József zihálva ébredt. Álmában megint látta a dühtől eltorzult arcokat, a testvérei arcát, ahogy vicsorogva letépik a ruháját, és belevetik a kútba. Érezte a gyomorszorító félelmet, hogy mi lesz vele, a szárazságot a szájában, ahogy a nyelve az ínyére tapad, mikor a midjáni kereskedők tevéhez kötve hurcolják végig a pusztaságon.

Álom volt csak, de József tudta, hogy ez az álom maga a valóság. Bátyjai vetették kútba, midjáni kereskedők találták meg, és adták el rabszolgának. És most itt van Potifár, a fáraó testőrparancsnokának házában. Most már minden jó lesz, csak álmaiban térnek vissza azok a szörnyű élmények. Az álmokat el tudja hessegetni, de a kérdések nem tágítanak: Miért? Miért bántak így vele a testvérei? Miért gyűlölik ennyire?

József megrázta fejét. Nem szabad ezeken rágódnia. Új nap kezdődik, és neki rengeteg a dolga. Mert bár rabszolga, de a gazdája, a testőrparancsnok rábízta az egész háza vezetését.

– Veled van a te Istened, megáldja a kezed munkáját – mondta neki, és átadta a háza kulcsait. A házáét, amilyenhez foghatót előtte sohasem látott József. Mert Sikemben is voltak házak, de nem olyan fényesek, mint Potifáré. A falakat vörös, kék és aranyszínben játszó festmények díszítették, a padlón színes kövekből kirakott halak úszkáltak, az oszlopok fején lótuszvirág. A kertben pálmafák, egész ligetnyi, és egy tó, amelynek partján édesen susog a papirusznád. Szép volt Potifár háza, és a felesége még sokkal szebb. Fiatal és kívánatos, de József rá sem mert tekinteni.

Ám az asszony annál jobban megnézte magának Józsefet. Szép metszésű arcán, mandulavágású szemén, sudár termetén nemegyszer rajta felejtette a tekintetét. A férje öreg volt és potrohos. Szívesen elcserélte volna vele ezt a fiatal héber fiút. Nem örökre, csak egy-egy éjszakára.

Nem is gondolkodott sokáig. Amikor egyszer a férje nem volt otthon, odaédesgette magához, kenőcsöktől illatos ujjaival a fiú fürtjei között babrált:

– Hálj velem! – súgta édesen, de József ijedten nézett rá.

– Nem tehetem… Nézd… A gazdám rám bízta mindenét. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mert te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve Isten ellen?

Az asszony csak legyintett, de József nem engedett neki. És nem engedett másnap és harmadmeg negyednap sem.

Egy napon aztán másként alakult minden. József visszautasítására az asszonyban forrni kezdett a méreg. Hát ki ez a szolga? Mit képzel magáról? Megragadta József ruháját, úgy sziszegte az arcába:

– Visszautasítasz mindennap! Tán nem vagyok elég jó neked? De megállj! Nem játszod velem ezt a játékot sokáig! Egyiptom minden istenére mondom, hogy bosszút állok! Most és azonnal!

És sikítozni kezdett, mintha József bántaná: – Segítség! Segítség! Ez a héber szolga meg akar gyalázni!

József ijedtében elszaladt, de tudta, hiába fut. Ha hazaér az ura, mindennek vége. Nem neki fog hinni, hanem a feleségének. Mert a ruhája az asszony kezében maradt.