Bartha Béla
Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek. Öt kérdés – öt válasz rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Ezúttal Bartha Bélát. Tizenhárom éve lelkipásztora a Siófoki Református Egyházközségnek.
Házas, három gyermekük van. Szolgálatában az örömhír átadását, az evangelizációt tartja a legfontosabbnak, és vallja, hogy a sport jó lehetőség lelkészként is közelebb kerülni az emberekhez.
A reformátussága családi örökség?
Református családban születtem a Tisza partján, Mezőváriban. Gyülekezetünkben kereszteltek meg, és ott konfirmáltam. Szüleim nem jártak templomba, ám nagyszüleimnek köszönhetően nem maradt el a vallásos neveltetésem. Első imádságomat még kisgyermekkoromban, apai nagymamámtól tanultam. Isten szeretetéből először testvérem, majd édesanyám jutottak élő hitre. Később én is megtértem, majd kitartó imáink meghallgatásra találtak, és édesapám is hitre jutva szolgálja az Urat.
Hogyan kapta az elhívást a lelkészi pályára?
1994 őszén adtam át életemet az Úrnak, és kezdtem szolgálni. Elvégeztem egy gyermekevangélizációs tanfolyamot, ám az Úrnak más terve volt. Az idősgondozás, majd az ifjúsági munka után nyilvánvalóvá tette, hogy lelkipásztornak hívott el. Jelentkeztem a sárospataki teológiára, ahová fel is vettek. Elhívási igém a Mt 9,37–38 volt: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.”
Melyik területet tartja a leghangsúlyosabbnak a szolgálatában?
Amilyen hangsúlyos a gyermekekkel foglalkozás, ugyanolyan fontos az ifjúsági munka, felnőttek között végzett szolgálat, az idősek között végzett misszió. Mindezekkel együtt talán az evangélizáció fontosságát emelném ki: minden korosztálynak elmondani az örömhírt, hogy Isten őket is szereti, Krisztus értük is kifizette az árat a Golgotán, nekik is el van készítve az örök élet, csak el kell kérni.
Ha nem Siófokon szolgálna, a fővárost vagy egy kisebb vidéki gyülekezetet választana szívesebben?
Falun nevelkedtem. Feleségem úgyszintén. A pici taktaközi faluban, Csobajon kezdtük meg közös szolgálatunkat, később Kaposváron szolgáltunk, ám Bárdudvarnokon éltünk. El sem tudtuk volna képzelni az életünket városi lelkészként. Meg is lepődtünk, mikor 2007 elején az esperesünk szóba hozta Siófokot mint szolgálati lehetőséget. Minden porcikánk tiltakozott a városi lelkészség ellen.

Azonban Urunk vezetése világos volt, így kerültünk ide. Azóta megnyugodtunk, hiszen ez a település teljesen más, mint egy nyüzsgő nagyváros. Számos gyülekezeti tagunk faluról költözött be, így kicsit olyan a helyzetünk, mintha egy nagy faluban élnénk. Több meghívást kaptunk már budapesti nagy gyülekezetek részéről is, ám mindig elmondtuk, hogy egyelőre nem kaptunk más vezetést Urunktól. Siófok a mi szolgálati területünk. A kérdésre válaszolva: inkább egy kisebb vidéki gyülekezet, mint a nagyváros.
Mivel tölti a – minden bizonnyal nem túl sok – szabadidejét?
Az asztaliteniszt már gyermekkoromban megszerettem, ez a szeretet pedig végigkísérte az életemet és a szolgálatomat. Már a teológián jó eredményeket értem el határokon átívelő teológusbajnokságokon, majd Kaposváron is folytattam a sportolást. Siófokon befogadtak a nagy múltú amatőr egyesületbe, ahol immár ötödik éve elnökként munkálkodom. Hét csapatot koordinálunk, sok kisgyermeket tanítunk, részt veszünk a tömegsportszervezésben, és az iskolai testnevelés része is vagyunk. Jó lelkészként a sport révén közel kerülni olyanokhoz, akiket amúgy talán soha nem érnék el. Isten kezét és vezetését látom ebben is.