Gyerekként volt hitbéli háttere?

A szüleim református lelkészek, de világi állásban dolgoztak, így volt otthon egyfajta természetesség a hittel kapcsolatban. A középiskola előtt volt egy lázadó korszakom, amikor mindent megkérdőjeleztem, és ezen a konfirmáció sem segített. Édesanyám azt kérte tőlem és a bátyámtól – aki később lelkipásztor lett –, hogy csak egyszer menjünk el az ifibe. Megtörtént, és ott is maradtunk, annyira jó hatással volt ránk. Később táborokban is részt vettünk, és az egyik előadás, amely a párválasztásról szólt, nagyon megfogott. Az, hogy Isten milyen szinten avatkozik bele az életünkbe, hogy őt érdekli, ki kihez vonzódik. Ez volt az a pont, amikor biztossá vált bennem, hogy Krisztust választom.

Fiatalon lett, és hosszú éveken keresztül volt presbiter. Most pedig egy alakuló missziói gyülekezet vezetőségének tagja. Mi volt az oka a váltásnak?

Nem vágytam vezetői beosztásra, de a gyülekezeti presbiteri pozíció örömmel töltött el. Fontosnak tartottam azt, hogy az embereket közelebb hozzam Istenhez.

A missziói szemlélet indított el bennünket a váltás felé, de nem volt könnyű döntés. Izgalmas, hogy most egy teljesen az alapokról induló és épülő gyülekezet részesei lehetünk, ahol mi alakítjuk ki a szokásokat. Istennek hála, már sikerült több családot is a közösségünkbe és ezáltal őhozzá is közel vezetnünk.

Mi indította arra, hogy keresztyén fiataloknak segítsen az egymásra találásban?

Ez a szolgálati ág valahogy közel került a szívünkhöz a feleségemmel. Sok egyedülálló keresztyén volt körülöttünk, akik nem találták meg a párjukat. Nekik akartunk segíteni a 100 szingli nevű bloggal és a találkozókkal, tréningalkalmakkal, amelyek sikeresek voltak. Az évek alatt kialakult egy végleges anyag, amelyre mai napig nagy igény van.

Hogyan erősödött fel a diakóniai szemlélet az életében?

Hálás vagyok azért, hogy a munkahelyem szolgálat, a szolgálatom munkahely. A Dorkásznál végzett munkámban az a legjobb, hogy teljes állásban építhetem Isten országát. A nagypapám diakónus volt a legnehezebb időkben, az ötvenes-hatvanas években.

Biciklire pattant itt, Debrecenben, és meglátogatta a szegényeket, karácsonyra pedig a kilenc gyereke mellé kettőt a lakásotthonból hazavitt, hogy családi közegben élhessék meg az ünnep varázsát. Így valahol természetes a világlátásom, mert ezt a szolgálati vonalat a családomból is hozom.

Mi a legfontosabb, amit át szeretne adni a gyermekeinek?

A gyermekeimnek és másoknak is azt az üzenetet fogalmazom meg, hogy Isten kapcsolatokban gondolkodik, kapcsolatokat teremtett. A gyerekeinknél, amikor például összevesznek, kifejezetten azt emeljük ki, hogy nincs olyan több, mint a testvére. Az egyik legkülönlegesebb kötelék ez az életében, és most lehet, hogy haragszik rá, de Isten egy családdá teremtett minket. Igaz más területen is, hogy a kapcsolatokba kell fektetnünk az energiát: először Istennel, aztán az emberekkel, mert az életünk végén csak az számít majd, hogyan éltük meg a kapcsolatainkat, és hogyan voltunk jelen bennük.