Tizenéves gyerek ül a gép előtt, ujjai villámgyorsan mozognak a billentyűzeten. A kép – gondolom – sokak számára ismerős. Mit csinálhat a gyerek? Sok felmerülő ötletünk között rengeteg olyan van, amely miatt félünk. Milyen társaságban van? Kikkel beszélget? Kikkel barátkozik? Kikkel játszik együtt? Rengeteg ismeretlen veszély felmerül bennünk, és félünk, hogy a gyerek nem elég érett felismerni ezeket.

Az kevésbé jut eszünkbe, hogy gyermekeink nagy része digitális bennszülött, miközben a szülők, nagyszülők jó része csupán alkalmazkodó idegen a virtuális világban. A bennszülöttek nálunk jobban ismerik ennek a világnak minden hasznát és árnyoldalát, mint mi. Beszélik és értik a nyelvét, természetes módon épül be a gondolkodásukba. Persze, nem árt az első időszak óvatossága. A szülők aggodalmai olykor túlzónak tűnnek, de körülbelül olyan hatással vannak a gyerekre, mint amikor az éppen járni tanuló apróság kezére finoman rácsapunk, hogy megtanulja, ne nyúljon a konnektorba.

Miközben mindezt tudom és látom, azért engem is meglepett az, ahogyan a gyerekek önként szervezik magukat a világháló segítségével. Még nem volt olyan konfirmanduscsapatunk, amelynek tagjai lelkészi közreműködés nélkül kommunikáltak volna. Idén, a járvány alatt szükség lett egy csoportra, ahol virtuális órákon készültek fel a fiatalok a konfirmációjukra. Azóta többször találkoztak egymással, vasárnaponként eljönnek templomba. A találkozásokat már előre megbeszélik a világhálón. Felnőttek beleszólása nélkül szervezik magukat.