Fehér papírokra nyomtatott szavak olvashatóak a sárospataki teológia több évszázados falain. A sajátos dekoráció a jelenleg is itt tanuló és az öregdiákok segítségével készült, akik olyan szavakat ragasztottak fel a folyosókra és lépcsőfordulókba, amelyek először jutottak eszükbe az egyetemről.

Molnár Zsolt szava például az „egyéniség” volt. A harmadéves teológushallgató Sárospatakon érettségizett, így miután megkapta az elhívását, nem sokat gondolkozott azon, hova adja be jelentkezését. – Itt, Sárospatakon olyan szellemiség van, amely vonzza és itt tartja az embert. Itt még az ismeretlen is ismerős, bárkit meg lehet szólítani, nagyon bensőséges a viszony, amelyben mindenki megtalálhatja önmagát és a saját egyéniségét.

Molnár Zsolt szerint az egyetem különlegessége az is, hogy amíg máshol a hallgatók csak számok lehetnek a rendszerben, itt mindenkire jut idő egyenként is.

Ami nem csoda, hiszen harmadéven a teológusok összesen tízen vannak – ezt már Fazekas Bálint mondja, aki az „új remény” szavakat írná fel egy papírra. Felidézi: az első hetekben volt benne némi bizonytalanság, de most már úgy érzi, jó helyen van. Ő is a híres „pataki szellemet” emlegeti, ami számára azt jelenti, hogy itt valódi családban érezheti magát.

– Abban rejlik a varázs, hogy kevesen vagyunk, és így közel tudunk kerülni egymáshoz. Még a tanárokkal is szinte baráti a viszonyunk – fogalmaz. Így pedig még az ószövetségi egzegézis is könnyebben teljesíthető óra lesz, ami a holt nyelvek miatt nem tartozik éppen a kedvencei közé. Nem úgy, mint Illés Líviának, aki még szabadidejében is görög szövegeket olvas. Az ő útja sem volt nyílegyenes, az érettségi évében több egyetemet is megjelölt, majd Debrecenben kezdte el a teológiát, onnan jött át Sárospatakra. Azt mondja, itt megtalálta azt, amit keresett: – Nekem ez a hely az összefogást jelenti. Mindenki életében vannak magasságok és mélypontok, és az embernek szüksége van arra, hogy olyan közösségben legyen, amely megtartja. Itt olyan közegben élhetünk, amely nemcsak megtart, de fel is emel, ha kell. Ez pedig óriási biztonságot ad.

Vannak, akik még a diploma megszerzése után sem tudnak elszakadni az intézménytől. Homoki Gyula tavaly végzett a teológián, idén pedig már tanársegédként kezdte az évet. Most teológiatörténetet, filozófiatörténetet és teológiai enciklopédiát oktat.

– Az itt tanulók nagyon nehezen lépnek ki a falak közül, és mindig erős nosztalgiával gondolnak az együtt eltöltött évekre. Szinte napi szinten fordulnak meg nálunk öregdiákok, akiknek egész életükben meghatározó marad az alma mater.

– A közösséget erősíti az is, hogy nálunk kötelező a kollégium, csak nagyon ritkán akad olyan hallgató, aki nem itt lakik – magyarázza a fiatal oktató, akihez sokszor munkaidő után is bekopogtatnak a diákok. – Nem csak reklámszöveg, itt valóban számíthatunk egymásra. Mivel kevesen vagyunk, lépten-nyomon egymásba is botlunk, így szinte a nap huszonnégy órájában kapcsolatban vagyunk egymással – teszi hozzá.