Megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete. Ez a világtörténelem legnagyobb eseménye. Isten az örök élet gazdagságát ajándékozta nekünk irgalmából. Ez visszavonhatatlan tény: kegyelme üdvözített és újjászült bennünket (4–7). Ezért elmondhatjuk, hogy egykor esztelenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjaiként, gonoszságban, irigységben és gyűlöletben éltünk (3). De megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Ez a „de” az életünk üdvösséges fordulata (1–2). Újjászülettünk, valóban megváltoztunk, és Isten országának üdvösséges rendje megjelent az életünkben. Így az engedelmesség, a készség, a tisztelet, a megértő lelkület, a viszálykodást és mások lenézését kerülő szelídség gyümölcseit teremjük minden ember iránt. Túl ideális ez a leírás? Ne kételkedjünk az Isten hatalmas, újjászülő kegyelmében! Akinek üdvbizonyossága van, a lehetetlen helyzetben is – az Úr erejét kérve – a fentiekre törekszik. Nem a másik ember szelídségére várunk, hanem mi kezdünk el az Úr kegyelméből krisztusi gyümölcsöket teremni. Ne mondjuk azt, hogy ebben az istentelen világban a törvény erejével kell odacsapni, hogy biztosítsuk a rendet. Igen, ez is igaz. De tiközöttetek ne így legyen (Mt 20,26)!

Jób 13

81. zsoltár

Mit jelent jót tenni? Olyan egyszerűen fogalmaz az ige, hogy szinte túl egyszerűnek tartjuk azt. Mi a bonyolultabb dolgokat jobban szeretjük, mert könnyebben találunk kibúvókat. Jót tenni azt jelenti, hogy nem bántom, hanem segítem azokat, akik közé helyezett az Isten, függetlenül attól, hogy a másik hisz-e vagy sem. A jó cselekvése hitünk látható gyümölcse (8). Az a jó, ami dicsőségére van az Úrnak, és az van az ő dicsőségére, ami javára van az embertársamnak. Nem lehet jó az, ami tartós testi-lelki fájdalmat okoz a másiknak. Kell az intés, de csakis krisztusi szeretetből fakadhat, és nem Krisztusra hivatkozó emberi indulatból. Azért kell jót tenni, mert ezek hasznosak az embereknek, és ezek által hat ezen a világon Isten mentő szándéka. Ne bántsd, hanem segítsd embertársaidat, akik között élsz! Mit ér a hit, ha csak magasröptű igei gondolatokat tud megfogalmazni, ha csak teológiai vitákra képes, amelyek tovább és tovább szabdalják az egyházat, és amelyekben mindenki meggyőződött a saját maga igazáról? A legnagyobb tévtanítás az, amikor az Urat, az Igét emlegetjük, és közben testben-lélekben elsorvad mellettünk a másik, beleértve a legközelebbi hozzátartozóinkat is. Mindeközben mi csak magunkkal, a látványosan szent szolgálattal meg az igaz hitünkkel voltunk elfoglalva (9–11).

Jób 14

174. dicséret

Pál hálát ad Filemon hitéért és szeretetéért. Hálaadása azt hirdeti, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit mindenestől Isten ajándéka, noha emberi eszközök segítségével jut el hozzánk az evangélium, mint ahogy Filemonhoz Pál apostol révén jutott el (4–5). Filemon hite tevékeny szeretetben mutatkozott meg, mert a Jézus Krisztusba vetett hit mindig így ölt testet. Ez a szeretet mutatkozott meg abban, hogy Filemon befogadta házába az ottani, Kolosséban szolgáló gyülekezetet, ezzel előkelő, neves emberként is hitvalló módon vállalta a keresztyénség ügyét. Az apostol megköszöni ezt, hiszen az ottani szenteknek sok örömük, felüdülésük és vigasztalásuk volt Filemon krisztusi szeretete által (7). A megtért ember felüdíti, örömre hangolja, megvigasztalja a mellette élő embertársát, legalább a Jézus Krisztusban testvérét. Miként állunk ezzel? Filemonnak azonban most ténylegesen vizsgáznia kell a krisztusi szeretetből. Pál imádkozik érte, mielőtt a pontos kérést előhozná, hogy Filemon ebben is krisztusian vizsgázhasson (6). A Jézus Krisztusba vetett hitünk mindig a tevékeny szeretetben vizsgázik, mégpedig valóságos élethelyzetekben, bonyolult, emberileg szinte megoldhatatlan közösségi, társadalmi kérdésekben. Gyakran elvérzünk itt. Urunk, irgalmazz!

Jób 15

111. zsoltár

Jézus Krisztus megváltó szeretete nem számolta fel az itteni világ gyarló rendjét és e rendet fenntartó törvényeit, hiszen még a leggyarlóbb rend is jobb a mindent felemésztő káosznál, amelyben a gonosz szabadon tombolhat. Jézus Krisztus megváltó szeretete nem hozott társadalmi forradalmat. Nem azért, mert egyetért például a rabszolgasággal, hanem mert a külső társadalmi változásoknál lényegesebb változásokat hozott. A reformos vagy forradalmas társadalmi változások mindig csak átmenetiek, így ebben az Úrtól elszakadt világban a „rabszolgaság” más és más módon, de mindig újratermelődik. A látványos, felszínes változásokkal valójában nem oldódik meg semmi. Pál levele azonban azt is hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus nem a külső rendet újítja meg, hanem az embert szüli újjá, és ezzel olyan áldott, valóságos és maradandó változást hoz, amely azt is alapjában áthatja. Ezért Pál azt kéri Filemontól, hogy fogadja vissza a szökött rabszolgáját – aki kétségbeesésében Pálhoz menekült, és az ő közelében megtért – mint Jézus Krisztusban testvért (16); Onézimosz pedig engedelmesen boruljon le földi gazdája előtt. Nem a társadalmi különbségek látványos és átmeneti felszámolása a megoldás, hanem Jézus Krisztus megváltó szeretete.

Jób 16

463. dicséret

Isten megmutatta magát nekünk a Jézus Krisztusban, hiszen őrá tekintve mindent tudunk az Úrról, amit mi, emberek egyáltalán tudhatunk. Nem ismerjük teljességében az Istent, nem birtokoljuk őt, hiszen ő a kijelentése ellenére is megmarad tökéletes dicsőségében és elrejtettségében (3). Isten megteremtette és újjáteremtette ezt a világot Jézus Krisztusban (3). Micsoda evangélium: Isten hordozza, megtartja ezt a világot, annak minden nyomorúsága ellenére (Jn 3,16). Isten szava, Igéje: a szabadító Jézus Krisztus. Ezért mondja az ige, hogy Isten a szavával teremt és újjáteremt. Hatalmas szó ez. Ezért az Úr követségében járva óvnunk kell ezt a megtartott világot, és szavunkkal nekünk is hordoznunk kell a másikat. Belegondoltál, milyen hatása van a kimondott, leírt szónak? Milyen lélekkel szólunk, ki szól belőlünk? Hordoznak a szavaink? Urunk, te szólj belőlünk, általunk, és maradhassunk csendben, ha nem te szólsz. Isten bűneinktől megtisztított minket Jézus Krisztusban (3). Tiszták azok, akik Jézus Krisztus szavára, Igéjére figyelnek. Te is tiszta vagy, szent vagy, minden méltatlanságod ellenére, aki most az Úr Igéjére figyelve indulsz el a mai nap küzdelmei közé. „Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek.” (Jn 15,3)

Jób 17

499. dicséret

Jézus Krisztus mindeneknél nagyobb. Ő nagyobb az angyaloknál (4–5), nagyobb a láthatatlan világ seregeinél, nagyobb minden emberfölötti segítő és ártó szellemi lénynél. Jézus Krisztus nagyobb a gonosz hatalmánál, minden ellenségnél (9; 13; Zsolt 110,1). Ő nagyobb minden hatalmasságnál, minden emberi, vallási, szellemi kiagyalásnál, és nagyobb minden emberi hitetlenségnél is – annál is, amely semmiben sem hisz a tényekkel és képletekkel bizonyíthatókon túl. Jézus Krisztus nagyobb a világ testi-lelki-szellemi káoszánál. Ezt valóságos megnyugvás olvasni (4–5). Jézus Krisztus nagyobb a világ mulandóságánál, mert ez a világ véges, ő pedig legyőzte a halált, az Isten jobbján ül, és onnan jön el ítélni, amelynek nyomán a teremtett valóságot – beleértve annak láthatatlan részét is – összehajtja, mint egy levetett, elavult ruhát (10–12), ő maga pedig változatlan marad (13,8). A teremtett valóság folyamatosan avul, változik, ő pedig mindenkor ugyanaz (Zsolt 102,26–28). Jézus Krisztus királyi széke örökké megáll (8; Zsolt 45,6–8). Mi csakis őhozzá menekülünk, Jézus Krisztushoz, az Isten Fiához (14).

Jób 18

154. dicséret

Még jobban figyeljünk a hallottakra, az Igére, a Fiúról szóló kijelentésre, hogy el ne sodródjunk! Maradjunk az Ige közelében! A Jézus Krisztusról szóló evangélium az egyetlen biztos kapaszkodó az élet minden halálos sodrásában (1). Hitetlen, tévelygő világban élünk, ahol nem ismerik sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát (Mk 12,24). Erre csak azt tudjuk mondani, amit a mai igeszakasz kijelent: akik ilyen nagy üdvösséggel nem törődnek, azok nem menekülhetnek meg a végső elsodródástól (2–3). Az Isten kegyelme csakis még nagyobb engedelmességre késztethet bennünket. Ez az engedelmesség valójában nem is a mi érdemünk, hanem az Úr karja rajtunk, aki megragadott bennünket, és nem enged el soha (Fil 3,12). Ő megtart a legnagyobb sodrásban is, az engedelmes, hívő életben – az üdvösségben. Gyerekkorom meghatározó festménye tűnik fel előttem a múlt homályából. Nagyszüleim ágya fölött függött a falon: egy kisfiú játszik az erős sodrású folyó partján, és egy kéz felülről megragadja a kezét, nem ereszti.

Jób 19

466. dicséret