Ezekben a vírusvészes időkben nem csupán napjaink ritmusa változott meg, hanem álmaink is kiszámíthatatlanok lettek. Olykor megijedünk, máskor megnyugszunk tőlük. Az egyik legutóbbi álmomat sikerült több napot felderítő valóságként is megélnem.

Végtelenül egyszerű kis történet: gyermekeimet, akik nem éppen tárgyi luxusban felnőtt, külföldi csúcstermékekkel ápolt, GAP-remekekbe bújtatott babák voltak, mindig „mezei”, azaz kamillás babaszappannal fürösztöttem meg. A mostani, megnyugtató és kedves álmomat követő első nagytakarítás egyben házi sportot is jelentő alkalmából – a korábbi, sokkal agresszívebb és Isten teremtett világától jóval távolibb, bár kétségtelenül modern felmosók, törlőkendők szagától vadul tüsszögve és szipákolva – bő, meleg és természetesen kamillaszappanos vízzel szaladtam neki az egész lakásnak.

Tettem pedig ezt a széles körben az amerikai „mop” szócskával becézett elnevezés helyett egyszerűen és ékes magyar nyelven krizantémnak nevezett nyeles tisztogató szerkentyűvel. Hisz veszélyhelyzet ide vagy oda, anyanyelvünk védőjeként is megpróbálok helytállni! A hatás leírhatatlan volt: tiszta és fényes padló, órák múlva is gyermekeim és a saját, sajnos már távoli gyerekkoromba röpítő illat. A sikeren és a szívet-lelket könnyítő élményen felbuzdulva másnap bársonyhuzatú, sötétkék karosszékeinket ugyancsak babaszappanos szivaccsal tisztítottam meg.

Látszólag hétköznapi kis történet ez, amely azonban jócskán túlnő önmagán. Igaz, puszta véletlen, hogy megszokott szappanunk mellé még a bezárkózás előtt – sokkal inkább nosztalgiából, mintsem gyakorlati céllal – vettem két kamillás illattéglácskát is. Arra emlékeztettek, hogy legnagyobb szegénységünk idején milyen ünnep volt, ha az egészséges, de a szememet rettenetesen csípő háziszappant olykor-olykor – többnyire a felnőttek fizetésnapját követő, „könnyelmű” és „fényűző” napokban – szelíd kamillás társa válthatta fel.

Némi töprengés után rájöttem, hogy ez a kis életkönnyítő közjáték nem egyéb, mint a számomra minden élethelyzetben oly kedves 127. zsoltár mostani, emberpróbáló hétköznapjainkba épülése: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget.” (2) A szappan példázatát immár félretéve: akármilyen gonddal próbáljuk mostanság családunk és önmagunk napjait élhetővé tenni, nagybetűs, nem ok nélkül féltett kis Életünkről, annak feltételeiről valójában Istenünk gondoskodik. Mi annyi részt vállalhatunk mindebből, amennyi emberi erőnkből, szeretetünkből telik.