Az egyház szolgálatára nézve mire figyelmeztet ez a példázat? Ha mi is megvetjük a sarokkövet, ha mi sem hisszük Jézus megváltó halálát és feltámadását, annak ajándékait, az örök életet, az újjászületett életet, akkor mit is adhatnánk tovább?! A feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit nélkül csak mellébeszélünk, rombolunk, törünk, zúzunk, és mi magunk is összezúzódunk. Döbbenetes a kifejezés: a Jézus Krisztusba vetett hit nélkül szétmorzsolódik az életünk és a szolgálatunk. A sarokkő ránk zuhan, és ami megtartana, szétmorzsol (44). Az egyház szolgálata kiüresedett, gépezetté lett ott, ahol a krisztusi örömhír hirdetése elsikkadt. Ha kimozdítjuk a megtartó sarokkövet a helyéről, az épület ingataggá lesz. Szétmorzsolódsz a szent szolgálatban is? Bizony, akkor már régen nincs helyén a sarokkő. Vigyázz! Áldott legyen az Isten, hogy ő megőrzi egyházát, a világ kezdetétől fogva (Heidelbergi Káté, 54. kérdés-felelet) annak végéig, a mi hűtlenségünk ellenére is. Áldott legyen az Úr azért is, hogy ő hűséges szolgákká szül újjá bennünket, hogy Isten országát építsük ebben a világban a magunk helyén, még a legreménytelenebb romokon is, mégpedig azzal a bizonyossággal, hogy a világnak Megtartója van!

2Móz 21.

139. zsoltár

Királyi menyegző, lakodalom képével szemlélteti Jézus az Isten ajándékainak gazdagságát: öröm, bőség, asztalközösség, nem lemondás, nem szegényes és szánni való élet az, amit Isten szánt nekünk (2). A király mindent elkészített a menyegzővel kapcsolatban, ezért ekként szólította a meghívottakat: jöjjetek, íme, minden készen van (3–4). Mindig megnyugtat ez a hívás szó: Isten, aki mindeneknek Ura és királya, mindent elkészített számunkra, javait megosztotta velünk. Minden maradéktalanul készen van. Nincs ennél nagyobb örömhír ezen a világon, ahol minden töredékes, ahol soha semmi nincs készen, ahol hitetlen nemtörődömség, bántalmazás, gyilkolás mellett ezer más módon arat a halál, és ahol jogos volna az Isten azonnali ítélete rajtunk (5–7). Micsoda öröm az is, hogy mi meghallhattuk és elfogadhattuk a király hívását. Mi úton vagyunk az öröm, a bőség, a maradéktalanul „kész” ország jövendője felé. Még nem értünk oda, de már úton vagyunk, tudjuk, hogy hova tartunk, készülünk, remélünk, bízunk. Hálát adunk, hogy nem Isten jogos haragja fenyeget minket, hanem az ő kegyelmes szeretete hordozza, vezeti, méltóvá formálja az életünket (8–10).

2Móz 22.

223. dicséret

Jézus korában is úgy alakult az aktuálpolitikai helyzet, mint bármikor máskor: volt, aki nyíltan szembeszállt a fennálló rendszerrel, volt, aki passzívan tette ezt, és voltak olyanok, akik érdekeik szerint alkalmazkodtak a fennálló rendhez. Természetesen a vallás képviselőit is állásfoglalásra késztették, hogy ők hol állnak. Jézus válasza egyértelmű hitvallás: minden Istené. Jézus nem bontja két egységre a világot: egy politikaira, ahol a császár, és egy vallásosra, ahol az Isten uralkodik. A császár maga is Isten uralma alá tartozik. Az emberi élet végső és örök dimenziója egyedül Isten. Ezzel Jézus válasza nem egyszerűsíti le, nem gúnyolja ki a császár hatalmát, mert az engedelmesség a felsőbbségnek és az imádkozás értük az isteni rend része. Ugyanakkor Isten országának megvalósulása nem a császár, hanem az Isten műve, felülről jövő ajándék. Egy politikai hatalom soha nem egyenlő az Isten országával, hiszen Isten országa már ebben a világban megvalósul, de messze túlmutat ezen a világon. A világi hatalom Isten felelős eszköze, számadással.

2Móz 23.

101. zsoltár

A szadduceusok racionális érvekkel bizonyíthatóan, e világi tapasztalatokból kiindulva akarták megragadni a feltámadás és az örök élet csodáját (24–28). Mi marad nekünk, ha csak azt fogadjuk el, amit ésszel felérünk? Olyan ez az emberi törekvés – mondta Augustinus –, mintha kanállal akarnánk kimerni az óceánt. Az emberi ész „kanalába” elfér az óceán? Igen. Abból egy kanálnyi: valami cseppnyi. Mai képpel élve: lehetetlen az embernek a földről felérni a felhőkarcoló tetejét, hacsak lifttel fel nem megy a csúcsra. Ez a „lift” a hit ajándéka. Mi marad nekünk, ha nem hisszük, ezért azt állítjuk, hogy nincs feltámadás, és nincs ebből következő, halhatatlan testben megvalósuló örök élet? (23) Emlékezz a halálra, hogy alázattal megragadhasd azt, ami túl van a halálon, és nem emberi képzelet álmodta, hanem az élő Isten hatalma teremtette nekünk! Isten ugyanis nem a holtak Istene, hanem az élőké (32). Valóban, az örök élet valósága nem ésszel, nem is e világi dimenzióiból ragadható meg, de aki-ami Jézus Krisztusban fontossá lett számunkra „itt”, az a krisztusi örök élet „ottani” valóságában is megmarad nekünk (29–30).

2Móz 24.

153. dicséret

A szeretetről a legnehezebb szólni, mert a tapasztalatunk mégiscsak az, egyházban és világban egyaránt, hogy mindent visz az önzés. Nem tudunk szeretni, bár szépeket tudunk erről szólni, írni, prédikálni. Indulattal számonkérjük másokon a szeretetet, és már a számonkérésünkben is gyűlölet van, hogy a másik miért nem szeret. Na de én? Zavarban vagyok, csak a „szentleckét” tudom itt felmondani. Ha a szeretetről szólunk, akkor látjuk igazán, hogy megváltás kell. A szeretet forrása: az Isten szeretete (1Jn 4,8). A szeretet gyakorlati igazolása: az önszeretet. Önmagát mindenki szereti. Fontos is, hogy szeressük önmagunkat, mert aki saját magával nincs rendben, az másokat is képtelen szeretni (38). A szeretet megvalósulása: Isten mellém állított szeretete. Ez nem érzelem, hanem cselekvés, amely abban is tevékeny, hogy int, megfedd, és világossá teszi: ha nem születünk újjá, és nem kezd el bennünk is munkálni az Isten szeretete, akkor elveszünk, felemésztjük egymást. Hogyan szerethetünk? Erre most csak egyetlen választ adok. Talán az első előtti lépésként elég lenne ennyi: ne bántsd a másikat! Egy vélemény megfogalmazásánál, egy pletyka továbbadásánál, egy komment odavetésénél gondold meg: hogy mi vezet valójában. Bizonyos esetekben azt a mondást is megfontolhatnánk, amely szerint a legtöbb, amit az egyik ember a másiknak adhat, hogy békén hagyja.

2Móz 25.

84. zsoltár

Jézus korában fontos és találó volt ez a kérdés. A zsidók várták a Messiást, a Krisztust, akit az Írások Dávid Fiának neveztek (Ézs 11,9), azaz aki Dávid házából, családjából fog származni, és – nevéhez hűen – az lesz a küldetése, hogy Dávid országát újra helyreállítsa. Tehát győzelmes nemzeti, hatalmi várakozások kapcsolódtak Dávid Fiának érkezéséhez (42). Jézus az Írás egy másik helye alapján rákérdez arra, hogy miért nevezi Dávid mégis Krisztust az Urának (Zsolt 110,1), akit az Isten a jobbkeze felől ültetett a mennyben, azaz isteni hatalommal ruházta fel őt. Jézus e kérdéssel valójában azt jelenti ki nekik, hogy ő a megígért Messiás, aki földi értelemben Dávid Fia, mennyei értelemben Isten Fia. Tőle nemcsak nemzeti hovatartozásunk fontosságát és annak megbecsülését kapjuk, hanem annál sokkal többet: azt a megváltást, amelyet csak Isten ajándékozhat az embernek – győzelmet bűn, betegség, halál és gonosz felett (41–46). Valójában Megváltóra van szükségünk. Minden egyéb földi megoldás is csak megváltottságunkból fakadhatna. Aki ugyanis szereti az Istent, mert az Isten megváltotta őt, az tudja felebarátját is úgy szeretni, mint önmagát (22,34–40). Valós emberi megoldások csak az Úr örök megoldásából származhatnak.

2Móz 26.

163. dicséret

Isten törvénye jó, mert az ő rendjét, ezért az emberi élet kiteljesedését szolgálja. Isten törvénye az ő dicsőségére és az ember javára van. Az írástudók és a farizeusok mondanivalója fontos, hiszen ők e törvény illetékes és hivatalos magyarázói voltak. Jézus hangsúlyozza, hogy Isten törvényét meg kell tartani, ezért amit az írástudók és farizeusok mondanak, az nélkülözhetetlen (1–2). Ők azonban csak mondják az Isten törvényét, de nem aszerint cselekszenek. Ez a mi életünk nagy nyomorúsága is. Mondani még mondjuk, de nem aszerint élünk (3). Manapság annyival lett nagyobb és halálosabb ez a nyomorúságunk, hogy ma már mondani sem mondjuk elég határozottan, illetve hangunk sokakhoz nem jut el. Alig mondjuk, nem is éljük, ha pedig mondjuk, akkor rosszul mondjuk – mint az akkori írástudók –, mert nem az Írás lényegét hirdetjük, nem az Isten életet megtartani akaró szándékát és az ebből következő rend szépségét hangsúlyozzuk, hanem másokat érthetetlen beszédekkel és elhordozhatatlan terhekkel fárasztunk (4–11).

2Móz 27.

162. dicséret