én is, Debrecenben azt tapasztaltuk, hogy nagy szükség volt a személyes találkozásokra a betegekkel, a hitbeli erősítésre, az együtt imádkozásra és a kórtermi áhítatokra. Sok áldást hozott az elmúlt négy hónap. Kórházi kápolnákban szóltak az imádságok, gyülekezetekben alakultak imakörök azért, hogy együtt könyöröghessenek a betegekért és az egészségügyi dolgozókért.

Akik nem mehettek be, hogyan tartották a kapcsolatot a betegekkel?

Kerestük az utat, hogy az Ige erősítése, bátorítása a zárt ajtók mögé is eljuthasson. Például az egyik kórházlelkész a nővérek segítségével telefonon rövid áhítatot tartott a betegeknek. Tudok olyanokról is, akikkel a lelkész mobiltelefonon keresztül együtt imádkozott. Más helyen a lelkészek hetente üzenetet küldtek a dolgozóknak, így erősítve őket. Mi például olvasnivalót juttatunk el a bent fekvőknek, megkértük az ápolókat, hogy osszák ki nekik.

Virológusok szerint szinte biztos, hogy lesz második hulláma a járványnak. Lobbiznak azért, hogy legyen változás a gyakorlatban, és akár járványhelyzetben is dolgozhasson minden kórházlelkész?

Kértük egyházunk vezetőitől, hogy továbbítsák ezt a kérést az operatív törzshöz. Úgy tudom, ez már meg is történt, bízunk benne, hogy sikerült megállapodásra jutni. Ez a helyzet jól mutatja, hogy határterületen vagyunk, mert nem vagyunk egészségügyi dolgozók, mégis az egészségügyben szolgálunk lelkészként. Meg kell találni a megfelelő megoldást, hogy biztonságosan jelen lehessenek a kórházlelkészek a betegágyak mellett, akár járványidőben is.

Azt is kérik, hogy akár az ideiglenes járványkórházakba is legyen lehetőségük belépni? Kiskunhalason például épült mobil járványkórház.

A személyes véleményem az, hogy igen. Foglalkozni kell ezzel a témával is, és egységes megoldásra van szükség, amely elfogadható az egészségügyi dolgozóknak, a virológusoknak – hiszen ők a szakemberek ebben – és a lelkészeknek is. Mi betartunk minden szabályt. Viszont felelősségünk rámutatni arra, hogy az emberek – legyen az bent fekvő beteg, teszten átesett és kétségbeesetten várakozó ember, vagy épp segítő – vágya, hogy beszélgethessenek, feltehessék a spirituális kérdéseiket, imádkozhassanak, mindehhez segítséget kérhessenek.