Milyen szenvedéllyel ír Pál, tele örömmel, hálával, magasztalva az Urat az ő kiválasztó és önmagát kijelentő kegyelméért, a megváltás krisztusi evangéliumáért (1–4), apostoli szolgálatának szenvedésekkel teli gyönyörűségéért, a római gyülekezetért (5–8). Micsoda reménységgel tervezi utazását a sokszínű városba, hogy a nagy kavalkádban biztos trombitaként hirdesse a megváltás fő témáját, amely olyan egyértelmű, mint egy Bach-kantáta zengése, amelyben mindenki az egyetlen mennyei összhang engedelmes szolgája (9–15). Kaptam egy levelet, amelyet olyan méltatlannak éreztem az első olvasás után, hogy megkísértett a gondolat: nem érdemes ezt csinálni, rámegy az életem, a családom, az egészségem, mindenem, és nemhogy köszönet, hanem bántás jár érte. Aztán megnyugodtam, majd mélységesen elszégyelltem magam a mai igeszakaszt olvasva. Isten Lelke életünk utolsó percéig szent szenvedéllyel ajándékoz meg bennünket. Ez a szenvedély az Úr ügyében buzog; nem túlbuzgó, de soha nem csügged, hanem mindenkor bízik (2Kor 5,6). Ezt a szenvedélyt sem emberi gyarlóság, sem csalódások garmadája, sem az idő múlása soha nem olthatja ki. E szent szenvedély lobogását az Úr Lelkének kifogyhatatlan olaja táplálja.

2Mózes 39.

85. zsoltár

Gyakran váltunk, cserélünk: megunjuk a régit, és azt gondoljuk, az új majd jobb lesz. Bizonyos időközönként váltani kell! Ez a progresszivitás, a nyitott haladás jelszava. Progresszivitás: magánéletben, közéletben, szabadságunk értelmezésében, vallásgyakorlásban, mindenben. Van progresszív teológia, progresszív egyházkép is. A cserékkel azonban nagyon vigyázni kell, mert vannak kárhozatosak is. Ezek a cserék is haladást jelentenek. De merre? Mit ír az apostol erről? Milyen „progresszív” cseréket hajtottunk mi végre? Isten igazságát felcseréltük a magunk gyarló igazságára! Nem kertel az apostol. Olvassuk csak el újra a 18–22. verseket! A kárhozatos cserék következményeit nem is kell részletezni. Ki vagyunk szolgáltatva az igaz döntésre képtelen gondolkodásunknak (26–27). Ezért életünk tele van mindenféle gyalázatos hamissággal (29–31). A Jézus Krisztusban közölt megváltó evangélium: örömhír. Abban Isten igazságának üdvözítő ereje mutatkozik meg. Az evangélium hirdetése által maga az élő Isten cselekszik: igazságával, kegyelmével és hatalmával, hogy övéi életében lehetetlenné tegye a kárhozatos, visszafordíthatatlan cseréket. Áldott légy ezért, Urunk! Bocsáss meg hűtlen cseréinkért! Könyörülj, Urunk, hogy soha ne lehessünk istentelenül haladók!

2Móz 40.

379. dicséret

Egyik ismerősöm említette, hogy nagy figyelmeztetést kapott a közelmúltban. Fél évbe került, míg meggyógyult egy betegségéből. Közben nagy mélységeken ment keresztül. Azóta nem panaszkodik semmiért. Ha ilyenbe kezdene, azonnal megáll, hálát ad, mert tudja, milyen testi és ebből következő lelki nyomorúságból szabadult meg. Isten jóságát tapasztaljuk mindennap, örömben és nyomorúságban is, még akkor is, ha adott helyzetben nem értjük, hogy mit miért kell elhordoznunk. Isten jósága azonban sokkal több valami időleges, e világi, szívet elhájasító jólétnél. Az ő jósága az a kegyelem, amelyet Jézus Krisztusban közölt. Ez a jóság megment minket az örök haláltól. Isten jósága nélkül nem lenne mentségünk (1–3). Isten jósága az, hogy mégis van mentségünk (7). Ez a kegyelem megtérésre hív (4)! Nálunk a parókián úgy szól a csengő, mint a riadó, mint az utolsó ítélet harsonái. Mindig összerezzenek rá. Ki akartam cseréltetni. Aztán rájöttem: éppen így jó. Figyelmeztessen csak minden riasztó csengőszó engem is arra, hogy Isten jósága megtérésre, hitben való erősödésre, a kegyelem még erősebb megragadására adatott.

Ruth 1.

238. dicséret

Isten rendje életünk védelmét és annak üdvösséges kiteljesedését szolgálja (Jn 10,10). Isten kijelentette népének ezt a rendet, ezt a kultúráktól független, egyetemes erkölcsi törvényt, amelynek kristálytiszta sűrítménye a Tízparancsolat (2Móz 20,1–17), és jézusi összegzése a Nagyparancsolat (Mt 22,37–39). Kant az egyetemes erkölcsi törvény valóságát a Tízparancsolat második kőtáblájának gondolati megfordításával igazolja: akarhatod-e, hogy mindenki tiszteletlen legyen apjával és anyjával; akarhatod-e, hogy mindenki öljön, paráználkodjon, lopjon, hazudjon és a másikét kívánja? Isten rendjéhez engedelmesen igazodni kell, az ő törvényét meg kell tartani, azt cselekedni kell. Akik megtartják, azok élnek és éltetnek másokat is, akik nem tartják meg, azok elvesznek és elveszejthetnek másokat is (12–13). Ránk zuhannak és szorongatnak a mai igeszakasz kulcsszavai: vétkeztünk, nem tartjuk meg Isten rendeléseit, ítélet alatt vagyunk, elveszünk; Isten a rejtett gondolatainkat is megítéli (16). Az apostol feltárja az ember elégtelenségét, akinek megváltásra, kegyelemre, Jézus Krisztusra van szüksége (16). Van megváltás, van kegyelem: ez az evangélium, amely valósággal új életre indít.

Ruth 2.

172. ének

Isten Igéje leleplez minket: fölényesek, önteltek vagyunk. Másokat tanítunk, intünk az Istennek kedves, szent életre, miközben a mi életünket tetten érhető bűnök terhelik. Mit ér ismerni az Isten akaratát, ha ez az ismeret nem válik életté (17–23)? Miattunk, hiteltelen hívők miatt gyalázzák az Isten nevét a világban (24). Keresztyének vagyunk, „Jézus Krisztusban körülmetéltek”, rajtunk van az Isten megváltó szeretetének külső jegye, de a Lélek által, a bensőben megkereszteltek vagyunk-e (25; 29)? Régi téma ez. Lám, már az apostol korában is kiemelt kérdés volt a fenti probléma: meg kell térni, igazán meg kell térni, Lélek által kell megkereszteltetni, valóban hívővé kell lenni, újjá kell születni, tisztán kell élni. Ennek következményeként különítettük el a népegyházat a hívők gyülekezetétől, aztán a hívők között is akadtak még hívőbbek, akik szintén elkülönültek a többiektől. Sok „igazán hívőt” ismerünk. Aztán egyszer csak róluk is kiderülnek dolgok. Miért van az, hogy a magukat nagyon hívőknek tartók nagy része durva, gőgös, önző, hiú, határozottan kellemetlen, embertelen ember? Urunk, adj élő, alázatos, szolgáló, hiteles, hitvalló hitet, amely ugyanakkor nem becsüli le a látható egyház népegyházi kereteit sem!

Ruth 3.

34. zsoltár

Isten törvénye tükör, hogy felismerjük, milyen nagy a mi bűnünk és nyomorúságunk. Mindannyian elhajlottunk (9–12). Ha hitben járva gyönyörködünk is az Isten törvényében, a tagjaink, az ösztöneink akkor is foglyul ejtenek a bűnnek (Róm 7,22–24). Isten törvénye azért adatott, hogy elnémuljon minden dicsekvő száj. Mindnyájan ítélet alatt vagyunk. A törvény cselekedetei által nem állhatunk meg Isten előtt, mert a törvényből csak a bűn felismerése adatik (19–20). Hangsúlyozni kell, hogy itt nagyobb kísértésnek vannak kitéve a hívők, mint a hitetlenek. Bizony naponta vétkezünk, mi, hívők: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Félelmetesen ítéletes az önigazult hívők magabiztossága. Ezek igazából a hitet is érdemszerző cselekedetnek tartják, ehhez kizárólagos tanrendszert és kegyességi gyakorlatokat kapcsolnak, mintha ezek üdvözítenének. Akik pedig ettől eltérnek, azok – szerintük – a kárhozat gyermekei. A hit nem érdem. A hit kegyelemből fakad. Nem a hit teszi lehetővé a kegyelmet, hanem a kegyelem ajándékozza a hitet, amellyel megragadhatjuk az Isten kegyelmét. Hitben járva csak Jézus Krisztust látjuk egyedül (Mt 17,8), aki szív szerint késszé és hajlandóvá tesz bennünket, hogy ezentúl őneki éljünk.

Ruth 4.

195. ének

Isten tisztának tart bennünket: ez a megigazulás. Istenünk Jézus Krisztus tisztasága, érdeme által tisztának lát bennünket. Az előbb elkövetett vétkeket elnézte az Isten, kegyelméből megbocsátott nekünk, tiszta ruhába öltöztetett minket. Erre a tiszta ruhára pedig nem lehet felvenni újból a koszos göncöt. A Gulág című filmben egy amerikai újságírót elfognak a Szovjetunióban, mert kémnek tartják. Megkínozzák, vallatják, de nem tudják megtörni. Végül a vallatói mesteri módszerhez folyamodnak. Kivezetik a vizes, nedves, patkányokkal teli odújából. Közlik vele, hogy itt van a családja, láthatja őket: vegye le a testére tapadt, büdös rongyait, fürödjön meg, öltözzön tiszta ruhába. Az újságíró reménységgel veszi a jóleső, megtisztító, forró fürdőt, felölti a tiszta ruhát. Kijövet a fürdőhelyiségből durván közlik vele, hogy hazugság az egész: itt a koszos ruha, felvenni, vissza a cellába! Akkor megtört… Ez a „megtörés” a megtérés, amellyel megragadjuk Isten kegyelmét, amely Jézus Krisztusra tekintve tisztának tart bennünket. Ez a megelőlegezett kegyelem életünk eddigi bűneit megbocsátotta. Nem élhetünk vissza ezzel a drága véren szerzett kegyelemmel. A megigazulásból következik a megszentelődés. Tisztítsuk tehát meg magunkat (2Kor 7,1)!

1Sám 1.

258. dicséret