Egy konferenciára gyülekezve egy protestáns püspök megszólított egy katolikus érseket: „Mondj valami jót, érsek uram!” Az érsek így felelt: „Üdvösség!” A kérdést megelőző beszélgetéshez kapcsolódva más válaszra számítottunk: szépen haladnak az építkezések, stabil az egyházmegye, azért van eredménye az emberi erőfeszítéseinknek. Az érsek válasza azonban teológiai telitalálat lett. Hasonlóan telitalálatos válasz lett az, amit az egyik püspökünk felelt a következő kérdésre: Mikor történik már valami lényegi és mégis korszerű dolog az egyházunkban, túl a mindennapi alkalmakon? A válasz ugyanis így hangzott: „Ma is sok minden történt, főként pedig az, hogy egy nappal még közelebb kerültünk Jézus Krisztus viszszajöveteléhez.” – Isten Igéje is pontosan ezzel bátorít bennünket. Ma még közelebb van hozzánk az üdvösség, mint tegnap volt (11–14). Ennél azonban sokkal több ez a kijelentés. Az apostol ugyanis így fogalmaz: „…mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk.” (11) Már itt miénk az üdvösség, mert hitben járunk, az örök élet királyának, a feltámadott Jézus Krisztus ölelésében élünk. De az az új világ, amely hit által már most a miénk, egyre láthatóbban győzedelmeskedik a bűn, a betegség, a halál régi világán. A hajnalhasadás után az éjszakát felváltja a nappal (14).

1Sám 18.

149. zsoltár

A hitbéli bizonyosságunk, minden különbség ellenére, egyetlenegy: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Mindannyian Jézus Krisztusban hiszünk. Mindannyian, akik őbenne hiszünk, ennek az egyetlen Úrnak a gyermekei vagyunk. Ez a tény – minden különbség ellenére – egyértelművé teszi a medret, amelyben folyik az életünk, és a gátat is, amelyet nem törhetünk át. Letagadhatatlan tény, hogy a medren belül sokféle hullámfodor létezik. Az apostol nem is megy bele abba a meddő vitába, hogy kinek van igaza az étkezési szabályokat és az ünnepeket illetően. Jézus Krisztusban, hitben tegyük, amit teszünk, ez a lényeg (5–10). A reménységünk pedig az, hogy amikor megállunk az Úr ítélőszéke előtt, akkor ő kegyelmes lesz hozzánk a számadáskor. Reménységünk az, hogy hitben halhatunk meg, vagyis hűségesek lehetünk mindhalálig (Jel 2,10). Rászorulunk a kegyelemre, azért is, mert nehéz az élet és nehéz a meghalás. Csakis az Úr erejével lehet mindvégig megállni (1Kor 10,12). Rászorulunk a kegyelemre, mert sok részletkérdésen mentünk ölre egymással, élet-halál kérdésként tüntetve fel azokat, miközben életek sorvadtak el mellettünk (11–12). Reménységünk az, hogy akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk (8).

1Sám 19.

31. zsoltár

Az Isten országa nem evés és ivás, mindenekelőtt abban az értelemben, hogy ezt az országot nem a mi tevékenységünk hozza létre, hanem az, amit Isten tett és tesz értünk. Az Isten országa igazság, mert ő ajándékoz nekünk igazságot, azaz bűnbocsánatot és megtisztulást. Az Isten országa békesség, mert ő ajándékoz nekünk békességet. Ez a békesség vállalja a maga harcait, de az Úr ügyét képviselő, békességszerző szeretettel (Mt 5,9). Ez a békesség Istennel, egymással és önmagunkkal való üdvösséges rendeződés már ebben a világban. Ez a békesség csodája a krisztusi konfliktuskezelésnek, amely nem törődhet bele abba, hogy Krisztus testét a részletkérdések miatti egyet nem értés okán folyamatos szakadások sebzik fel. Isten országa öröm (Fil 4,4), és a maradéktalan mennyei öröm előízét már „itt” megtapasztaljuk, minden élethelyzetben. „Ott” azonban az Isten országa evés és ivás is lesz, mert nagy vacsorához hasonlította azt a mi Urunk (Lk 14,15). Jó lesz egyszer végre lelkiismeret-furdalás nélkül enni és örülni. Isten országa öröm, bőség, asztalközösség, zavartalan testvériség, Isten dicsőítése és az élet áldott élvezete.

1Sám 20.

3. zsoltár

Amit korábban megírtak, azért írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást nyerve reménykedjünk (4). Az apostol abból indul ki, hogy az embernek türelemre, vigasztalásra, reménységre van szüksége. Igen, elsősorban ezekre van szükségünk ebben a „zaklatott, aggasztó, halál-felé-való-létben” (Heidegger). A többi szükségletünk kielégítése csak egy időre kitolja, vagy éppen elüti magától az alapproblémákat. Az apostol azt is hangsúlyozza, hogy valóságos türelmet, vigasztalást, reménységet egyedül az élő Isten adhat nekünk, aki a halál felett is Úr, és aki Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból, hogy a mi életünket megtartsa. Minden bibliaértelmezés elsődleges szempontja csakis ez a lelki hozzáállás lehet. Ebből fakadhatnak egyéb szempontok is, ezt a fő sodrást követve. Az Írások értelmezését Jézus Krisztus is ugyanígy határozta meg (Jn 10,10), és a próféták is ekként fogalmazták meg azt (12; Ézs 11,10). Az apostol „csak” az előtte járókhoz igazodott itt.

1Sám 21.

294. dicséret

Pál hálát ad az eddig elvégzett szolgálatokért, hiszen keleten, Jeruzsálemtől Illíriáig hirdethette az evangéliumot. Illíria a Balkán-félsziget északnyugati része, egészen az Adriai-tengerig, a mai Szlovénia, Horvátország, Bosznia területe (19). Pál hangsúlyozza, hogy ezen a területen – az itt lakó pogányok között, akiknek még senki nem hirdette az Igét – elvégezte a Krisztus evangéliumának hirdetését (13–16). Pál hálaadása nem dicsekvés, mert Jézus Krisztust magasztalja, aki előtte járt ebben a szolgálatban, és az apostol által maga az Úr cselekedett (17–19). Ugyanakkor az apostol nem álszerény: hálaadása során tudatában van annak, hogy mit végzett el általa az Úr (19). Pál hálaadásában bizonyosság van, hogy ezek a gyülekezetek tovább fognak gyarapodni, fejlődni, ő pedig új munkaterületek felé indulhat. Ő itt végzett, de a feladat soha nem kész, mások folytatják azt. Amit őneki kellett elvégezni, azt megtette. Néhány „csenevész” gyülekezet a hatalmas pogány tengerben, és az apostol mégis bizonyossággal tekint a jövőbe. Az Úr ügye nem tőlünk függ, még akkor sem, ha ránk bízta annak szolgálatát az Isten.

1Sám 22.

11. zsoltár

A levél olyan személyes üdvözlésekkel zárul, amelyeket nem lehet meghatottság nélkül olvasni. Micsoda áldott pasztoráció! Pál mindenkire odafigyelt, ápolta és erősítette a kapcsolatokat. Elszégyelltem magam: én hányszor belefáradok. Az apostol nem fárad. A személyes hang, a törődés minden gyülekezetépítés alapja. Három évtizednél többet szolgáltam már a gyülekezeteimben, elsők és egyetlenek az életemben ezek a közösségek. Harminc év alatt szinte kicserélődtek a tagok. Áldottak a mostaniak, és áldottak az egykor volt testvérek. Lapozva a gyülekezeti életről készült számos iratot, feljegyzést, seregnyi név szólít meg, és azonnal elevenné lesznek az emlékek. Akárcsak az apostol, tudnám sorolni a neveket, mögöttük nemcsak életek, sorsok tárulnak fel, hanem még inkább az Úr kegyelme. Az apostol a felsorolásban tíz nőt említ meg név szerint, akik sokat fáradoznak az Úrért (6). A nők a keresztyénség ügyének kezdetétől fogva ott szolgáltak legelöl. Ők voltak, akik a végsőkig kitartottak, odasiettek az Úr sírjához, amikor a férfiak már rég elfutottak. A nő hite, ereje, szüntelen fáradozása csak hálára indíthat minden férfit. Áldom az Urat a feleségemért!

1Sám 23.

61. zsoltár

Először úgy ért el az igevers, hogy – önsajnáló módon – arra gondoltam: hányszor használtak már ki engem is; vég nélkül hajszoltak, kritizáltak, mindenki követelve a magáét. Ezzel az önző megközelítéssel a Sátán akart összetaposni (20). Aztán ebből a gyarló gondolatból isteni üzenet lett. A Szentlélek kezdett el munkálni a saját lelkem megbízhatatlan érzelmei felett. Az Úr hatalma összezúzta a Sátánt (20). Így ez az üzenet először arra késztetett, hogy tegyem fel a kérdést: én hányszor használtam ki másokat, miközben észre sem vettem ezt. Másodszor arra indított, hogy hálát adjak azokért, akik hűséggel szolgálják a Krisztus ügyét, és engem is szeretettel elhordoznak. Pál ugyanezt teszi, megnevezve azokat a szolgákat, akik Jézus ügyében járnak úgy, hogy személyesen neki is munkatársai, támogatói (21–24). Ne csak a zavarkeltőket lásd, hanem az odaadó testvéreket is! Vannak, sokan. Harmadszor: az üzenet arra késztetett, hogy magasztaljam az Urat, akinek van hatalma arra, hogy erő felett megerősítsen az örömhírrel, amelyet kijelentett a Jézus Krisztusban. Sok minden titok körülöttünk, és „itt” az is marad; de az Isten örök rendelkezése nyilvánvalóvá lett. Aki ennek részese és továbbadója lehet, az minden gyarlósága és körülményei ellenére is megmarad a hitben és az engedelmességben. Ez a bizonyosság mindenre elégséges (25–27).

1Sám 24.

37. zsoltár