... a kőtáblákat? Mózes tette haragjában. Ki törte meg Isten szövetségét? A magára maradt nép, a hitét vesztett tömeg félelmében. Ezek az érzelmek kísértések a hit útján. Mindkettő vezethet türelmetlenséghez, hogy eltérjünk Isten akaratától, vagy amolyan gyorssegélyként bálványkészítéshez. Könnyebb valamit szorongatni, csókolgatni, simogatni, mantrákat ismételgetni, hogy pillanatnyilag enyhüljön a szorongás és a stressz. Az élő Istennel való kapcsolatért azonban küzdeni kell, sokat, önmagunk mélyére kell szállni, meg kell alázni magunkat, várni kell, hosszan, és engedni, hogy Isten szeressen, megszelídítsen és vezessen. Mózes haragra gerjed, de mint érett személyiség, prófétai feladatot vesz magára. Odaáll Isten elé népéért, közbenjár, bocsánatért könyörög mindnyájuk nevében. Azonosul a rábízottakkal, önmagát és életét is fölkínálná vagy odaáldozná értük: „Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!” (2Móz 32,32)

Isten megszánja népét. A helyreállítás és a megbocsátás jelenete azzal kezdődik, hogy Mózesnek újra föl kell mennie a Sínai-hegyre, újra megfaragni a kőtáblákat, hogy reggelig készen legyen, fölvigye Istennek, hogy azokra írja rá az élet igéit. Elölről, az alapoktól kell kezdeni mindent. Ha elesünk, ha a szövetséggel együtt összetörünk mi magunk is, akkor is újra lehet kezdeni. Újra fölkelni és újra menni a hegyre, mint a nevezetes sziszifuszi legenda hőse, azzal a különbséggel, hogy ennek a hegyre kapaszkodásnak van értelme, és lesz eredménye. Mert minden alkalommal kicsit följebb jutunk, közelebb Istenhez. Mózesnek egyedül kell menni.

A társak, a család, a közösség támogatása és bátorítása mindig fontos, de Istennel találkozni egyedül, személyesen, négyszemközt kell. Úgy, ahogyan Jézus tanítja az imádkozásról: titkon, magányosan, ajtónkat magunkra hajtva, vagy zarándokúton, a világtól elvonulva, sokszor egészen mélyről indulva, kitartóan kapaszkodni fölfelé.

Isten vár, és újra kijelenti magát. A zsidó írásmagyarázók szerint tizenhárom tulajdonságát sorolja föl, és mind azt hirdeti, hogy Isten irgalmas és könyörülő Úr. „Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!” Ezer nemzedéken át megtartja irgalmát, bár nem hagyja egészen büntetés nélkül a bűnt. (2Móz 34,6–7) Tanulnunk kellene Mózestől a közbenjárás lelkületét: Isten elé állni a vesztébe rohanó világért. Könnyebb elítélni, megbélyegezni másokat, a tévelygőket, mint imádkozni értük. Azokért, akik tudatlanságukban vagy kétségbeesésükben Isten híján istenpótlékokat gyártanak. (Folytatjuk)