Hogyan választotta a lelkipásztori hivatást?

Édesapám nyomdokait követtem. Gyerekként még tornatanár, kamionsofőr, szobafestő szerettem volna lenni, meg sem fordult a fejemben, hogy lelkész lehetnék. Az érettségi küszöbén a tanári pálya vonzott, de érlelődött bennem a gondolat, hogy közösségeket kellene szolgálni. Mindig szerettem emberek között lenni, tevékenykedni, és egyre inkább körvonalazódott bennem ez a hivatástudat. Tisztában voltam vele, hogy nem lesz könnyű, mert láttam a hivatás napos és árnyékos oldalát is. De az Úr egyengette az utamat.

Milyen volt eddig a szolgálat?

Az évek során nagyon különböző gyülekezetekben szolgáltam: a pörgő kolozsvári élet után, 2008-ban Mócsra kerültem, egy kis szórványközösségbe a nagy román tengerben. Ott kezdetben nehézségekbe ütköztünk, de hiszem, hogy az Úr csodát művelt, hiszen életre keltettük, összekovácsoltuk a maroknyi közösséget. A lelkészi pályámnak nagyon szép időszaka volt ez, máig hálával gondolok rájuk. 2010-ben elfogadtam a körösfői egyházközség presbitériumának meghívását, így egy szép hagyományokat ápoló magyar faluban lehettem lelkipásztor. Nagyon élénk, fiatal, friss gyülekezeti élet alakult ki az ott töltött öt év alatt, nehéz döntés volt eljönni. A lassan fogyatkozó Pata utcai gyülekezetben főleg idősebb generációt kell pásztorolni; törekedünk ezt a szolgálatot is legjobb tudásunk és Istentől kapott tehetségünk szerint, lelkiismeretesen végezni.

Mi a sikeres szolgálat titka?

Minden gyülekezetben megvannak a kötelességtudó, Istenhez és emberekhez ragaszkodó egyháztagok, akik önzetlenül tudnak segíteni. És még mindig nagyon sok ember van, akit el lehetne hívni templomba, akiért lehet imádkozni, keresztjét felvállalni. Én igyekszem úgy tanítani a híveimet, hogy érezzék a felelősséget a másik ember iránt. És ha van is baj, kereszt, megpróbálok vidám maradni, hogy másokat is tudjak lelkesíteni.

Hogyan lehet eljutni az említett emberekhez?

Nem szabad beszorítani az Igét a négy fal közé. Sokszor elhangzott már, hogy ki kell lépni az irodából, a belső szobából, és minden lehetőséget meg kell ragadni az Ige útmutatásával. Ha nem engedelmeskedünk a missziói parancsnak, nem várhatunk csodákra. Egy lelkipásztornak minden pillanatot, lehetőséget úgy kell kihasználnia, hogy lássák: Jézus Krisztust képviseli, és tetteiből, beszédéből az ő lelkisége, szellemisége árad. Nem kell feltétlenül mindenütt Igét olvasni, de hegyen épített várossá kell válni, ízt, tartósítást kell a környezetünkbe vinni.

Mi inspirálja a hivatásában?

Az 1Kor 15,58-at tartom vezérigémnek: „…legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” Ez a feladatunk. Nem unatkozó, semmittevő keresztyénekre van szükség, hanem aktív emberekre. Mindehhez salamoni bölcsesség is kell, hiszen ahhoz, hogy buzgólkodjak, először le kell borulnom, és engedelmes, értelmes, halló szívet kell kérnem. Azt kívánom, mindannyiunknak ez legyen a személyes könyörgése, és akkor nem kell félni a modern idők hullámaitól, borús időszakaitól.