Jézus Krisztus feltámadása és a halottak feltámadása között elválaszthatatlan a kapcsolat. A halottak feltámadása azt jelenti, hogy Isten uralma élők és már meghaltak (Róm 14,9), valamint a mindenség fölött nyilvánvalóvá lesz. Isten uralma a legfőbb jó, amely akkor mindenki számára nyilvánvalóvá lesz. Isten uralma eltöröl minden fejedelemséget, hatalmasságot, ellenséges erőt, eltörli a gonoszt. A feltámadás Isten uralma, jogos ítélete és mindenek helyreállítása (20–28). Ámde Krisztus feltámadt a halálból, első zsengeként a halottak közül (20). A diagnózis az, hogy mindenki visszaélt a hatalmával, és nem hűséggel sáfárkodott a javakkal. Mindenki ítéletre méltó. Kegyelemre van szükségünk. A halottak feltámadása Jézus Krisztus megváltó szeretetének védelmében jelent üdvösséget (23). Ez a szeretet hit által olyan számunkra, mint a megmentő bárka özönvíz idején. Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és a hit ajándéka által nekünk ez nem ítéletet, hanem üdvösséget jelent, megszabadulva az üresség, a hiábavalóság, a hamisság szánalmas átkától.

2Sám 12,24–31.

106. zsoltár

Az apostol képpel szemlélteti a test feltámadásának csodáját. Ez először is azt jelenti, hogy a keresztyén üzenet lényegi része a test feltámadása. Jézus Krisztus feltámadott, mi is feltámadunk a halálból (15,20). Egész valónkban támadunk fel, a testünk is feltámad. Nem ez a test támad fel, amelyben most vagyunk. Ez a test elrothad, mint ahogy az elvetett mag is elrothad (36). De kihajt belőle egy új mag, amely a neki megfelelő testtel rendelkezik; búzáé vagy valami másé. A test feltámadása azt jelenti, hogy megőrizzük a személyazonosságunkat, valóságos testünk lesz a feltámadásban, amelyben itteni személyünk minden egyedi és megismételhetetlen teremtési csodáját magunkban hordozzuk (37–39). De Jézus Krisztusban, az ő kegyelme által ez a test dicsőséges, mennyei test lesz, túl minden romlandóságon, gyalázaton, erőtlenségen, érzékiségen, halandóságon, e világi testen és véren (40–50). Pál ezt a csodát még a saját életében várta: ők elváltoznak, a már meghaltak feltámadnak, akik Jézus Krisztusban haltak meg, az örök életre, az üdvösségre támadnak fel. Pál várakozása szinte sürgeti Jézus visszajövetelét, amelyet mi is óhajtva várunk. Isten országának kiteljesedése ez, áldott ébresztő, várva várt harsonaszó (52), amelynek részleteit az apostol is csak hit által megragadható titoknak nevezi (51).

2Sámuel 13,1–19.

57. zsoltár

Pál tervezi, hogy ellátogat Korinthusba. Efézusból, a makedóniai gyülekezeteket meglátogatva szeretne eljutni az akhájai városba. Sőt, szeretne áttelelni ott, megerősíteni a gyülekezetet, és megerősödni általuk. De ezek csak emberi tervek. Az apostol alázattal hozzáteszi, hogy az Úr akarata és megtartó kegyelme szerint történik minden. Igen, ha az Úr megengedi, akkor lesz holnap. Reménységgel nézünk a holnapra, a jövőre, az örök élet távlatában. De mindig ma kell hitben élni, és ma kell a kegyelmet megragadva az Úr szeretetére hagyatkozni (5–7). Most azonban azt engedi az Úr, hogy az apostol ott maradjon, ahol van. Egyelőre az az akarata, hogy Efézusban maradjon. Itt sok szolgálatot kapott, sok áldással, hiszen azt írja, hogy az Úr sokat ígérő kapukat nyitott előtte. De mindjárt azt is hozzáteszi az apostol, hogy ellenfélből is sok van. Bizony, ahol munkál az Úr kegyelme, ott a gonosz is támadásba lendül. A szolgálatban elszenvedett akadályok, nehézségek el ne csüggesszék a szívünket! Ez jel, hogy Isten áldása velünk van, és a mi Urunk nagyobb minden ellenségnél! Az akadályok, a nehézségek serkentik a szolgálatot, felvértezik a hitet, növelik a reménységet, miközben megtörnek minden önhittséget is, hogy csakis a mi Urunkban bízzunk (8–9).

2Sámuel 13,20–39.

143. zsoltár

Sztefanászról és háza népéről ezt jegyzi fel az apostol az elköszönésekben: ők a szentek, a gyülekezet, a Krisztus ügye szolgálatára szánták magukat. Sztefanászt az apostol Akhája első termésének nevezi, vagyis egyike az első korinthusi keresztyéneknek, akit Pál maga keresztelt meg (1,16). Sztefanász Fortunátusszal és Akhaikosszal együtt meglátogatta Pált Efézusban, és nagy örömöt szerzett neki, lelki felüdülést (17–18). Sztefanász és háza népe azt hirdeti, hogy Jézus Krisztus követése folyamatos szolgálat: hittel, örömmel, önzetlenül, Isten dicsőségére, a rám bízottak javára (15). Az apostol azt kéri, hogy azoknak engedelmeskedjenek a többiek, akikben olyan szolgáló lelkületű embert látnak, mint amilyen Sztefanász. Az ilyeneket válasszák meg vezetőiknek, vagyis engedelmességgel és imádsággal becsüljék meg őket, szolgálva ezzel Jézus Krisztus ügyét, az egységet és a rendet. Külső hierarchia, engedelmesség nélkül nincs rend és egység. Hitben járva azonban a csúcson lévő a legnagyobb szolga (16). A szolga soha nem fáradhat el, mindig kap erőt felülről, miközben felüdíti azokat, akiket az Isten rábízott. Kegyelmi állapot ez. Ha már nem megy – nem biztos, hogy vég nélkül adatik nekünk ez a kegyelmi állapot –, akkor a szolgálat más formáját kell választanunk (18).

2Sámuel 14,1–20.

62. zsoltár

Áldott az Isten, mert ő az irgalom Atyja. Szükségünk van az irgalomra. Ez az Isten irgalma, amelyet ő megmutatott Jézus Krisztus keresztjén, ahol bűneink büntetését elhordozta: miattunk, érettünk és helyettünk. Isten irgalma újjászül bennünket, és arra indít, hogy mi is irgalmasak legyünk egymáshoz. A krisztusi irgalmasság kockázata megdöbbent, mert annak a vége ma is a kereszt. A gyarló ember ugyanis mindig visszaél az irgalommal. Mi ezt tesszük Isten szeretetével. De ezt tesszük egymással is, ha irgalmat tapasztalunk. Az irgalmat nyert ember egyszerre csak feléled és neked jön. Neked, aki segítettél rajta. Ahol azonban erőt tapasztal, ott továbbra is meghúzza magát. Sokszor átéltem ezt én magam is: akiken segítettem, fájdalmasan visszaéltek a bizalommal. Ma a kapum előtt sírt valaki, aki váratlanul jött hozzám, és nem tudtam beengedni többé. Megdöbbentem a magam gyarlóságán és gyengeségén. Mi olykor tudunk krisztusiak lenni, de többnyire félünk a kereszttől, amely már nem teológiai értelemben vett kereszt, hanem csak a megváltott ember krisztusi szeretetének halálos kockázata.

2Sámuel 14,21–33.

504. dicséret

Mivel dicsekedhetünk? Isten kegyelmével. Minden kegyelem. Ez a kegyelem éltet, ez üdvözít, ez teszi áldottan értelmessé és teljessé a földi életet, az Úr által itt kijelölt időben. Ez a kegyelem adja a hitet, és ez érleli a hitünket, ahogy telik földi életünk ideje, miközben egyre inkább belátjuk, hogy egyetlen lehetőségünk van: hűséggel tesszük az Úrtól kapott dolgunkat, miközben egyre inkább ráhagyatkozunk erre a megtartó, megváltó kegyelemre (12–14). Lenyűgözve nézem a mai fiatalokat. Felnőttek a jólétben. Szépek, okosak, tehetségesek, már egyetemistaként bejárták a világot, tapasztaltak, nyelveket beszélnek, és káprázik bennük az öntudat, amelyben még a hit is a saját képességeik egyik produktuma. A napokban egy nemzetközi konferenciát kellett megnyitnom, ahol a neves szakemberek mellett egy fiatalember is megszólalt a témában. Mindenben tökéletes volt és egyben félelmetes, mert hiányzott belőle az Isten kegyelmének ismerete. Pedig önmagában milyen bizonytalan az emberi élet, milyen labilis az emberi bölcsesség, mennyire ingatag és érdekvezérelt minden emberi vélemény: „igenünk” ugyanabban a témában, a helyzet változásával, máskor „nem”. Isten kegyelme: Jézus Krisztus, aki igent és áment mondott a mi bizonytalan és halandó életünkre (15–20). Egyedül ez a kegyelem biztos.

2Sámuel 15,1–12.

14. zsoltár

Pál apostol az Istent hívja tanúbizonyságul maga mellett, vagyis az apostol könyörög az élő Isten jelenlétéért. Imádkozik azért, hogy az Isten álljon mellé, legyen, maradjon vele, el ne hagyja őt, így tiszta lelkiismerettel szolgálhasson. „Állj mellém, Uram! Állj az ügyem mellé, Uram, hiszen az én ügyem valójában a te ügyed!” – így könyörög az apostol. Istent hívja tanúbizonyságul maga mellé, igazolásként; hiszen ő tisztán beszél, tehát nem számításból és érdekből mondja azt, amit mond. Minden szolgálatunk könyörgésre indító csodája az, hogy az Isten tanúskodik bennünk és általunk. Más a hírnök és más a tanú. A hírnök pontosan elmondja az uralkodó által rábízott üzenetet, de a hírnök nem érdekelt az üzenet tartalmában. Ellenben a tanú nemcsak átadja az üzenetet, hanem ő maga is meg van győződve az üzenet tartalmának fontosságáról és érvényességéről; vagyis ő maga is érdekelt abban, hogy az üzenetet hatékonyan átadja a címzetteknek. Könyörögjünk Isten jelenlétéért! Az Úr tanúskodjon általunk, mert nélküle a legjobb indulattal is csak önmagunkat képviseljük.

2Sámuel 15,13–23.

56. zsoltár