Ravasz László írja: „Ábrahám hitt Isten képtelen, észfeletti, lehetetlen ígéreteiben, és ezzel elvette az ígéretben felajánlott kegyelmet.” Ábrahámot a hite által, és nem a cselekedete, nem a teljesítménye által tekintette Isten igaznak (1Móz 15,6). A hite, amellyel megragadhatta Isten ígéreteit, nem érdem, hanem a kegyelemi állapot jele (1–5). Ez a hit nem a sajátja, hanem Isten ajándéka. Mit ért el Ábrahám a saját erejéből? Az Ígéret földje felé a hit indította el, amelyből Isten akaratának engedelmes cselekvése következett. Ez a cselekvés soha nem maradéktalan, hanem mindig hiányos. A hívő ember életében is, aki mégis boldog, mert tudja, hogy Isten nem tulajdonít neki bűnt (Zsolt 32,1–2), és ez csak megerősíti őt a még engedelmesebb cselekvésben (6–8). Ábrahám életében minden kegyelem Isten ajándéka, és nem a saját erejének terméke. Mit érhettünk el mi a saját erőnkből? Az a legnagyobb hitetlenség és nyomorúság, amikor életünk sikereit, eredményeit, hitünk és szolgálatunk gyümölcseit magunknak tulajdonítjuk. Vigyázzunk, mert észre sem vesszük, hogy újra és újra kísért bennünket ez a veszély, és már-már behálóz az önhittség és önigazság pókja!

1Sám 2,1–10.

133. zsoltár

Ábrahám mindvégig kitartott a hitében (Mt 24,13), sőt, folyamatosan erősödött abban, és ezt nem magának, hanem Istennek tulajdonította, az Úrnak adva ezért dicsőséget (21). Az élő hit megtart. Ezt úgy fejezi ki a mai ige, hogy aki hitben jár, annak igaza van, az jól döntött, az örökölni fogja a világot, vagyis Isten népe, Isten gyermeke nem szégyenülhet meg, nem veszhet el, még akkor sem, ha megszégyenítik (Zsolt 25,1–2). A világ öröksége kapcsán az örökségen van a hangsúly: örök életünk van, és az élet teljességét kapjuk meg, mindazt, amit itt a bűn nyomorúsága miatt nem élhettünk meg. Minden megújul, ha hitben járunk! Jézus halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért, üdvösségünkért (24). Könyörögjünk ezért az élő hitért! Minden elvész, ha nincs élő, Jézus Krisztusba vetett hitünk (13–14). Mit küzdünk, acsarkodunk, háborúzunk azért, hogy „megnyerjük a világot” vagy annak egy minél nagyobb darabját, és annál inkább kifolyik a kezünkből az élet, a fiatalság, az élvezet, a hatalom, a pozíció. A lelkünkben pedig kárt vallunk (Mt 16,26). Ábrahám hitéről értünk szól Isten Igéje (22–25). Akkor szólt, ma is és örökké érvényes.

1Sám 2,11–36.

212. dicséret

Istentől kegyelmet kaptunk a Jézus Krisztusban (2), és az ő szeretete a szívünkbe áradt a Szentlélek által (5). E kegyelem által békességünk van az Istennel: istentelenekből istenfélőkké lettünk (6). Ezzel életünk gyökérkérdése oldódott meg. A fa nem lázadhat az őt megtartó és tápláló talaj ellen, mert kidől és elpusztul. Ezért a fa életének egyetlen lehetősége, ha megbékül és ráhagyatkozik a talajra. Ez a békesség a jelenben hit, a jövőben reménység, a nyomorúságokban pedig még nagyobb hit és reménység, állhatatosságban és kipróbáltságban (1–4). Istentől üdvösséget kaptunk a Jézus Krisztusban, vagyis ezek az ajándékok a jelenben, a jövőben és az örökkévalóságban is a mieink. Nem szégyenülünk meg (5) az ítélet napján sem (7–11). Isten szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róm 8,38–39). Mindezért nem magunkkal dicsekszünk, hanem Istent dicsérjük, hiszen – ahogy az apostol fogalmaz – Jézus Krisztus által mindent elnyertünk. Ez a minden az üdvösség (11).

1Sám 3.

512. dicséret

Hálaadó bizonyságtétel fakad fel belőlem a mai igeszakasz olvasásakor, és nem enged elveszni a már sokszor magyarázott, csodálatos, de bonyolult teológiai részletekben. Emlékezetemben átfutottam az eddigi életemet. Én, méltatlan, gyarló, vétkekkel teli ember folyamatosan csak az Úr kegyelmét tapasztaltam meg: sasszárnyon hordozott, ahogy a 264. dicséretben énekeljük. Pontosan azt éltem át, amit itt kiemelten, újra és újra hangsúlyoz az apostol: kiáradt ránk, újra kiáradt ránk, még jobban kiáradt ránk, bőségesen kiáradt ránk az Isten Jézus Krisztusban közölt kegyelme, amely mérhetetlenül gazdagabb a bűn és a halál kárhozatos erőinél (15–17). Gondold át, te hogyan tapasztaltad meg ezt a kegyelmet a saját életedben, szeretteid életében, gyülekezetedben, az egyházban? Most merd szó szerint venni az igeverset, ne teologizálj, ne bonyolítsd! „De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem…” (20) Ahol győzött ez a mindennél hatalmasabb, a bűnt kegyelmesen eltörlő kegyelem, ott van esély komolyan venni és nem relativizálni a bűnt. Örvendezz, kegyelembe fogadott! (Lk 1,28)

1Sám 4,1–11.

60. zsoltár

Eggyé lettünk a Krisztussal (5). Ez az evangélium: „Velünk az Isten.” (Mt 1,23) De éppen most érthető meg igazán, hogy mit jelent ez az örömhír. Isten örök, keresztségünkben megpecsételt hűséggel velünk van, eggyé lett velünk. Tehát eggyé lettünk Istennel a Jézus Krisztusban, aki meghalt és feltámadott. Eggyé lettünk Krisztussal halálában és feltámadásában, mi is meghaltunk a bűnnek, és feltámadtunk az örök életre. Ne magyarázzuk ezt most tovább, mert belebonyolódunk, és gyengül az üzenet. Magyarázat helyett valljuk meg újra és újra, mint az első keresztyének: „…meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.” (8) Ez a hitvallás nem ígéretet vagy parancsot, hanem tényt fogalmaz meg, amely érvényben van. Vedd elő a keresztleveledet! Ez a keresztlevél ennek a ténynek a pecsétje. A keresztség azt hirdeti, hogy az új élet nem úgy áll előtted, mint megtérésre szólító zord követelés, mint szabadegyházi program, mint magasan szárnyaló, bőbeszédű evangelizációs üzenet, hanem mint teljes valóság, olyan jövendő, amely Jézus Krisztusban már elvehetetlenül a tiéd. Éppen e tény feletti öröm a hit bizonyossága, amelynek talaján egyre láthatóbban kivirágzik a gyümölcstermően új élet. Kell-e ennél aktuálisabb üzenet keresztyén államalapításunk ünnepén?

1Sám 4,12–22.

48. zsoltár

A bűn uralma alatt élve a gonosz szolgái vagyunk (16), szégyenletes dolgokat teszünk (21). Persze, szégyenkezni, ennek nyomán bűnbánatot tartani, Isten kegyelméhez menekülni csak a megtért ember képes. A bűn zsoldja a halál, az örök halál, a kárba veszett élet (23). A bűn uralmának összefüggésében a halál soha nem a meghalást jelenti csupán, hanem az örök halált, a kárhozatot. A kegyelem uralma alatt élve a feltámadott Jézus Krisztus szolgái vagyunk (12–18). Hála az Istennek, hogy csak voltunk a bűn szolgái (17). Ő megszabadított bennünket attól, hogy lelkünkben, azaz életünkben kárt valljunk (Mt 16,26). Noha életünk itt kárba vész, de Jézus Krisztus kegyelme által nem vallunk kárt az örök életre nézve (22). A kegyelem uralma alatt élve Isten újjászülő ereje igénybe veszi a tagjainkat is, hogy többé ne a bűn uralkodjon a mi halandó testünkben, hanem szentek legyünk (19). A megigazulást követi a megszentelődés. A szent élet legláthatóbb gyümölcse az (22), hogy végre letettük a gonoszság fegyvereit (13). Olyan kis kárörvendők tudunk lenni a látható egyházban is, olyan kis furkálódók, vagy éppen nyíltan durvák és gonoszok! Kinek szolgálunk? Ki uralkodik felettünk? Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból az életre keltetek (13)!

1Sám 5.

10. zsoltár

Ismerek valakit, aki nagyon szereti az édességet. Ő mondta nekem az alábbiakat: „Miért kívánom az édességet, amikor nem szabad ennem? Márpedig kívánom hívő emberként is. Amíg e testben élek, soha nem lesz lerendezett kérdés az életemben az édesség kérdése, még akkor sem, ha halálomig egy falatot sem eszem már belőle.” Az édesség csak egy példa, írd helyére a saját gyengéidet! A törvény szent, igaz és jó. Szent, mert Istentől származik, aki pontosan tudja, mi szolgálja a javunkat. Igaz, mert Isten tökéletes rendjére mutat. Jó, mert az életet szolgálja a halál ellenében. De amíg a törvény uralma alatt élünk, halálban vagyunk, mert folyton megszegjük azt: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással (12–13). Micsoda evangélium: uralomváltás történt az életünkben (1–6)! Nem a halálra figyelmeztető törvény, hanem az életet ajándékozó, feltámadott Krisztus uralma alatt élünk. Testben élve is Krisztuséi vagyunk, testünk-lelkünk minden kívánsága, gyarlósága, nyomorúsága ellenére is. Őtőle erőt kapunk, hogy itt, a földön ne együnk több „édességet”. A mi Urunk még arra is adhat erőt, hogy e testben élve az „édesség” kívánása is gyengüljön bennünk. De ha ő, a vőlegény visszajön, többé nem böjtölhetnek a lakodalmasok, és minden jót megélhetnek, mert akkor eleve a valóságos jót kívánjuk majd (Mk 2,19).

1Sám 6.

394. dicséret