A szabadító és szövetséges Isten újból magához hívta a hegyre Mózest, aki ismét negyven nap és negyven éjjel az Úrral volt együtt (2Móz 24,16–18). Heti olvasmányrendünkben szerepel a szent sátor aprólékos bemutatása (2Móz 25–30), amelyet a későbbiekben a szent hajlék megépítésének rendkívül részletes leírása követ (2Móz 36–40).

A két szakasz nagyon érdekes párhuzamot alkot. A sátorról rendelkező isteni parancs és a megvalósítás között találjuk az isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel felvértezett mesterek kiválasztását és szolgálatba állítását (2Móz 31; 35), valamint Izráel engedetlenségét, az aranyborjú készítését, Isten büntetését és Mózes közbenjárását (2Móz 32–33). Az Úr az összetört kőtáblák helyett újakat ad, és megújítja szövetségi hűségét népével (2Móz 34).

A szövetség sátrának leírása rendkívül részletgazdag. A legapróbb alkotóelemnek is üzenete és jelentése van. A hosszú bemutatás azonban nem öncélú, hanem Isten akaratáról szól: „Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam! Egészen úgy készítsétek el, ahogyan megmutatom neked a hajlék mintáját és az egész fölszerelés mintáját!” (2Móz 25,8–9) A szent hajlék Isten jelenlétére utal, aki népe között, népével együtt akar lakni. Az Úr soha, semmilyen körülmények között nem hagyja el megszabadított népét, mindvégig velük és értük akar lenni.

A szent sátor több mint emberi szándék, törekvés, alkotóképesség vagy képzelőerő, hiszen a bevezető sorok szerint Isten mutatta meg azt a mintát, amely szerint a kijelölt mestereknek meg kell építeniük. Minden szent hely az ég és a föld különleges találkozási pontja: „Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.” (1Móz 28,17) Jézus közöttünk sátorozása Isten legteljesebb jelenléte: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott...” (Jn 1,14)