Negyvenéves kora után minden ember felelős az arcáért – tartja a bölcs mondás. Tehetünk mi arról, hogy milyen az arcunk? A bölcsesség szerint igen. Formálódik az idők során, különösen a vonások változnak, a mélyülő árkok és ráncok árulkodnak valamiről. Nagy divat mostanában a szelfi, az önmagunkról készített fotó, amelyet, bárhol járunk, a környezetet csak háttérképnek használva készítünk. Önmagunkat fényképezzük, esetleg barátainkat, családtagokat is, aztán megosztjuk az ismerősökkel. Mind ragyogó, barátságos arc. Olyanok vagyunk valóban? Ezek beállított, művileg beigazított arckifejezések.

Milyenek vagyunk? Rajtunk is múlik, hogy mi olvasható le az arcunkról. Persze a mostani járványveszélyben maszkot viselünk, nyilvános helyeken kényszerülünk az arcunkat eltakarni, mert ezzel is óvnunk kell magunkat és másokat a fertőzéstől. Mi van az álarcok mögött? Pontosabban ki van alatta? Rossz szándékú rabló, vagy angyalarcú keresztyén, mint István vértanú? Nem derül ki első látásra. A tekintetünk azért jól látható, és a szem még inkább tükrözi a lelkünket. Minden érzelem, amely mély nyomot hagyott a lelkünkben, kiül az arcunkra is. Komor, sötét az arcunk, vagy derűs és békés? Aggodalom, gond, keserűség, bánat borítja vagy közöny, esetleg megvetés? Szelíd, mosolygós, elnéző az arcunk, vagy örök tépelődést tükröz? A legbántóbb arckifejezés az ítélkezés, gyűlölet vagy lebecsülés, gúny. Küzdjünk ezek ellen!

Ebben a témában is érdemes visszatérni Mózes történeteinek egy részletére. Az első összetört kőtáblák után a tízparancsolat igéit újra meg kellett írni. Ismét negyven nap és negyven éjjel készül Isten szövetségének dokumentuma. A megírt kőtáblákkal Mózes lejön a hegyről, és nem tud róla, hogy az arca sugárzik. Isten dicsősége tündöklött, tükröződött rajta. Leplet kellett tenni rá, annyira megijedtek, féltek tőle az emberek. (2Móz 34,29kk)

Aki Isten színe elé megy, arra rásugárzik a fénye. Az nem művileg csinált, sminkelt arc, hanem istenarc, amelyről Reményik Sándor ír: „Egy istenarc van eltemetve bennem...” Teremtettségünk révén mindenkiben van istenképűség, ösztönei nyomán viszont mindenki megcsúfolja azt. A költő biztat, hogy bányásszuk ki magunkból az összetört istenarcot. Mózes története arra utal, hogy Isten színe előtt gyógyul, formálódik az igazi arcunk fénylővé.

Isten neve, dicsősége, arca, szentsége, fénye – különböző kifejezések ugyanazon lényegre. Ma inkább így mondjuk: Isten színe elé állunk, amikor imádkozunk, istentiszteletet tartunk. Ő igazítja el az arcvonásainkat.