... nem információközlés. Nem valamilyen vadonatúj, soha nem hallott hírt, eseményt vagy adatot közlünk vele, amelyet még senki nem mondott el, hanem a régi evangéliumot. Tudjuk, hallottuk már, bármikor elolvashatjuk a Bibliában, de olyan jó, ha megerősítik bennünk. Ha az igehirdetés megeleveníti bennünk a régóta tudott, ismert jó hírt és élményt, akkor erő és hálaadás születik belőle. Mondhatjuk, ez az igehirdetés és igehallgatás mechanizmusa – egyben csodálatos titka. Nyelvészek foglalkoznak azzal, hogyan működik az emberi beszéd. Pszichológusok vizsgálják, hogyan lehet megtenni vele valamit, mert vannak történések, amelyek más módon nem érhetők el, csak szavakkal. Ilyen az ígéret, a bűnbocsánat, az áldás.

Az élet Igéjét is hallani kell, mert a Szentírás betűi csak úgy lesznek élővé, ha valaki visszhangozza azokat bennünk. Lehet persze magányosan is olvasni a Bibliát, de mérhetetlenül több az, amikor Isten szava az istentiszteleten szól. „…a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (2Kor 3,6) Isten Lelke ezt bárhol és bármikor megteheti: börtönben, betegágyon vagy otthon, a karanténhelyzetben.

A távolságtartásban, az elszigeteltség kínzó érzésében erőt adhat a rádiós vagy internetes istentiszteletek által létrejövő virtuális gyülekezet, amelyhez bárki, bárhonnan kapcsolódhat. Kitágult és határtalan lehetőségeink vannak, így ki-ki a maga menedékhelyén, belső szobájában átélheti, hogy még sincs egyedül. Felemelő a tudat, hogy így is együtt vagyunk a láthatatlan gyülekezettel, ismerősökkel és ismeretlenekkel, érdeklődőkkel. Hogy együtt imádkozunk, éneklünk, halljuk az igehirdetést, azt jelenti: közösségünk van egymással.

Emberi kapcsolatainknak, az egymás közötti kommunikációnak elsődleges eszköze a nyelv, a beszéd. A gyermek érzi a szülő szeretetét és gondoskodását, mégis jólesik neki, ha kimondják és megerősítik benne a biztonságot adó érzést, hogy szeretik. A gyermek is elmondja százszor az anyjának, apjának, babájának, hogy szereti. Mert jólesik mondani is. A szerelmeseket nem kell biztatni, hogy folyton szerelmet valljanak egymásnak. Semmi újat nem mondanak, mégis lendületet és szárnyakat adnak szavaikkal a kapcsolatuknak. A hívő embernek szüksége van arra, hogy újra hallja azt, amit már sokszor hallott: Isten velünk van, gondoskodik, szeret, megváltott.

A legismertebb textusok felolvasásakor és a legunalmasabb prédikációk hallgatása közben is megtörténhet az a csoda, hogy Isten Lelke megérint, megszólít, felszabadít, erőt közöl. Ezért hallgassuk újra a jó hírt: „Az Úr közel!” (Fil 4,5)