Hajdú Bálint Kadosa

Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek. Öt kérdés – öt válasz rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Ezúttal Hajdú Bálint Kadosát, a budapest-pestszentimrei gyülekezet lelkipásztorát.

1982-ben született, teológiai tanulmányait Budapesten végezte, 2006 óta szolgál lelkipásztorként. Öt éve él feleségével és két gyermekével Pestszentimrén. A gyülekezet vezetése mellett az egyházközség által fenntartott Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola vezetésében is részt vesz.

Ismerősen csenghet a neve az olvasóknak. Lelkészcsaládból származik?

Vannak lelkészek a családban, de a szüleim nem azok, így hivatalosan nem felelek meg a kritériumnak. Édesapám gondnok Rákoskeresztúron, édesanyám felnőttként végezte el a hitoktatói képzést. Ennek kapcsán mondta is nekem anno az egyik hittanosának az apja: „Na, te akkor meg biztosan lelkész leszel.” A válaszom határozott volt: „Én biztosan nem leszek az.” Erre tessék…

Hogyan lett mégis lelkipásztor?

Folyamat volt ez, amelynek a végén volt egy pillanat, amely végleg megpecsételte a döntést. A gimnázium végére elhatározásra jutottam, előtte igen hasznos és intenzív iránykeresésben voltam. Sokakkal beszélgettem erről, voltak olyan emberek köröttem, például az ifivezetőm, akiknek megkérdezhettem a véleményét.

Hajdú Bálint Kadosa Fotó: Archívum

Persze a végső – jó értelemben vett – tusát magam vívtam meg: kértem Istentől, hogy segítsen megérteni az akaratát. Nem mennyei szózat jött, angyali jelenés sem volt, hanem belső érlelődés volt ez, amely végül felülről jött ige ütötte rá a pecsétet: „…elhívtalak… Nyisd meg a vakok szemeit…” (Ézs 42, 6–7) Ezzel a bizonyossággal adtam be a jelentkezésemet a teológiára. Addigra mindez annyira letisztult bennem, hogy nem is jelöltem be más lehetőséget.

Budapesti születésűként a fővárosi lelkészi pálya vonzotta?

Nem volt határozott elképzelésem. Hatodéves teológusként Kecskemétre kerültem, utána beosztott lelkész voltam Rákoscsabán, három évig szolgáltam önállóan Balatonszárszón, majd a Budapest-Északi Egyházmegye beosztott lelkészeként a szombatfélév programban tettem a dolgom helyettesítő lelkészként. Ez utóbbinak köszönhetően félévente új gyülekezetet ismertem meg, és mindenhol láttam olyasmit, amire azt mondtam: ha egyszer újra gyülekezetet vezetek, ezt én is meg fogom valósítani.

A szárszói évek egyik nagy tanulsága pedig az volt, hogy a vidéki élet egy városban felnőtt és szocializálódott gyereknek nem is olyan egyszerű.

A mostani szolgálatában melyik területre helyezi a legnagyobb hangsúlyt?

Nagy ajándék az egyházközség iskolája, sok lehetőség van benne. Örömmel tapasztaljuk, hogy az utóbbi évben több olyan család jelent meg az istentiszteleteken, akikről tudjuk, hogy az intézményen keresztül kerültek kapcsolatba velünk. A mi feladatunk megszólítani az egyházhoz egyáltalán nem kötődőket, de azoknak is vonzó közösséget nyújtani, akik esetleg valahol negatív élményeket szereztek, ám itt lépni tudnak az Isten felé. Mindig arra vágytam, hogy egy csapat tagjaként végezhessem a szolgálatomat, és ez nálunk jól működik. Hálás vagyok azokért, akik körülvesznek, segítenek, és értik, tudják, hogy a misszió nem a lelkipásztor egyszemélyes ügye.

Az irodájában áll egy basszusgitár. Szabadidejében szokott zenélni?

A zene és a sport is közel áll hozzám. A gyülekezetben néha gitározom az istentiszteleteken, mert dicsőítő énekek is vannak a liturgiában. Emellett a közeli erdőben szoktunk futni a feleségemmel. A futás fizikailag, lelkileg, szellemileg egyaránt jó hatással van rám, minden szempontból feltölt.