Mi a haláltól való félelem miatt egész életünkben rabok vagyunk (15). Sokszor gyarló pótcselekvésekkel menekülünk a halál ténye elől. Kívülről nézve ez érthető, ugyanakkor szánalmas is. Ezerféle módon mutatkozik meg ez a halálfélelemből fakadó rabság. Kegyelmi állapot, ha a halál ténye alázatra és hívő megadásra vezet minket, leborulva az Úr előtt. Halálos állapotunk eleme az is, hogy test és vér részesei vagyunk (14), sok kísértéstől és vétektől (18), valamint sok szenvedéstől terhelten (14). Az evangélium éppen az, hogy Isten nem hagyott bennünket ebben az állapotban, hanem könyörült rajtunk Jézus Krisztus által. A mi feltámadott Urunk végigjárta az emberlét minden állomását, minden gyötrelmét, kísértését, szenvedését, magát a halált és az elvettetést, mindazt, amiben mi vagyunk (9). Igaz emberként, isteni , győztesen járta végig életünk útjait. Isten megmutatta, hogy ő hatalmasabb testnél és vérnél, bűnnél, kísértésnél, szenvedésnél, halálnál, kárhozatnál, és megmutatta a feltámadott Jézus Krisztusban, hogy van szabadulás. Mi őbenne bízunk, aki már eljött és aki eljövendő, hogy a már megtapasztalt szabadítást teljessé tegye rajtunk.

Jób 20

122. zsoltár

Mindvégig, szívünk utolsó dobbanásáig megmaradni a bizalomban és a reménységben! Ugyanezt hangsúlyozza a levél írója később is: becsüljük meg azokat, akik előttünk jártak, és figyelve életük végére, kövessük hitüket (13,7). Ez mindennapi könyörgésünk tárgya is: Uram, maradhassunk hűek mindhalálig (Jel 2,10), mert aki mindvégig kitart, az üdvözül (Mt 24,13). Kiemelt igeversünk azt üzeni, hogy ha a bizalmat és a reménységünkkel való dicsekvést mindvégig szilárdan megtartjuk, az jele annak, hogy az Úr gyermekei, választottjai vagyunk, a háza népéhez tartozunk. Az Úr az, aki munkálja bennünk a hitet, az ebből fakadó bizalmat és reménységet minden körülmények között. Ő hűséges a háza népéhez, és nem engedi, hogy hajtótörést szenvedjenek a hitben (1Tim 1,19). Minden bizonyosságunk és reménységünk alapja az, hogy hatalmas Urunk van, aki nagyobb bűnnél, betegségnél, halálnál, a gonosz hatalmánál, hiszen őneki adatott minden hatalom mennyen és földön (Mt 28,18). Jézus Krisztus a mi életünk házának újjáépítője és annak üdvösséges megtartója, mi pedig az ő háza népe vagyunk.

Jób 21

64. zsoltár

Vigyázzunk: el ne keseredjünk! Senkinek se legyen közülünk hitetlen és gonosz szíve! Senki se szakadjon el az élő Istentől (12). A hitetlenségből elkeseredés és gonoszság következik. Példa erre Izráel népe, akik a pusztai vándorlás során elkeseredtek, lázadoztak, perlekedtek az Úrral, ezért nem is mehettek be az Ígéret földjére. Bizony, ma is tudnánk példákat mondani erre a hitetlen elkeseredésre. A jóléti társadalmak hitetlensége is valójában elkeseredésbe torkollott, hiszen ha az embernek és egy közösségnek nincs élő hite, akkor tényleg elkeserítően magára marad. Nem a jóléttel van a baj, hanem azzal, hogy a jóléttel nem tudunk jól élni, mert hitetlenné lettünk. Életünk pusztaságában számos dolog okozhat keserűséget, de soha nem keseredhetünk el, keseredhetünk meg, nem menekülhetünk pótcselekvő, olcsó örömök közé, hogy kibírjuk az életet. Minden elkeseredés: engedetlenség az Úrral szemben. Éppen ezért, hogy el ne keseredjünk, meneküljünk oda Isten közelébe, az ő szavának, Igéjének közelébe, és nyitott szívvel fogadjuk üdvözítő, megtartó szavát. Meg ne keményítsük a szívünket (7–11; 15–19)!

Jób 22

505. dicséret

A cél: bemenni az Úr nyugalmába. Ránk, emberekre nézve, akik a halál árnyékának völgyében élünk, az Úr nyugalma azt jelenti, hogy megszabadulunk a hiábavaló munka átkától, az embertársainkkal – sokszor a Krisztusban testvéreinkkel – folytatott harcoktól, a testi és lelki fájdalmaktól, a bűn és a halál szorongatásától. Ez a nyugalom olyan boldog békesség, amelyet e világ tapasztalataiból nem tudunk értelmezni, de bizonnyal igen jó lesz (Mt 17,4). A bizonyosság: mi már az Úrban vagyunk. A nyugalom: hit által Jézus Krisztusban lenni. Hit által mi már bementünk az Isten nyugalmába. Földi életünket is ezzel a bizonyossággal éljük: üdvbizonyossággal. Ebből fakad minden igyekezetünk, engedelmességünk (11), hálából. A küzdelem éppen a bizonyosságunkból fakad. Isten Igéje figyelmeztet, hogy amíg ebben a világban, „a pusztában" vándorolunk, addig maradjunk az Úr követésében, az ő szavának, Igéjének közelében, és hittel fogadjuk szavának biztatását és figyelmeztetését (1-2). Csak így állhatunk meg. Ebben a világban ugyanis sok kísértés állja az utunkat. De tudjuk, hogy ebben a küzdelemben nem vagyunk egyedül, az Úr erejével kitartunk mindvégig (Fil 4,13).

Jób 23

70. zsoltár

A Biblia „holt” betűiben, szavaiban megelevenedik az Úr üzenete, amely eleven, megszólító, ma is érvényes: tanít, vigasztal, int, hitre hív és abban erősít, ébreszt. Isten Igéje élő, mert az ő szava éltet, teljes élettel ajándékoz meg, és örök életre vezet, nélküle halálban vagyunk. Isten Igéje értelmet és biztos irányt ad az életünknek, üdvözít és ható. Azzal hat, hogy elhangzik, és közben elvégzi munkáját az Úr akarata szerint. Minden emberi erőlködés éppenséggel hatástalaníthatja Isten Igéjét. Imádságos szívvel, hitvallóan bátor szelídséggel kell ezt mondani, elismételni, és közben az Ige majd hat. A mi feladatunk annyi, hogy rendszeresen olvassuk, tanulmányozzuk Isten írott Igéjét, és az alkalmas időben hirdessük azt. Az alkalmatlan idő is alkalmas az Ige hirdetésére, ha az Úr a szólás idejét adja: az alkalmatlan időt is alkalmassá teszi (2Tim 4,2). Isten Igéje kétélű kard. Szétválasztja egymástól az igazat és a hamisat, a jót és a rosszat, a helyeset és a helytelent, az életet és a halált. Isten tökéletes akarata szerint világossá teszi számunkra, hogy van örökkévaló mérték, üdvösséges norma, vitathatatlan értékrendszer. Csak amit az Úr jónak mond, kizárólag az szolgálja a mi javunkat is.

Jób 24

508. dicséret

Rendezni a dolgainkat (Mt 24,44; 2Kor 9,3)! Kegyelmi állapotban van az, akit szíven üt ez a felszólítás. Az ilyen ember azt is látja, hogy mennyi minden rendezetlen az életében. Sőt, aki kegyelem alatt van, azt is belátja, hogy a lényegi dolgokat nem tudja a maga erejéből elrendezni. Kegyelem, ha elkezd fájni az élet, annak ezernyi bajával, és kegyelem, ha mindenekelőtt megkínoz a magam életének rendezetlensége, félig kész volta, amely megváltás után kiált (1). Akkoriban a főpap újból és újból rendezte az emberek Isten elé tartozó, rendezetlen dolgait, áldozatokkal és ajándékokkal (1). Isten a gyarló emberi logika szerint rendezte a dolgokat az Ószövetségben: ajándék kell, áldozat, engesztelés – lekenyerezés –, és egy ideig kiegyenlítődnek a dolgok, aztán kezdődik minden elölről. Majd a mi Urunk Jézus Krisztus, mint egyetlen és tökéletes főpap, isteni hatalmával maradéktalanul és örökre elrendezte a mi halálosan elrontott emberi dolgainkat. Ezzel örök megoldást, üdvösséget szerzett nekünk. Az Újszövetségben Isten adott ajándékot nekünk, nem mi őneki, és ez a semmihez sem hasonlítható ajándék engedelmessé tesz bennünket, megtisztít, sok mindent már itt elrendez (9).

A levél írója megáll, mert tudja, hogy olvasói nem képesek vele haladni, egészen egyszerűen nem értik azt, amit mond (11). Pedig a levél írójának ez az üzenet a legfontosabb (5,1–10): Jézus Krisztus az egyetlen főpap, aki egyszeri és tökéletes áldozatával minden bűnünkért eleget tett, és bennünket tökéletesen megváltott, megszabadított, megtartott. Ezt akarta elmondani a szerző, és ahogy szentlelkesen ír erről, egyszer csak megtorpan, mert tudja, érzi, hogy az olvasók, a hallgatók nem tudnak vele jönni, nem értik azt, amit ír, nem tudják befogadni az üzenetet. Az akkori olvasók hallása eltompult, restek voltak a kegyességben, nem tanulmányozták az írásokat, hitben elgyengültek, így – noha már nekik kellene tanítókká lenniük – ők szorulnak tanításra (12–13). Ha a levél írója akkor megtorpant emiatt, mit mondjunk mi, olyan korban, ahol minden elvilágiasodott, és ahol „hivatalosan” nem fogadják el az élő Istenből, az ő Igéjéből való kiindulást, ahol még a szeretet is egyfajta humanizmus. Csakhogy mire elég az emberi szeretet, amely leplezett önzés? Pedig mennyi mondanivalónk lenne, milyen életmentő, üdvösséges, gyönyörűséges az Isten Igéje, és a ma embere nem ebben gyönyörködik! (11) Mi azonban csak mondjuk, nem adjuk fel; nem baj, ha nem értik, akkor is szóljon az evangélium! Mindig lesz majd, aki érteni fogja, akinek megnyílik az értelme, a szíve, az élete (Ézs 55,11; 1Kor 15,58).

Jób 26

509. dicséret