Vannak a valóságnak olyan tartományai, amelyekhez a tudomány (értsd: természettudomány) eszközeivel nem férhetünk hozzá. A valóságnak ezek a dimenziói jellemzően a szellem, a lélek világába hatolnak. Az a probléma, hogy míg a természet (értsd: anyag) jelenségeiről lehet igazolható állításokat tenni, és ezen állítások igazságában széleskörű egyetértés alakulhat ki, addig az ember által megfogalmazott szellemi és lelki tartalmak, összefoglalóan az elvont tartalmak végső igazságait nem lehet igazolni.

Az ellentmondás abból adódik, hogy az igazságnak – természeténél fogva – a szubjektumtól függetlenül is igaznak kell lennie, miközben a szellemi-lelki tartalmakról szóló állításokat mégis csak a szubjektum fogalmazza meg. Más szavakkal: amikor elvont tartalomról állítok valamit, akkor ezen állításomat olyan érvvel kell alátámasztanom, amely tőlem függetlenül is igaz. Igazolnom kell, hogy amit mondok, az nem az én szubjektív véleményem. De mire hivatkozzak?

Kellene valami abszolút, végső hivatkozási alap, amely az állításomat igazolja, vagy amelyből az állításom levezethető. Olyan hivatkozási alap, amely mindenféle szubjektív vélekedéstől függetlenül is érvényes. Az abszolút.

Amikor a nyugati gondolkodás tragikus fordulata, a felvilágosodás Istent mint végső hivatkozási alapot elvetette, ezzel öntudatlanul ugyan, de felszámolta az abszolút fogalmát is. Ugyanakkor az abszolút iránti igényt nem tudta felszámolni. Ha ugyanis nincs abszolút, ha nincs olyan végső alap, amelyből egy elvont állítás igazolható, akkor minden állítás a valóság szellemi-lelki tartományairól csak a szubjektum produktuma. Véletlen és esetleges. E sajnálatos fejlemény legsúlyosabb áldozatát úgy hívjuk, hogy világnézet. Ha ugyanis nincs abszolút, akkor minden világnézetnek azt a következtetést kellene levonnia önmagáról, hogy csak esetlegesség. Szubjektív fecsegés.

Ezt persze a felvilágosodás szellemi gyermekei nem merik bevallani, hiszen állításaikat mégis valahogy igazolni kell, és ezért buzgó abszolútumgyártásba kezdtek. Azóta folyik a harc az abszolútért. Egészen megmosolyogtató, ahogyan a történelmi „abszolútumok” váltogatják egymást.