Hegel, a világtörténelem egyik legnagyobb filozófusa alkotta meg az „objektív szellem” fogalmát. Ez elég nehezen érthető, főleg ha arra gondolunk, hogy a „szellemi” valami olyasmi, ami nem helyezhető el az embertől független tárgyak világában. A szellem a szubjektumhoz van kötve, és ennélfogva nem rendelkezhet a tárgyakra jellemző objektivitással. Az objektív szellem fogalma mégis azt jelenti, hogy van olyan szellemi tartalom, nevezzük egyszerűbben szellemiségnek, amely a szubjektumtól, az embertől függetlenül is létezik.

Kétségbevonhatatlan tény, hogy Hegelnek ez a megállapítása igaz. Ezt akkor látjuk be igazán, ha arra gondolunk, hogy a történelem folyamán miféle szellemiségek, szellemi tartalmak rendszerei, vagy ha úgy tetszik, hagyományok jöttek létre. Szellemiek ugyan, mégis függetlenítették magukat a mindenkori szubjektumtól, az embertől. Tárgyiasultak, nem lehet őket nem létezőknek tekinteni.

Már az egyén öntudatra jutását megelőzően is léteznek. „Kész” szellemi tartalmak, amelyek átnyúlnak az egyéni életidő síkján, és épp történeti folytonosságuk által tesznek szert az egyéntől független, objektív létre. Ez fejeződik ki olyan szépen a 90. zsoltár klasszikus sorában: „Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre.”