... kellene írni Pál apostol lélekrajzáról. Sokan megkísérelték, hogy gazdag életét, életművét időrendbe téve megírják, de sok a hiányzó adat. Külön is belegyönyörködhetünk leveleinek személyes vallomásaiba, amelyekben megmutatkozik érett személyisége: a szabadsága és az alázata, a bátorsága a szenvedések elviselésére, az igazodása mások gyöngeségeihez és éretlenségéhez. Egyetlen úr van az életében, akinek szolgálatában alakul és fejlődik, akiben töretlenül hisz, akiért mindent vállal: Jézus Krisztus.

Határozott és céltudatos egyéniség, aki megküzdött krisztushitéért, és kész mindig újabb megméretésre, hogy a korábbi ismereteit mérlegre téve előre nézzen, és szenvedélyesen keresse az igazságot feladata, a misszió végzése közben. Tanít, buzdít, bátorít, szeretettel kérlel, máskor int és fedd, nem félve attól, hogy elítélik és rosszat mondanak róla. Nem félti, mert már megtagadta magát, így alakul a személyisége. Nem szégyelli, hogy vannak érzelmei, fáj az igaztalan vád és elutasítás, amikor apostolságát is megkérdőjelezik, de nem húzódik vissza sértetten, amikor ilyen ellenséges indulatokkal találkozik. Nem kerüli a konfliktusokat, nem keres álbékességet, nem köt hamis egyességet senkivel, hogy elhárítsa a bírálatokat, és elaltassa a feszültséget magában vagy másokban.

A korinthusi levelet olvasva látjuk, hogy rengeteg probléma adódott abban a gyülekezetben, de miközben ezekre választ ad, lenyűgöző erővel fogalmazza meg saját hitvallását. Erős az éntudata és az öntudata, amely semmiképpen nem tévesztendő össze az önteltséggel. Ma divatosan identitásnak, énazonosságnak nevezzük. Szabadon és szeretetben dönt arról, hogy egyedül Krisztus rabszolgája akar lenni (az evezős rabszolga a hajóhoz volt láncolva). Mindenki mástól – pontosabban a körülményektől és az adott körülmények között – szabad. Elfogadja a kötöttségeket, mégsem megkötözött, mert felülemelkedik rajtuk. Szabadságát az emberek javára, szolgálatába állítja, magát szabadon alárendeli azért, hogy megmentse és megnyerje őket Krisztusnak.

Pál példa előttünk arra, hogy a keresztyén ember életében is helye van az önfejlesztésnek, paradox módon éppen az önmegtagadás útján. Ha megismerem magam, pontosan tudom, hogy mit kell megtagadnom. „Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek.” (1Kor 9,19) Ezt a lelki rugalmasságot a legszebb fejezetben rajzolja meg úgy, mint az isteni szeretet lényegét.