Pál apostol példáját állította a leköszönő Zsinat elé Somogyi Péter fasori lelkipásztor a cikluszáró ülés nyitóáhítatában. – Tudta, kihez küldetett, ki bízta meg, és azt is tudta, mikor kell átadnia a feladatot – fogalmazott igehirdetésében.

– Csodálatos generációváltás történt, amelyben nem egymástól elválasztva, hanem közösségben kezdődött valami új. Hiszem, hogy ez ma is iránymutató számunkra – magyarázta a Tituszhoz írt levél első kilenc versét Somogyi Péter, aki szerint fontos, hogy ne az idő szorításában, hanem a rendelt idő lehetőségében éljük meg küldetésünket, valamint hogy az egyházban is jó értelemben vett kölcsönös megbecsülés illesse a továbbmenő szolgákat éppúgy, mint a maradókat.

ELNÖKI MEGNYITÓ

– Immár egy emberöltő óta szabadok vagyunk, szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat, végezhetjük missziónkat, kereshetjük együtt az anyaszentegyház alapító, fenntartó és növelő funkcióinak megfelelő kereteket és eszközöket, szabadon választhatjuk elöljáróinkat, szabadon disputálhatunk, tervezhetünk, nyilatkozhatunk, szabadon alkothatjuk meg saját belső rendünket – emlékeztetett elnöki beszámolójában Bogárdi Szabó István püspök. A Zsinat lelkészi elnöke önvizsgálatra hívott. – Megmaradt-e a szívünkben a hála Isten iránt, aki kihozott bennünket a fogságból? Megmaradt-e bennünk, e kegyelem csodáján ámulva, a mindent meghaladó elkötelezettségünk Isten iránt? – tette fel a kérdést.

Bogárdi Szabó István beszélt a koronavírus-járvány hatásairól, az egyházunkban zajló tisztújításról és az egyházfinanszírozás kérdéséről, értékelte az állam és az egyház viszonyát, visszatekintett a reformációi emlékévre, méltatta a határokon átívelő református magyar egységet, valamint kitért a világkeresztyénség helyzetére. A Zsinat leköszönő lelkészi elnöke köszönetet mondott a testület tagjainak, a szakbizottságok, a közegyházi intézmények és a Zsinati Hivatal munkájáért.

Fájlalta, hogy egyebek mellett nem sikerült teljes körűen megkülönböztetni a törvénykönyvben a törvényi korpuszt és az eljárásrendi vonatkozásokat, valamint tisztázni a gondozott gyülekezet és a missziói gyülekezet fogalmát.

A jövő év elején megalakuló Zsinat gondjaira bízta továbbá a lelkészek védelmét biztosító jogszabály megalkotását és azt, hogy fogalmazzanak meg ajánlásokat, „amelyekkel hozzásegíthetjük a református hívőket és gyülekezeteinket, hogy a kereszt jelének elhelyezése többé ne afféle huszárcsíny legyen a képzelt, de valójában nem létező purizmussal szemben”. Végül azt kérte, ne váljon a koronavírus-járvány olyan kifogássá egyházunkban, mint az „elmúlt negyven évre” hivatkozás, amellyel „népmozgalmi csappanást, anyagi nehézséget, szervezeti süllyedést és erkölcsi fertőt” igazolunk.

VESZÉLYHELYZET, MÉLTÁNYOSSÁG, DIAKÓNIA

A koronavírus-járvány második hullámának tapasztalatai alapján módosították egyházunk alkotmányának rendkívüli helyzetekben alkalmazandó rendelkezéseit: az egyházi testületek nemcsak a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet idején jogosultak elektronikus kommunikációs eszközök igénybevételével ülésezni és döntéseket hozni, hanem egészségügyi válsághelyzetben is. A pontosítás célja volt az is, hogy országos vagy regionális korlátozások idején is lehetővé tegye a területileg érintett egyházi testületek biztonságos és törvényes munkáját.

Az egyház lelkészeinek ellátásáról és Nyugdíjintézetéről szóló törvény 36. és 37. paragrafusai szabályozzák a kivételes és méltányos ellátásokat. Eddig ezek megállapítását csak az érintett kezdeményezhette, azonban a Zsinat most úgy módosította a jogszabályt, hogy az eljárás hivatalból (az illetékes egyházkerület elnökségének javaslatára, vagy a Nyugdíjintézeti Intézőbizottság egyhangú döntése nyomán) is elindulhat. Szabó Gergely, a Nyugdíjintézet igazgatója szerint erre a kiegészítésre azért van szükség, hogy az egyébként nagyon is rászoruló érintettek szerénysége, alázatossága, vélt szégyenérzete ne legyen akadálya a segítségnyújtásnak.