Annus mirabilis, csodálatos év – így is nevezik 1989-et, a kommunista diktatúrák összeomlásának esztendejét. Valódi – igaz, még félszabad – választások Lengyelországban, a pártállam megdöntése Csehszlovákiában, kerekasztal-tárgyalások, Nagy Imre újratemetése és a köztársaság kikiáltása Magyarországon, Nicolae Ceauşescu diktatúrájának összeomlása Romániában – csak úgy sorjáztak a korábban elképzelhetetlen események e legendás 1989-ben.

Az esztendő máig legtöbbet felidézett, a diktatúrák bukásának közös jelképévé is emelkedett mozzanata volt a berlini fal leomlása, amelynek évfordulójára múlt héten, november 9-én emlékeztünk. Van abban valami sorsszerű, hogy a hidegháborút Winston Churchill „vasfüggönyt” emlegető nevezetes 1946-os fultoni beszédétől a berlini fal 1989-es leomlásáig szokás számítani. A korszak kezdetét és végét népeket, országokat, Nyugatot és Keletet metaforikusan és valóságosan is elválasztó akadályok jelölték meg.

A hidegháború alatt ezeket az akadályokat nem volt egyszerű átlépni, különösen azoknak, akik hitsorsosaikkal akarták újraszőni az erőszakkal elszakított szálakat. Közéjük tartozott Hebe Kohlbrugge, aki a holland történelmi református egyház egyik diakóniai vezetőjeként évtizedeken keresztül a vasfüggöny mögé szorult közép-kelet-európai protestánsok talán legfontosabb támogatója volt – meg nem énekelt hőse a hidegháború alatti református szolidaritásnak.

Magyarországon és Erdélyben még sokan emlékeznek a kommunista diktatúra idején a gyülekezeteknek anyagi-lelki segítséget nyújtó derék holland kálvinistákra. Közülük volt az egyik legkiemelkedőbb a 2016-ban százkét éves korában elhunyt Kohlbrugge asszony, aki törékeny, de energikus karmesterként irányította a keletnémet, csehszlovák, magyarországi és romániai magyar reformátusokat támogató hollandiai hálózatokat.