Ki miből van?

„A mai érmek magja már ezüstből van, és csak a felületük aranyozott” – írja a sajtó a győzelemmel járó olimpiai medál anyagáról. „Kőrös apó elszörnyedve hőkölt hátra, mikor Imola ajándékát kivette a tarsolyából Szilamér. Hisz az selyemből volt. – Hogy gondolod, hogy én egy ilyen hivalkodó öltözettel megbántsam az Istent? – No, ezzel nem bántod meg: mert ez selyemből van.” Ez az idézet pedig Jókai Mór Bálványosvár című regényéből való. „Hogy ködből vagy és sohse valál, / Sohse fájt így szegény apádnak, / Kicsi fiam” – írja Ady Endre A fiam bölcsőjénél című fájdalmas-gyönyörű költeményében. Hibátlan mondatok: a „valamiből van valami, esetleg valaki” jelentése ez: ’valamely anyagból készült, készítették; lényeges alkotórésze valamely anyag’.

A mai írás és beszéd nyakát tekeri ennek a szerkezetnek, és folyton-folyvást találkozunk vele az ’ő is csak ember, ő is tévedhet, ő is esendő, mert ember’ jelentésben: „a pedagógus is emberből van, neki is fel kell készülnie lelkileg…”; „A szakmunkás is emberből van!”; „mind a beteg, mind az orvos emberből van”; „a vasutas is emberből van, ő is hibázik”; „a hentes is emberből van, őt is éri sérelem”. Magyarul, világosan tehát: a tanár is ember, az orvos is ember, a vasutas is ember, és így tovább.

Kiterjesztette a nyelvhasználat ezt a szintagmát a nőre és férfira is, efféle jelentésben: ’az illető nemi sajátosságait természetes és jellemző módon hordozza’: „A nő lehet lágy és kemény, de mindig nőből van”; „Nem beszél az érzéseiről, hiszen férfiből van”; „A nő, aki nőből van, sokszor hangoztatja, hogy nőből van. Nem azért, mintha kétségei lennének női mivoltát illetően”. (Egyszerűen, szabatosan: a nő lehet lágy és kemény, de mindig nő; nem beszél az érzéseiről, hiszen férfi.)

Emberből van, nőből van, férfiből (férfiból) van. E divatkifejezések célszerűtlenségére, értelmetlenségére stílszerűen egy szólást idézhetünk: fából vaskarika.