Buzás Árpád
Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Buzás Árpád álmosdi lelkipásztort kérdeztük.
Hogyan történt az elhívása a lelkészi pályára?
Beleszülettem a hitbe. Anyai nagymamám és édesanyám mélyen vallásosak voltak, amióta az eszemet tudom, mindig templomba jártunk. A hitem természetesen formálódott az idők során, sok minden alakította. A hét évvel idősebb bátyám és a tizenegy évvel idősebb nővérem sokszor olvasott nekem a Bibliából, amikor még kicsi voltam. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában töltött időszak is meghatározó volt a hit szempontjából. A testvéreim a teológiára mentek tanulni, számomra is természetes volt, hogy oda jelentkeztem. Azt gondolom, a hitem mind a mai napig formálódik.
Sok falusi gyülekezet küzd a létszámcsökkenéssel. Ön szerint mit lehet tenni ellene?
Sajnos mi is tapasztaljuk. Amikor tizenöt évvel ezelőtt Álmosdra érkeztem, megfogyatkozott, anyagilag a nullán álló gyülekezetet kaptam – nem az elődök, hanem az előző korszak hibájából. Emlékszem, hogy az első új kenyér ünnepén huszonheten voltunk, kongott a négyszáz személyes templom. A bibliaóráinkat szó szerint az „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben” jellemezte. Innen kellett elkezdeni az építkezést. Két reménykeltő terület van: az egyik az, hogy a gyerekek által elérjük a szülőket. Ha van valamilyen program, ünnepség, elkísérik a gyerekeket, így az egész családot megszólíthatjuk. A másik pedig az intézmény. Tizenegy éve működik nálunk a nappali ellátás. Sokan mondják, hogy nem így kell becsalogatni az embereket a gyülekezetbe, de vannak, akik csak itt találkoznak az Igével.
Buzás Árpád tizenöt éve az Álmosdi Református Egyházközség lelkipásztora. Saját közösségében két területen látja a gyülekezetépítés hatékonyságát: a fiatalok megszólításában és az intézményfenntartás nyújtotta lehetőségekben.
Hogyan éli meg a falusi szolgálat előnyeit és hátrányait?
Falun nőttem fel, nagyon szeretem a vidéki életet. Itt is van nyüzsgés és pezsgés, persze nem úgy, mint egy nagyvárosban. Természetesen megvan az árnyoldala is. Amikor az emberek jönnek hozzám beszélgetni, sokszor a munkanélküliség az egyik legnyomasztóbb problémájuk, erre pedig nem lehet tanácsot adni. Akik pedig a földből szeretnének megélni, azoknak az minden idejüket elveszi. Ezért tavasztól őszig sokkal kevesebben vagyunk az istentiszteleteken.
A biztos háttér mellett milyen szerepe van a családnak a szolgálatban?
Erősen támogató. A legkisebb gyermekünk nyolc hónapos, és nagy öröm számomra, hogy a feleségem a lehetőségekhez mérten részt vesz a gyerekekkel az alkalmakon. A három- és a kétéves is vágyik a templomba. Nekem ez nagyon fontos. Azt is tudomásul veszik, ha nem vagyok otthon. Nagy tolerancia kell egy családon belül ahhoz, hogy el tudják fogadni a hivatásunk mikéntjét.
Honnan merít erőt a lelkileg sokszor megterhelő lelkészi szolgálathoz?
Számomra a család a legfontosabb háttér. Az egyik leglényegesebb, hogy ők, akikhez hazatérek, rendben legyenek. Egy lelkipásztor kollégám mondta, hogy nagyon sokan nem tudják, a lelkészi élet mennyi feladattal, stresszel, konfrontációval jár. Ő beszélt arról, hogy amikor hazaér, és a gyermeke odarohan hozzá, felkéredzkedik az ölébe, az mindent elfeledtet vele. Most, hogy már nekem is vannak gyermekeim, értem, mire gondolt. Felüdít a feleségemmel, gyermekeimmel töltött idő, és mindez valahogy kapcsolódik az Istenhez is.
