„Az a négy év, amelyet Emma néni keze alatt töltöttünk, meghatározó volt számunkra. Igazi nevelő volt. Rajongva szerettük, s az óraközi szünetekben minden ujján csüngött egy-egy kislány, a többiek pedig meleg kendője szélébe kapaszkodtak, míg végigment a tanáriba vezető folyosón” – emlékezik egyik tanítványa Czucza Emmára.

Az első világháború után Erdélyből a Dunántúlra került egyedülálló tanítónő nem mindennapi tartású, lelkierejű, pedagógiai érzékkel és felkészültséggel rendelkező hölgyként él a pápaiak emlékezetében. Búcsúzását családjától, szenvedéssel, bizonytalansággal és reménnyel teli utazását, talpra állását a városi könyvtár által kiadott naplóiból ismerhetjük meg.

„A románok követelték az esküt”

Református értelmiségi családba született 1886-ban. Édesapja, Czucza János tanító és iskolaigazgató nevéhez fűződik a kalotaszegi néprajzi gyűjtések megszervezése. Hogy gyermekeik könnyebben tanulhassanak tovább, 1899-ben Bánffyhunyadra költözött a família. Emma a közeli Kolozsváron szerzett tanítónői képesítést 1908- ban, majd lakhelyén kapott munkát. Itt tanított 1921 áprilisáig, amikor a megszálló hatalom eltávolította állásából.

„A románok követelték az esküt. Ki előbb, ki később – letette. Bennem ágaskodott a magyarságom, megtagadtam” – írta erről naplójában. 1919 februárjában rendelettel kötelezték a Romániához csatolt területek magyar állami iskoláinak pedagógusait, hogy fogadjanak hűséget a román királynak, ellenkező esetben elveszítik az állásukat és a nyugdíjjogosultságukat. A többi szomszédos államban is kiutasították a magyar tisztségviselőket, vagy pedig hűségeskühöz kötötték pozíciójuk megtartását. Egész menekültáradat indult meg az anyaország felé.