Egymás szemébe nézünk
Ha feltalálják az időutazást, 2020-ba senki se jöjjön vissza – figyelmeztet egy vicces kép az interneten, ahol az utóbbi hónapokban egyébként is sok a keserűség: a járvány miatt hónapokra karanténban az ország, meghalt Benedek Tibor és Bálint gazda, mások az Index.hu körül kialakult helyzet miatt szomorúak, de református közösségünket sem kerülték el a nehézségek. Valóban létezik rossz év? Vagy nem szabad lemondani 2020-ról ilyen könnyen? Bodó Sára református lelkésszel, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkigondozói koordinátorával beszélgettünk.
Ön szerint is az idei a legrosszabb évünk?
Lelkigondozóként találkozom elcsüggedt emberekkel, ez természetes érzés. Mégsem lehet kijelenteni, hogy 2020 az emberiség legrosszabb éve, ez ennél sokkal árnyaltabb dolog. Akinek tíz éve történt tragédia az életében, annak az a legrosszabb. Aki átélte a második világháborút, annak valószínűleg az. Nagyobb óvatosságra inteném a minősítőket, mert az év harmada még hátra van, nem tudjuk, mit hoz a holnap.
Nem vitatom, hogy ez nagyon nehéz esztendő. Elbizonytalanodtunk, megszűnt a biztonságérzetünk, nehezebben közlekedünk. Aki elveszítette a munkáját, annak újra kell indítania az életét. Amit látunk, tapasztalunk, az ébresztgeti az empátiánkat, a tenni akarásunkat, azaz van dolgunk 2020-szal.
Mivel lehet oldani az elbizonytalanodást?
Ez az egyik legrosszabb dolog, ami történhet az emberekkel. Van a környezetemben olyan, aki fél, hogy most már mindig együtt kell élnünk ezzel a láthatatlan, mégis nagyon valóságos ellenséggel. Ne felejtsük el, hogy van hitünk, reményünk, szeretetünk. Segítségükkel meg tudunk küzdeni ezzel. A maszkokban kénytelenek vagyunk egymás szemébe nézni. A tekintetek egymásba kapaszkodhatnak, és üzenhetik: nem engedjük, hogy atomokra hulljon az emberek élete! Együtt kell működnünk, ez a győzelem útja. Gyönyörű példáit láttuk eddig is a kitartó helytállásnak, hősies küzdelmeknek, szakmai és emberi melléállásnak. Bátorítanunk kell erre egymást!
Ha jön a második hullám – amit a kutatók, virológusok szinte biztosra vesznek –, hogyan készüljünk rá?
Gondoljuk végig, mi az, ami már tavasszal segítette az életünket, és legyünk ebben még tudatosabbak. Már jobban tudunk tervezni, például a saját és családunk ellátásával. Mentálisan is készülnünk kell. Ne pánikoljunk, készítsük fel hozzátartozóinkat, az idősebb rokonokat, hogy jöhet olyan életszakasz, amikor talán újra nehéz lesz találkoznunk. Amíg lehet, addig viszont beszélgessünk sokat, éreztessük, hogy a szeretet a legerősebb támasz az elbizonytalanodásban. Segíthetünk azzal, hogy felmérjük a lehetséges támogató hálózatot: ki fog bevásárolni, főzni, gyógyszerről gondoskodni, fizikai és lelki támogatásban részesíteni az egyedül élőt.
A Biblia szavaival „cserépedény-életünk” egyszerre törékeny, sérülékeny és mégis nagyon erős. Biztassanak Pál apostol szavai: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” (2Kor 4,8–10) Egy biztos: a rosszat nem Isten küldi ránk, ő biztat és bátorít, hogy hittel és reménységgel igyekezzünk küzdeni.
MI AZ ÉV TAPASZTALATA?
– Ha valamit megtanulhattunk idén, az az, hogy az emberi kapcsolatoknak elképesztő jelentőségük van – mondja Bodó Sára. A lelkész azt javasolja: a jövőben figyeljünk jobban egymásra, vigyázzunk meglévő kapcsolatainkra. Ha pedig nem tudunk találkozni, imádkozni mindig lehet a másikért, ezt se felejtsük el – teszi hozzá.